Szabadidő magazin - Turizmus Világnap
Szabadidő magazin

Turizmus Világnap

2018. szeptember 27. 16:58 |

Nyaralás után

A Turizmus Világnap alkalmából készített felmérést a Szallas.hu

A válaszadók több mint fele ránéz munkahelyi levelezésére nyaralás alatt – derül ki a Szallas.hu legfrissebb felméréséből. A Turizmus Világnap alkalmából készített kutatás szerint a magyarok kétharmada könnyen visszaáll a hétköznapi kerékvágásba az üdülés után. Bár a legtöbben a legalább kéthetes nyaralást tartanák kielégítőnek, a többség még mindig inkább többször, de rövidebb időre utazik.

Budapest a házigazdája a  Turizmus Világnap központi rendezvényének, ez alkalomból készítette el a Szallas.hu friss felmérését, melyben az utazóközönségüket kérdezték arról, hogyan térnek vissza a munkába nyaralás után. „Csupán tízből egy dolgozó olyan lelkes, hogy korábban megy be az első napon az irodába a felzárkózás végett” – árulta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. A szabadság utáni gyors visszarázódás mindössze a válaszadók egyharmadának okoz nehézséget. „Aki szenved, jellemzően csak az első napokban teszi, de tízből egy munkavállalónak legalább egy hétre van szüksége az átálláshoz” – tette hozzá a marketing menedzser. A felmérés eredményei szerint megkönnyíti a visszatérést, ha teendőinket alaposan megtervezzük, és fontossági sorrendbe állítjuk. „Vannak, akik az első napokban csak a levelezést olvassák vissza, esetleg megbeszéléseket szerveznek, melyek során könnyen és gyorsan fel tudják venni a fonalat – folytatta a Szallas.hu szakembere. – A kétharmados többség alapján az is jó praktikának számít, ha nyaralás után 1-2 napot saját otthonunkban töltünk a munkába állás előtt.” Persze az érkezést a távozás körülményei is nagyban befolyásolják: a munkavállalók több mint kétharmada előre elvégzi munkáját, feladatot nem hagy másra a távollétében.

Minden második munkavállaló idegeit előre borzolják munkahelyi teendői már a szabadság utolsó napjain, és mindössze a válaszadók egyharmada tudja kizárni teljesen, mi vár rá, ha visszatér. „A nyaralásba az is belefér, hogy néha ránézzünk a céges levelezésre: ez a válaszadók több mint felénél fordult már elő” – mondta Keresztes Nóra. A kutatásban résztvevők visszajelzései szerint a munkavállalók 58 százalékánál volt már arra példa, hogy főnöke, ügyfele vagy üzleti partnere kereste őt telefonon vagy e-mailben a szabadsága alatt.

Minden második magyar szerint a legalább kéthetes nyaralás volna az ideális a teljes kikapcsolódás érdekében. Ennek ellenére tízből egy megkérdezett nem is vett ki szabadságot a nyáron, és csaknem ugyanennyien 5 munkanapnál is kevesebb időre hagyták el munkahelyüket. A leggyakrabban 10-14 napot (28,6%) vagy 5-9 napot (27,8%) vettünk ki, de szép számmal akadtak, akik 15 munkanapnál is hosszabb ideig voltak távol (25%). A számokat árnyalja, hogy ezek a szabadságok jellemzően elaprózódtak: a nyaralni indulók közel kétharmada több alkalomra elosztva vette ki a szabadnapokat, és nagyjából ugyanennyien szabadságukat nem végig üdüléssel töltötték. „Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az összefüggő nyaralás hossza hogyan befolyásolja azt, mennyire tudjuk kipihenni magunkat. Háromból ketten nem elégedettek a megvalósult röpke üdülés hosszával, csupán egyharmad érkezett vissza relaxált állapotban a hétköznapokba” – avatott a részletekbe Keresztes Nóra.

 

A sajtóközleményben szereplő adatok a Szallas.hu által 2018. 09. 05. – 2018. 09. 19. között végzett online felmérésen alapultak, melyet közel 1100 válaszadó töltött ki. A mintavételezés Magyarország lakosságára nézve nem reprezentatív, de az eredmények alkalmasak a trendek szemléltetésére.

 

A Turizmus Világnapról:

Szeptember 27-én rendezik meg a Turizmus Világnapot, melynek idén Budapest a házigazdája. A magyarországi szervezés jelentősége, hogy a hazai szereplők széles körben mutatkozhatnak be. A belföldi turizmus képviselőinek ez remek lehetőség arra, hogy vonzó és biztonságos képet prezentáljanak magukról.

 

Fotósarok