Szabadidő magazin - Európa Kiadó
Szabadidő magazin

Európa Kiadó

2018. március 18. 13:33 |

Dupla koncert a Gödör Klubban

 

2018. március 23. és 24.

 

A Gödör Klub a budapesti Király utcában megszűnik. Az Európa Kiadó egy dupla, kétnapos koncerttel búcsúzik a helytől. A két napon a zenekar eltérő műsort játszik. A pénteki napon az Európa Kiadó előtt Frenk lép fel, szombaton a Pegazusok Nem Léteznek. A koncertekre limitált lesz a nézőszám, hogy aki jegyet vált, élvezze és lássa a koncertet.

 

 

 

 

Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó igazgatója az alábbiakat mondta erről a koncertről:

"A Gödör Klub szervezőivel már jó ideje tervezgettük, hogy hosszú idő után ismét összehozunk néhány Európa Kiadó koncertet a klubban. Ez most március 23-án és 24-én végre megvalósul. Ami a zenekart illeti, januárban és februárban új EP-nk elkészítésének munkálatai zajlanak, és jó esély van arra, hogy a koncertek idejére az album meg is jelenik. Ehhez kapcsolódóan tavasszal országszerte lesznek fellépéseink, Budapesten ez a kettő. Szeretem a dupla koncert formátumot, mert ilyenkor szélesebben lehet nyúlni a repertoárba, és a két nap egymástól némileg eltérő műsort játszva kisebb súllyal jelenik meg az a probléma, hogy ki kell hagyjunk olyan dalokat a programból, amelyeket különben szívesen játszanánk. A koncerteknek az ad további különlegességet, hogy a Gödör Klub március végével a jelenlegi helyen és formában megszűnik. Ezt a korszakát a klub a profiljához illeszkedően, néhány speciális rendezvénnyel szeretné lezárni. Mi örömmel fogadtuk a meghívást, mivel a Gödör Klub hosszabb időn keresztül fontos szerepet játszott az Európa Kiadó történetében."

Az Európa Kiadó a hazai pop-rock történet egyik legmeghatározóbb zenekara. Az idők során újra és újra úgy tudott megújulni, hogy közben sosem vált mainstream formációvá. Egyéni stílusukat és működésük független szellemiségét fennállásuk óta következetesen megőrizve írják és adják elő dalaikat, amelyek közül ma már sok klasszikusnak számít. Bár az Európa Kiadónak 1981-es megalakulása óta több olyan periódusa is volt, amikor különböző okokból felfüggesztette tevékenységét – ahogy Menyhárt Jenő fogalmaz: az együttes időnként "hibernálva volt" –, most azonban nagyon is élő, olyannyira, hogy új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd a fellépésen.

Jegyek elővételben a Gödör jegypénztárában, illetve online a tixa.hu rendszerében válthatók.

FB esemény: https://www.facebook.com/events/160493661409752/

 

 

Fotósarok