Szabadidő magazin - UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Szabadidő magazin

UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

2018. március 18. 15:27 |

Keserű komédia a Magyar Színházban

 

 

 

Bemutató: 2018. március 23.

 

 

Háy János visszatérő szerzőnk; Házasságon innen, házasságon túl című műve a Magyar Színház egyik legnagyobb sikere. 2018 tavaszán vadonatúj, Budapesten még nem játszott keserű komédiáját, az Utánképzés ittas vezetőknek című darabját mutatjuk be. Vagy mondjunk inkább gyomor-keserű komédiát?!


Az Utánképzés ugyanis olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, s háromnapos csoportterápián kell részt venniük. A mai magyar társadalom nagyon (vagy a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi, olasz-magyar nem-is-annyira-menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munka-alkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, és akik szintén nem egyszerű figurák! Ismerős arcok, ismerős sorsok és történetek, mégis percről percre meglepik a nézőt!

Egyszerre hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató kis remekmű ez a darab – abban a két korty ital közötti szünetben, amit úgy hívnak: az Élet.

   Csilla, pszichológus   BEDE-FAZEKAS ANNA      MÁRIA
Tünde, pszichológus   MURÁNYI TÜNDE Jászai Mari-díjas
Bogi, műkörmös   HAUMANN PETRA
Réka, marketinges   BENKŐ NÓRA
Anna, újságírónő   PATAKI SZILVIA
Tibor, egy éjjel-nappali abc tulajdonosa   VARGA ZOLTÁN m.v. Jászai Mari-díjas
Márió, volt húskereskedő     PAVLETITS BÉLA
Laci, társasházi közös képviselő     SZŰCS SÁNDOR
Sándor, építőmérnök, projektvezető egy építőipari cégnél   RANCSÓ DEZSŐ
Sanyi, vendéglős, talán szakács   SZATMÁRI ATTILA
Emil, feltehetőleg belügyes   CSŐRE GÁBOR Jászai Mari-díjas
     
díszlet-jelmez    KOVÁCS YVETTE ALIDA
dramaturg     DERES PÉTER
ügyelő    LOSONCZI ANITA
súgó    BALÁZS ÉVA
rendezőasszisztens     JUHÁSZ ANDREA
rendező   LENGYEL FERENC Jászai Mari-díjas

 

Pavletits Béla

Benkő Nóra

 

Fotósarok