Kapunyitás a világra

Arcus Temporum, Pannonhalma

Arcus Temporum XIV.
Pannonhalmi Főapátság, aug.24-26.

Mintha nem is egy 1000 éves egyházi intézmény falain belül zajlana, annyira progresszív, a korra és a társadalmi környezetre olyan korszerű módon reflektáló eseménysorozat a tizennegyedik, pannonhalmi nyári kulturális fesztivál, az Arcus Temporum.

Hortobágyi T. Cirill, az új főapát az esemény igazán cool honlapján – a tervező  Takács Benedek grafikus, volt pannonhalmi diák – olvasható beköszöntője szerint a szerzetesközösség az idei programok sorával azt a kérdést veti fel, hogy „...hol húzódnak ma egyéni és közösségi életünkben szakadékok és árkok? Hol kellene végre elfogadnunk a kinyújtott kezet – és hol nincsen erre még erőnk?”

Ami a szimbolikus szakadékokat és árkokat illeti, ezekből  országon belül és országhatárokon kívül is van bőven, és úgy tűnik, ez a pannonhalmi Szent Márton monostorból is elég jól látszik. És hogy mit gondolnak erről a szerzetesközösség tagjai? „...Az elmúlt években Pannonhalmát olyan hellyé próbáltuk alakítani, ahol párbeszédbe léphet tradíció és innováció, régi és új, közösség és vendég, hívő és nem hívő. Szinte mindennap megtapasztalhatjuk, hogy a hozzánk érkező vendégekkel, rászorulókkal, zarándokokkal és látogatókkal együtt részünk van az osztozás és a közös ház mindenkit gazdagító élményében.”

Zene, kiállítás, irodalom, spiritualitás –  a fesztivál programjának sajátos műfaji felosztása Pannonhalmán természetes módon simul egybe. Nem mellesleg azért, mert Pannonhalma hosszú idő óta és következetesen képviseli progresszív kulturális programját, amelynek valódi összegzését jelenti ez a nyári fesztivál.

Az igényes, több műfajban is „prémium” szórakozást kínáló program klasszikus és kortárs szerzők művein keresztül, kiváló előadók részvételével, láthatóan azzal az igénnyel lép fel, hogy a valóságra reflektáljon. Ez az attitűd a bencésektől hagyományosan amúgy sem áll távol, szóval tulajdonképpen nem meglepő, hogy a fesztivál nem kevés világi elemet is hordoz. Direkt és indirekt módon is érinti a menekültválságot, és az ezzel összefüggő morális problémákat.

Hortobágyi T. Cirill főapát a már idézett beköszöntőjében azt is jelzi, hogy a „kibékülés” gondolatkörével és a fogalom különféle jelentésárnyalataival fog találkozni az, aki a nyitottság és elfogadás légkörének szellemében összeállított programokon vesz részt.

És hogy milyen műveken keresztül kommunikálnak idén Pannonhalmán? 

A hangversenyprogram többek között Bartók és Stravinsky, Bach és Kurtág, Beethoven, Schnittke, Crumb, Fauré, Schubert és Messiaen műveinek megszólaltatásával ígér izgalmas párbeszédt.

Az irodalmi program egyik résztvevője, Mácsai Pál, aki egyszemélyben a művészeti fesztivál házigazdája is, így ír az előtte álló augusztusi napokról: „A házigazdának nem dolga, hogy jól érezze magát: a vendégei érezzék jól magukat. Patetikusabban, vagy nagy szavakat használva valamiféle szolgálat, de hát az a baj, hogy én bizony azzal a szándékkal megyek, hogy jól érezzem magam. Természetesen nem azt várom, hogy én el legyek ott szórakoztatva, és csudás élményeket fogadjak be, miközben jó borokat iszom, hanem azt várom, hogy valamit megértek a helyből, a hely szelleméből, és hát bizony, akármilyen önzően hangzik, önmagamból. Vagy a helyemről a világban.”

A képzőművészeti program idén két részből áll. A kortárs alkotók munkáiból összeállított Kibékülés című kiállítás kurátora, Mélyi József – aki szorosan együtt működött Dejcsics Konrád bencés kulturális főigazgatóval – így ír az anyagról: „A kortárs művészet inkább rámutat, mint felold, inkább élez, mint békül. A két irány mégsem zárja ki egymást: az éles kérdésekből kiinduló párbeszéd megbékélő válaszokhoz is vezethet….A kiállítás tükröt tart a közösség múltja és jelene elé, felmutatja a folyamatosan változó jövőképeket – a kérdések nyomán nemcsak a kibékülés fogalmának mai jelentés-lehetőségei bontakoznak ki, de a szavakból és gesztusokból kirajzolódik az apátság elmúlt negyedszázadának története is. A válaszokra váró nyitott művek és az interjúk nyomán áttetszővé, s talán átjárhatóvá is válnak a templomi teret és a kortárs művészet terét elválasztó falak. ”

A másik kiállítás (Két világ között – menekültek itthon és a Közel-Keleten) egy égető problémára, ha úgy tetszik, sorskérdésre reflektál. Hölvényi Kristóf volt pannonhalmi diák Libanonban, Jordániában és Irakban készült, a menekültválság pillanatait megörökítő dokumentarista fotóit mutatja be. 

A fesztivál sajátosságát nyilvánvalóan az a spirituális töltet adja, ami helyszín és az ott élő bencések sajátja. A szerzetesközösség fizikai és szellemi értelemben is igyekszik megnyitni  a kapukat a látogatók előtt. A betekintés lehetőségét különféle előadások és közös imádkozások teremtik meg. Ezekre az utóbbi programokra, a befelé fordulást elősegítendő, kisebb csoportokban kerül sor, ezért ajánlott még időben helyet foglalni rájuk!

Mácsai Pál az idei fesztivál házigazdája.Házigazdai feladatai mellett a háromnapos rendezvény irodalmi pillérének egyik főszereplője is.
Látható lesz a Radnóti és korunk című zenés, irodalmi darab, amiről Mácsai így vall: „Estünk volt az első alkalom, ahol ez a napló nyilvánosságra jött, Ferencz Győző bocsátotta a rendelkezésünkre. Fullajtár Andrea játssza Gyarmati Fannit, én játszom Radnótit, vagy hát mondjuk inkább: részben olvassuk, részben mondjuk a szövegeket, és Lukács Miklós, Dés András és Dés László zenél. Ez nem is annyira irodalmi est, mint inkább egy sorstragédia; úgy működik dramaturgiailag, akár az Oidipusz király: a néző tudja, hogy mi fog történni. Tudja, hogy ez az ártatlan, élni akaró, csodálatos szellem el fog pusztulni – finoman szólva is méltatlan körülmények közt, egyenesen beszélve: lelövik, mint a kutyát, egy sárgödör szélén. És végig azt érezzük, hogy ez lehetetlen. Hogy ugye mégse? De, mégis… Csak párszor terveztük előadni, 2014-ben, tehát az „események” vagy a holokauszt vagy magyarul a rettenet 70. évfordulóján, de műsoron van máig a Katona József Színházban, sokan kíváncsiak rá.”
 
A másik darab, amiben Mácsai szerepelni fog Stravinsky: A katona története, „ahol én a narrátor szerepében fogok fellépni. Csodálatos zene, és színészként mindig élmény egy zenekar közepében ülni. Színészileg is izgalmas munka, a narrátor játszik mindenkit: az ördögöt is, a katonát is, a mamát is, a szomszédokat is, a királylányt is, meg közben önmagát is … ez a Rácz Zoltán által dirigált zenekar kíséretében hangzik el. Ehhez az a személyes élményes élményem fűződik, hogy Ramuz szövegét– több jó magyar fordítás van -  de ezt épp  Kocsis Zoltán rendelte meg tíz évvel ezelőtt a saját számára, meg az én számomra, Lackfi Jánostól. Lackfi lefordította, akkor Kocsis Zoli még egy kicsit beleírt, én is beleírtam kicsit, tehát ez mondjuk 90%-ban Lackfi, 7%-ban én, és 3%-ban Kocsis-szöveg, ez nagyjából ki is meríti szerzői életművemet.” – mondja a narrátor.
 
És lesz még két beszélgetés is, ezekről a következőket tartotta fontosnak kiemelni az Örkény Színház direktora:
„Az egyik Örkény Istvánról szól, vagyis az életművéről, ott fel is olvasok majd néhány egypercest. Arról fogunk elmélkedni, arról a  tüneményről, hogy Örkény, aki 40 éve halt meg, vajon honnan veszi azt a képességét, hogy máig élő szerzőnek érezzük, mintha kortárs lenne.