Szabadidő magazin - Coop Rally
Szabadidő magazin

Coop Rally

2018. szeptember 11. 17:53 |

A hazai élelmiszerágazat legnagyobb seregszemléje

Idén nyolc állomáson ismerkedik meg több mint száz résztvevő cég csapatának mintegy 300 versenyzője a magyar élelmiszer-feldolgozás legjobbjaival az idei Coop Rally alkalmával – hangzott el a kétnapos szakmai rendezvény sajtótájékoztatóján. Az idén már 13. alkalommal megrendezett eseményen hozzávetőleg 750 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszeripar értékeit bemutató  program résztvevői.

 

A szakmai rendezvény célja, hogy felhívja a vásárlók figyelmét az idehaza gyártott élelmiszerekre és a magyar termékek fontosságára - jelentette ki a rendezvényt útjára indító országos sajtótájékoztatón Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az Agrárminisztériumban megtartott eseményen kifejtette: az idei rally is olyan helyszíneket, gyártókat látogat végig, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Az szakmai programon közel 100 élelmiszeripari, kiskereskedelemi, szolgáltató -és média cég csapata több mint 105 autóval, 3 média busszal szeptember 12-13. között Nyugat-Magyarország 6 meghatározó gyártó és forgalmazó központjához, valamint 2 COOP tagvállalathoz látogat el.

Kiemelte: fontos, hogy ne csupán az élelmiszerekről beszéljünk, ezért az idei évben szerepel a helyszínek között a Vajda-Papír Kft.., valamint a hagyományoknak megfelelően COOP üzleteket is bemutatnak a résztvevőknek.

 

Az üzletlánc által felvállalt misszió jól illeszkedik a COOP felelősségvállalásának gyakorlatához. A kereskedelmi lánc 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot, a COOP Segély Alapítvány működésének keretében pedig 2010-től jelentős mennyiségű élelmiszer adománnyal segítették az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő különleges ellátást igénylő gyerekeket.

 

A COOP Gazdasági Csoport az elmúlt évben is tudta tartani pozícióját a hazai kereskedelemben, sőt, növekvő árbevételt is el tudott könyvelni a kereskedelmi lánc. Ez a kedvező folyamat várhatóan idén is tart majd - értékelte a kereskedelmi csoport teljesítményét Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a magyar termékek forgalmazásában különösen kiemelkedő a COOP szerepe, hiszen a hazai eredetű fogyasztási cikkek megítélése évről évre pozitívabb a felmérések szerint, a fogyasztók döntéseiben egyre lényegesebb szempont a termék eredete. A stabil piaci részesedésnek tehát fontos eleme, hogy a COOP mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar termékekre. Ez a stratégia sikeresnek bizonyul, hiszen a COOP az elmúlt időszakban a kivételesen erős verseny dacára is növelni tudta bevételét, a volument tekintve pedig továbbra is a legnagyobb piaci szereplő.

A kiváló magyar élelmiszereket népszerűsítő Coop Rally a hazai élelmiszerágazat legnagyobb seregszemléje – jelentette ki az eseményen Zsigó Róbert.  Mint elmondta, az autógyártás után a legnagyobb kibocsátással bíró szektor az élelmiszeripar, amely egyben a második legnagyobb foglalkoztató is. Az államtitkár kitért arra is, hogy az élelmiszer-feldolgozás milyen változásokon ment át az elmúlt években. A beruházások révén versenyképesebb és hatékonyabb lett több üzem, az egy foglalkoztatottra jutó árbevétel pedig mintegy 20 százalékkal nőtt az elmúlt években. A COOP szívügyének tekinti a magyar gyártók és termékeik népszerűsítését – fogalmazott.

Az idei Coop Rallyn a résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2 ezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képviselnek. 

A kereskedelmi lánc országos társadalmi felelősségvállalási programjai között egyedülállóként emelkedik ki a kezdetek óta a hazai élelmiszertermelést középpontba állító „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program, melynek eredménye, hogy az elmúlt évek során, a szakmai kereten túlnőve sikeresen szólította meg a fogyasztók széles rétegét is, hozzájárult a magyar termékek forgalmának növekedéséhez. Eredményeit 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal ismertek el.

A COOP 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot, 2013-tól gyémántfokozatú támogatóként. Az üzletlánc elhivatottságát mutatja, hogy folytatva az eddigi támogatási tevékenységet, 2017-ben a következő olimpiai ciklusra vonatkozóan is meghosszabbította együttműködését a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

A COOP Segély Alapítvány 2010 óta több mint 130 millió forint értékű, csaknem 300 tonna élelmiszer adománnyal segítette az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő különleges ellátást igénylő, több mint 25 000 gyermeket.

A 11 éve működő Bartolák Mihály Alapítvány tehetséges fiatalok tanulmányainak segítésére jött létre. Az eltelt idő alatt több mint 300, a cégcsoport körében dolgozó szülő, vagy nyugdíjas nagyszülő tehetséges, rászoruló gyermekének, unokájának alap-közép és felsőfokú tanulmányait segítette.

Az üzletlánc regionális és lokális szinten is szerepet vállal az emberek mindennapjaiban, így támogatja az önkormányzati-, kulturális- és sport rendezvényeket, a nemzeti identitásunk, hagyományaink megőrzését segítő klubokat, sportegyesületeket, iskolákat. Emellett a hálózat vezetői aktív szerepet vállalnak a helyi közéletben és részt vesznek a gazdasági környezet alakításában és a vállalkozások érdekképviseletében.

A gazdasági tevékenység mellett folytatott társadalmi programjaiért, mint felelős piaci szereplő, a COOP a tavalyi évben elnyerte, és hazánkba hozta a nemzetközi Global Sustainability Leadership Awards, fenntarthatósági gyakorlatokat elismerő díjat.

A Metsä Tissue Hungary Kft. csapata nyerte idén a Coop Rallyt.

 

 

 Fotó:Csillag György

 

Fotósarok