Szabadidő magazin - UNIQA Balaton Regatta
Szabadidő magazin

UNIQA Balaton Regatta

2010. május 7. 9:22 |

Amatőr vitorlás versenysorozat

Öt helyszín, tíz versenynap, túra -, és pályaversenyek, betétfutamok, jó hangulat és új kihívások. Néhány szóban így lehetne összefoglalni az immáron hagyományosnak tekinthető és továbbra is hatalmas népszerűségnek örvendő UNIQA Balaton Regatta 2010-es szezonját.

Az amatőr vitorlás verseny résztvevői idén már nem csak túraversenyeken, hanem a hétvégék zárásaként, vasárnapi pályaversenyeken is összemérhetik tudásukat,

 „Jogos elvárás volt velünk szemben, hogy újítsunk egy kicsit és töltsük meg programmal a vasárnapi napot is. Nagyon sokan kerestek meg azzal, hogy milyen jó lenne, ha az egynapos túraverseny után nem lenne vége a versenynek, nem kellene hazaindulni. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy izgalmas pályaversennyel zárjuk majd a hétvégéket, így színesítve a viadalt.” – mondta a versenysorozat ötletgazdája és tulajdonosa, Dr. Palkó Zsolt, aki hozzátette: a résztvevők így indulhatnak túra -, és pályaversenyeken, valamint a két megmérettetés között részük lehet egy kellemes kikapcsolódást nyújtó parti programban is.

A IV. UNIQA Balaton Regatta tehát megváltozik egy kicsit, de továbbra is a jó hangulat kerül a középpontba, és a hagyományos, valamint jól bevált szakmai versenyekkel sem szakítanak a szervezők. Ennek köszönhetően az idei első versenyhétvégén a „zöld gondolat” népszerűsítése a cél, majd következik az IT-Telecom Regatta, a Média Regatta, az Autós Regatta, valamint zárásként a Nemzeti Regatta. Az idei első verseny helyszíne Badacsony lesz, és az „Izzócserével az energiatakarékosságért” program jegyében, a WWF, valamint a szervezőbizottság közös kezdeményezésére, a helyi kikötőben az izzókat a GE Hungary támogatásával energiatakarékosra cserélik le. ”. A versenysorozat névadója az UNIQA Biztosító A vízi sportok szerelmeseinek izgalmas versenyzést és szórakozást nyújtó Balaton Regatta névadó szponzora immár negyedik alkalommal az UNIQA Biztosító Zrt.

Az UNIQA az új generáció biztosítójaként az innovatív biztosítási megoldások nyújtása mellett az egészségmegőrzést és a hazai sportélet segítését vállalati filozófiája fontos elemének tekinti. Ertl Pál az UNIQA Biztosító Igazgatóságának tagja elmondta: „Az UNIQA a vitorlássport támogatásában aktív szerepet vállal, ezért büszkék vagyunk arra, hogy társaságunk a Balaton Regatta névadó támogatójaként ismét hozzájárulhat a népszerű amatőr vitorlás versenysorozat megrendezéséhez. A IV. UNIQA Balaton Regatta helyszínei és időpontjai:

Badacsony 2010. május 8-9. (Zöld Regatta)

 Szigliget 2010. június 5-6. (IT-Telecom Regatta)

Balatonaliga 2010. június 26-27. (Média Regatta)

Balatonlelle 2010. július 24-25. (Autós Regatta)

Balatonföldvár 2010. augusztus 20-21. (Nemzeti Regatta)

Változékony időjárás közepette, gyenge szélben, de rendkívül látványosan kezdődött az idei szezon. A szombati rajteljáráskor lenyűgöző látványt nyújtott a közel száz hajó a startvonalon, illetve annak közelében. A mindkét napon gyenge, kissé „csíkos” szélben a versenyzők jelesre vizsgáztak kitartásból és elszántságból, aminek egy remek versenyhétvége lett az eredménye. A szombati túraversenyen az abszolút első helyén célba érő egységnek, mindössze 3 óra 8 percre volt szüksége a táv legyőzéséhez. A mezőny első harmada gyenge, de „kitartó” szélben futott be a célba, míg a középső harmadnak a szélcsenddel, a harmadiknak pedig a helyenként viharos széllökésekkel érkező változással, no és egy jókora felhőszakadással kellett megküzdenie. Vasárnapra csak annyi változott, hogy napsütéses időben kellett megküzdeniük az elemekkel a résztvevőknek, ugyanis a szél ereje továbbra is gyenge, de igen forgolódó volt.

 

A versenyzők a vízen, a szervezők és a partnerek pedig a parton tettek ki magukért. A GE Hungary felajánlásának, valamint a szervezők, a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet és a Balatoni Hajózási Zrt. közös együttműködésének köszönhetően a badacsonyi kikötőben már leginkább energiatakarékos izzók világítanak, miután a zöld gondolat népszerűsítése érdekében a szervezők lecserélték a hagyományos izzókat a takarékosabb, gazdaságosabb és környezetkímélőbb termékekre. A verseny szakmai fővédnökének, a WWF Magyarországnak a képviselői külön hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy a vitorlázók, mint egy olyan csoport tagjai, akik közel állnak a természethez, példát mutassanak környezettudatos életmódjukkal.

 

„Igazán örülök, hogy részt vehettem a versenyen, mivel imádok vitorlázni – mondta Szabó Győző, színművész, a verseny vendége, aki kislányával egy versenyző hajóra is szállt.  – Külön öröm számomra, hogy ez a verseny a természetvédelmet is képviseli.”

 

„Büszke vagyok a teljes mezőnyre, ugyanis elképesztően nehéz körülmények közepette kellett teljesíteniük a versenyzőknek a pályát. Kitartásból, elszántságból jelesre vizsgázott a csapat, de ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen itt mindenki nagyon szeret vitorlázni. Bár a szél gyenge volt, összességében elégedettek lehetünk, hiszen mind a két nap sikerült lebonyolítanunk a futamokat. Örülök, hogy elkezdődött a szezon és már várjuk a következő versenyhétvégét.” – mondta a Zöld Nagydíj után a versenyigazgató Dániel Gábor.    

 

A IV. UNIQA Balaton Regatta további helyszínei és időpontjai:

2010. 06. 05–06.  IV. UNIQA Balaton Regatta Vitorlás verseny-sorozat 3–4. futam, Szigliget
2010. 06. 05–06. III. IT-Telecom Regatta

 

Fotósarok