Szabadidő magazin - Queen-emlékprogram
Szabadidő magazin

Queen-emlékprogram

2018. július 23. 22:16 |

a Pólus Moziban

Július 27-én pénteken, a Queen legendás 1986-os Népstadion-koncertjének 32. évfordulóján nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban. A felejthetetlen estét a Hungarian Rhapsody című másfél órás koncertfilm nagytermi vetítése mellett beszélgetésekkel, élő tribute-muzsikával és kiállítással idézik meg.

 

A magyar popkultúra és rocktörténelem egyik legjelentősebb mérföldköve minden kétséget kizáróan a Queen budapesti koncertje volt 1986. július 27-én. Ez volt az első stadionkoncert Magyarországon, sőt a „Vasfüggöny” mögött, amelyen a világ élvonalába tartozó rockzenekar lépett fel. A felejthetetlen koncert az együttes utolsó, 1986-os "Magic" turnéja keretében valósult meg. A csillagászati költségvetésű koncert elé számtalan akadály gördült részben az állami bürokrácia útvesztői, részben finanszírozási problémák miatt. A sokáig lehetetlennek tűnő vállalkozást végül úgy sikerült megvalósítani, hogy Hegedűs László főszervező és társai vállalták, professzionális koncertfilmet készítenek az estéről az elérhető legjobb minőségben, 35mm-es filmre. Miután hosszas lobbizás után az állami szervektől is zöld lámpát kapott a vállalkozás, megindult a lázas szervezés, és a többi már történelem...A koncert máig emlékezetes pillanata, amikor Freddie Mercury a 72.000 fős közönséggel együtt énekelte a Tavaszi szél vizet áraszt... című magyar népdalt, olyan ismert slágerek társaságában, mint a Kind of Magic, I Want to Break Free, Radio Ga Ga vagy a We Will Rock You.

Részlet a koncertből: https://www.youtube.com/watch?v=RPZdgyuixPA

A koncert rögzítésének idejére gyakorlatilag a teljes magyar filmgyártás leállt, a MAFILM minden létező szakembert és eszközt a helyszínre irányított. A film rendezője számos kultikussá vált magyar zenés film, köztük A kenguru rendezője, Zsombolyai János lett, aki lelkes Queen-rajongóként Mihály György producerrel együtt maximális energiával vetette bele magát a munkába és rendkívül jól megtalálta a közös hangot a zenekarral is. A film vezető operatőre a számos Oscar-díjas film képi világáért felelős Ragályi Elemér volt. A 17 kamerával, 35mm-es filmre rögzített koncertfilm készítése során számtalan trükköt és speciális megoldást kellett bevetni, ám a teljes stáb kiváló munkájának köszönhetően egy valóban világszínvonalú koncertfilm született „Magic – A Queen Budapesten” címmel, ami többek között 1987-ben, Londonban a British Video Awards díjkiosztóján elnyerte az év Legjobb zenés filmje díjat.

Az zenekar 2012-ben digitálisan restauráltatta a képet és 5.1-ben újrakeverték a hangot. A Hungarian Rhapsody címmel újra kiadott koncertfilm fantasztikusan adja vissza a koncertet és előkészületeit.

 Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=3qy7TxCNWNs 

A felejthetetlen 1986. júliusi este 32. évfordulóján, 2018. július 27-én pénteken nagyszabású emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban, ahol a hollywoodi premierfilmek bemutatói mellett már jó egy éve „Rock Klub” néven koncertfilm sorozat is zajlik, beszélgetésekkel kísért vetítésekkel és alkalmanként élőzenés felvezető koncerttel. A Queen-emlékprogramra a fentiek jegyében szintén különleges kísérőprogramokkal készülnek a szervezők. A vetítés napjával kezdetét veszi a „Queen '86” című egyhetes relikvia-kiállítás az 1982 óta működő, kezdetben underground klubként működőm majd később hivatalosan is bejegyzett Hungarian Queen Fan Club jóvoltából.

A Pannonia Entertainment forgalmazásában vászonra kerülő Hungarian Rhapsody koncertfilm nagytermi vetítése előtt, 19:00 órától Mihály György producer köszönti a közönséget és mesél a koncertszervezés kulisszatitkairól. Ezt követően Szabó Gergely „Szög” zongorista-zeneszerző, az Unplugged Pressure tribute-formáció tagja ad elő Queen-átiratokat zongorán, majd háromnegyed 8 körül kezdetét veszi az évfordulós filmvetítés a Pólus Mozi 120m2-es vászonnal és vadonatúj vetítés-és hangtechnikával felszerelt Nagytermében.

Végül a film után egy különleges kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a program, ahol a koncertfilm megszületésének rejtelmeiről Szabó Gábor, a film egyik operatőre valamint Pósán Zsuzsa és Miklós Mária, a film vágói fednek fel kulisszatitkokat a mozivásznon látott koncertfilm megszületésének rejtelmeiről. A beszélgetések moderátora Gerebics Sándor filmrendező, rádiós műsorvezető.

 

A Queen-emlékprogramra jegyek kaphatók a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján. Részletek a http://www.poluscentermozi.hu  oldalon olvashatók.

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/799000926890854/ 

 

Fotósarok