Szabadidő magazin - Ramin Djawadi
Szabadidő magazin

Ramin Djawadi

2018. március 19. 17:21 |

A Trónok harca élő koncerten a Budapest Arénában

Trónok harca élő koncert Ramin Djawadi vezényletével, nagyzenekari előadással és kóruskísérettel, egyedi színpadképpel és lenyűgöző vizuális technikával május 18-án a Budapest Arénában.

 

 

 

 

Amíg a rajongók a napokat számolják már a koncertig, mi ismerjük meg picit jobban az ikonikussá vált zene szerzőjét, Ramin Djawadit:

 

  • Németországban született 1974-ben Duisburgban, iráni apától és német anyától
  • Summa cum laude végzett a Berklee College zenetagozatán 1998-ban, itt figyelt fel rá Hans Zimmer, és elhívta magához Hollywoodba
  • Először Klaus Badelt asszisztenseként kiegészítő zenéket írt, valamint Hans Zimmer filmzenék hangszerelésében segédkezett. Pár hónap után azonban már társ-szerző volt, első önálló filmes projektje 2003-ban a Beat The Drum zenéje volt
  • 2004-ben már a Penge: Szentháromság zenéjét jegyezte, és megkapta első Emmy-díj jelölését a Szökés című sorozat főcímdaláért
  • 2010-től számít igazán elismert zeneszerzőnek, pedig olyan filmzenéket tett le az asztalra már addig is, mint a Mr Brooks, a Vasember, a Szex telefonhívásra, Nagyon vadon, vagy a Jövő emlékei sorozat, amiért újabb Emmy-jelölést is kapott
  • A titánok harca volt pályafutása fordulópontja, ugyanis ez a filmzene hozta meg számára azt a munkát, amivel azóta összeforrt a neve: a Trónok harca sorozat filmzenéjét, amiért számtalan szakmai és közönségdíjat is elnyert már
  • Az emberek hajlamosak kizárólag a Trónok harca zenéjével azonosítani, pedig Hollywoodi pályafutásának 15 éve alatt már közel 100 film- és TV sorozat zenéje fűződik a nevéhez, ráadásul a legkülönböző műfajokból, mint például a Tűzgyűrű, a Frászkarika, a Warcraft, A nagy fal, Az ismeretlen Drakula, a Sammy nagy kalandja, vagy A célszemély, a Westworld és A kór TV-sorozatok
  • Eddig 8 különböző díjat nyert a Trónok harca zenéjével, az ASCAP-tól kezdve a Nemzetközi Filmkritikusok Díján át egészen a Film és Tévés Szövetség díjáig, valamint begyűjtött már egy Grammy-jelölést is
  • Felesége Jennifer Hawks, zenei producer, gyermekük még nem született
  • Ramin Djawadi egy ritka képességgel rendelkezik, szinesztéziás. Ez olyan mentális jelenség, amikor az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet. Ő színeket társít a zenéhez, ami egyáltalán nem zavarja, sőt, saját bevallása szerint még segíti is a munkájában, így sokkal könnyebben tud zenei motívumokat társítani a félkész forgatott anyagokhoz

 

   

 

Ramin Djawadi nem csupán vezényel a Trónok harca élő koncerten, de több dalban különböző hangszereken is közreműködik.

Jegyek a május 18-i budapesti koncertre már csak korlátozott számban kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.

A sorozat mind a hét évada megtekinthető az HBO GO-n.

 

 

Fotósarok