Szabadidő magazin - Kertművészet
Szabadidő magazin

Kertművészet

2010. május 10. 22:06 |

Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás Fehérvárcsurgón

Kertművészeti kiállítás a kastélyparkban

Belgium, Franciaország és Spanyolország lesznek a díszvendégei az idei, immár hatodik Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállításnak a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában. A KDOP révén megújuló Fejér megyei kastély 50 hektáros parkjába mintegy tízezer látogatóra számítanak június első hétvégéjén.

A Károlyi József Alapítvány ebben az évben is megrendezi a Budapesttől 80 kilométerre található fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkjában az Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítást. Az immár hagyományos rendezvény szervezését a Budapesti Francia Intézet, Belgium és Spanyolország budapesti nagykövetségei, illetve a Magyar Turizmus Zrt. is támogatják. A mintegy tízezer látogatót vonzó program díszelnöke Sólyom Lászlóné, Erzsébet asszony, a köztársasági elnök felesége, fővédnökei pedig a Virágos Magyarországért egyesület és a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége.

Az idei kiállítás kiemelt témája a bambusz, jelenjen az meg különböző civilizációk vagyonaként, építőanyagaként, táplálékaként vagy éppen kulturális szimbólumaként. A június 4-én, pénteken megnyíló, és egész hétvégén látogatható kiállításon növénynemesítők, csemete kertészek, tájépítészek is bemutatkoznak, de szakember-találkozókra éppúgy sor kerül, mint gyermek- és kulturális programokra.

A VI. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás látogatói megtekinthetik az Európai Unió által támogatott Közép-Dunántúli Operatív Program pályázatán közel 500 millió forintot elnyert kastélyfelújítást is.

Fotósarok