Szabadidő magazin - HaHó Európa
Szabadidő magazin

HaHó Európa

2018. május 28. 22:02 |

Táncházmaraton.Európai reggeli. Bábművészet.Kékfestők

 


A táncház során öt nemzet táncaival ismerkedhet meg a közönség a magyar táncház-módszert alkalmazva.

A csehek részéről a Demižón néptáncegyüttes tagjai tanítanak morva táncokat, akik általában cimbalomkísérettel mutatják be szűkebb hazájuk, Strážnice dalait és táncait. 

 
A szlovákok részéről a Lipa Szlovák Folklóregyesület érkezik és oktat majd kelet-szlovákiai, békési, pilisi táncokat, Cifferi lakodalmas táncrendet és hegyközi csárdást. 
Bulgáriából egy horó, vagyis körtánc érkezik, amelyben a részvevők egymás kezét fogva kapaszkodnak össze. 
Románia képviseletében a kolozsvári Máramarosi Egyetemisták Máramaros Csoportja hagyományos máramarosi táncokat fog bemutatni. A talpalávalót a Petreuș család, a máramarosi román hagyományos népzenét játszó és éneklő paraszt család fogja adni. 
A magyar népzenét és néptánc-oktatást pedig a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei fogják biztosítani. 

A belépés ingyenes! // Facebook-esemény

A program a HaHó Európa – Hagyományok Hónapjaavagy az Európai kulturális örökség ünnepe rendezvénysorozat része. 2018. május 9. – június 9. között a HaHó Európa / Hagyományok Hónapja avagy Európai kulturális örökség ünnepe címmel valósítunk meg egy nagyszabású kulturális programsorozatot, bemutatva a résztvevő országok kulturális örökségének egy-egy szeletét. 

Helyszín:

Fonó Budai Zeneház, Budapest XI., Sztregova utca 3.

Dátum: 2018.06.02. 17:00 - 22:00
Szervező: A Cseh Centrum együttműködő partner

EURÓPAI REGGELI

2018. június 3., 9:00 – 12:00
Szimpla, 1075 Budapest, Kazinczy u. 14.
Résztvevő országok: Csehország, Franciaország, Izrael, Lengyelország
Magyar partner: Szimpla

Ingyenes!

Nem érdemes messzire utazni a június 3-i vasárnapon, hiszen Budapesten fedezhetitek fel az európai reggeli különlegességek ízletes világát! Csak gyertek el reggel a Szimpla Kertbe, és kóstoljátok meg négy ország hagyományos reggeli ételeit, köztük a shakshoukát, a tarte-ot, a valašskói frgált és a kiełbasát. Mindezt pedig együtt, egy helyen készítik el nektek cseh, francia (a francia nagykövet korábbi szakácsa!), izraeli és lengyel önkéntesek és gasztro-fanatikusok, egy közös jótékony ügy érdekében. Hozzátok magatokkal a családotokat és a barátaitokat, és reggelizzetek a helyszínen, vagy vigyétek haza kedvenc finomságaitokat!
Az esemény teljes bevételével az Igazgyöngy Alapítvány tevékenységét támogatjuk.

Cseh reggeli: valašskói frgál (valašský frgál).
A cseh és morva kalácsok a legjobb dolgok közé tartoznak, amit a cseh konyha adott a világnak. Rengetegfélét sütnek belőlük, de a legnevezetesebb a valašskói frgál. A Valašsko vidéken 200 éve kezdték készíteni, a gazdasszonyok főként lakodalmak, keresztelők vagy nagyobb ünnepségek alkalmából sütötték. Az igazi frgál nagyjából 30 cm átmérőjű és legalább 600 grammot nyomó lepény.
A leghagyományosabb tölteléke a körtelekvár, de gyakran ízesítik szilvalekvárral, mákkal, vagy túróval is. 2013-ban a valašskói specialitás EU-s védettséget kapott.

 

A CSEH BÁBMŰVÉSZET HÁROM ARCA // Facebook-esemény // Részletek a Cseh Centrum weboldalán2018. május 11. – június 15.De la Motte – Beer-palota, 1014 Budapest, Dísz tér 15

A kiállítás megtekinthető a palotába váltott jeggyel.

Megnyitó 2018. május 10-én 18 órakor, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kiállítást megnyitja Tömöry Márta író, dramaturg és Gyutai Csaba, a Várgondnokság Nonprofit kft. ügyvezetője.
A prágai Művészeti és Színházi Intézet kiállítása a cseh bábművészet három aspektusát ajánlja a látogatók figyelmébe: az egyik maga a bábszínház, a bábszínjátszás története és fejlődése. A másik téma a báb, mint képzőművészeti alkotás, hiszen a bábtervezést és -készítést erősen befolyásolják a változó történelmi, illetve művészettörténeti korszakok szokásai és kívánalmai. Végül a harmadik a bábszínjátszás technikai oldala. Milyen típusú a báb, hogyan lehet mozgatni? Milyen érzelmek és állapotok kifejezésére képes?
A cseh bábművészet 2016. december 1-én felkerült az UNESCO kulturális szellemi örökség listájára. Ezáltal valóra vált több nemzedéknyi cseh művész álma, akik a múlt században végig azt hangoztatták, hogy a bábszínház régóta egyenrangú a színjátszás minden egyéb formájával. A kiállítás kurátorai Nina Malíková és Martina Černá.

 

KÉK INNOVÁCIÓ – Jelenkori tendenciák a hagyományos cseh kékfestőgyártásba

Facebook-esemény // Részletek a Cseh Centrum weboldalán
2018. május 25. – június 8.
Cseh Centrum, 1063 Budapest, Szegfű u. 4. 

Ingyenes!

Megnyitó: 2018. május 24-én, 18 órakor a Cseh Centrumban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.  A modern és kísérleti kékfestőgyártás központja Csehországban a múlt század ötvenes évei óta a Népművészeti Alkotóközpont (ÚLUV) volt. Itt a kiváló képzőművészek és iparosok egyedülálló együttműködésének köszönhetően eredeti és nagyon színvonalas termékek születtek, amelyek a hagyományos eljárásokat modern kontextusba helyezték.
Erre a kreatív hozzáállásra, amelynek közép-európai viszonylatban nincs párja, épít számos mai cseh tervező, akik számára fontos a színvonalas kézimunka, a mesterségbeli jártasság, a hagyományokhoz való kötődés és az eredetiség. A hagyományos kékfestő továbbra is számos lehetőséget rejt és a fiatal alkotók kezében egyedülálló, exkluzív alapanyaggá válik. A kiállítás a cseh kékfestőnek ezeket az új útjait kívánja bemutatni. A kiállítás kurátora Alice Klouzková.


 

Helyszín:

 

Dátum:

-tól: 2018.05.09.
-ig: 2018.06.09.

Szervező:

A Cseh Centrum együttműködő partner

 

Fotósarok