Szabadidő magazin - Bortavasz
Szabadidő magazin

Bortavasz

2018. április 27. 21:00 |

Dél-Burgenlandban

Dátum: 2018. 04. 28 - 05.27., de igazából a május elsejés hosszú hétvégén a fókusz ;-)


63 borász összesen több mint 350 féle borral várja a jófajta nedűk kedvelőit - 35 euró idén a kétnapos jegy.

A borászok mellett ezen a hétvégén negyven szolgáltató mutatja be kínálatát, melyből megtudhatjuk, mit is jelent a helyi termékek tisztelete és szeretete a régióban élő és dolgozó emberek számára. Lehetőségünk lesz saját csokoládét készíteni, sütő- és főzőtanfolyamokon ismerkedni a régió specialitásaival, kávéiskolába is járhatunk, gazdálkodási alapismeretekre tehetünk szert, és addig kóstolhatjuk a régió termékeit, míg vérünkké nem válik a különbségek felismerésének képessége. A rendezvényeket egy zenei "csúcstámadás" koronázza majd meg: az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark településeiről induló csillagtúra célpontja a tartomány legmagasabb pontja, ahol egy különleges fúvószenei koncert és kulináris meglepetések várják majd a résztvevőket. A kevésbé elszántakra is gondoltak a szervezők, így buszok is rendelkezésre állnak majd. További információk: www.paradiesfruehling.at


A 63 borász összesen több mint 350 féle borral várja a jófajta nedűk kedvelőit - pincészetenként ötfélét kóstolhatunk. A bor mellett mindenhol gondoskodnak némi tipikus helyi harapnivalóról is. A sós stangli és a tökmagos hagyományos különlegességek valamint a házikészítésű "disznóságok" mellett helyi termékekből született konyhaművészeti remekeket is kóstolhatunk. Az olaszrizling, a kékfrankos és az Uhudler A határmenti Weinidylle borvidék borászai összesen 500 hektár betelepített területen művelik szőlőskertjeiket és készítik változatos boraikat.

A tájegység mikroklímája és ásványos talaja karakteres, csak erre a vidékre jellemző borokat eredményez.

 közvetlen buszjáratok

Hogy minden vendég jogosítványa elvesztésének veszélye nélkül élvezhesse a Weinidylle borvidék borait, szombaton és vasárnap különjáratok indulnak Szombathelyről Monyorókerékre (Eberau), Kőszegről Rohoncra (Rechnitz), Körmendről pedig Nagysároslakra (Moschendorf). A borvidéken belül is közlekednek buszok, szőlőhegytől szőlőhegyig, illetve egy-egy kisrégión belül borásztól borászig. A buszhálózat 1 fővonalból és számos kiegészítő járatból áll.

Reggel 10:00-től este 18:00-ig óránként délután háromtól pedig fél óránként indul majd egy-egy busz Rohoncból délre illetve Moschendorftból északra. A magyarországi vendégeket a buszok mindkét este vissza is hozzák Szombathelyre, Kőszegre, illetve Körmendre. A buszok indulási időpontjai: Körmend: 9:15 és 11:15; Kőszeg: 9:25 és 11:25, Szombathely: 9:30 és 11:30. Az utolsó buszok 19:45-kor (Eberauból Szombathelyre) és 19:50-kor (Rohoncról Kőszegre és Moschendorfból Körmendre) indulnak Magyarországra, de mindhárom településről indul egy-egy busz már két órával korábban is a határ innenső oldalára.


A buszokra történő felszálláskor nem kell és nem is lehet jegyet váltani. A pincék mindkét nap 10:00 órától 19:00 óráig lesznek nyitva. A jegy birtokában pincészetenként öt különféle bort kóstolhatunk meg, kapunk egy egyedi borospoharat s hozzá egy praktikus pohártartót, egy borkalauzt, részletes térképeket, a buszhálózat menetrendjét és egy 5 euró értékű bónt, amelyet legalább 6 palack bor vásárlása esetén válthatunk be.

Különleges szolgáltatás a borszervíz: a megvásárolt borokat nem kell egész nap magunkkal cipelni. A palackokat este (vagy másnap, vagy akár egy későbbi időpontban is) átvehetjük a kijelölt vinotékákban. Próbáltuk, müxik!


Fotósarok