Szabadidő magazin - Magyar Teátrum Díj
Szabadidő magazin

Magyar Teátrum Díj

2017. december 4. 16:36 |

A színházi háttérszakmák ünneplése

 

Nyolcadik alkalommal gyűltek össze december 3-án, a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat.

Hat kiváló háttérmunkásnak ítélték oda idén a Magyar Teátrum Díjakat, melyek a kulisszák mögött dolgozó, szakmájukat kiemelkedően magas szinten művelő szakemberek munkáját hivatottak elismerni. A gálán kiosztásra került a Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított Tolnay Pál Életműdíj is.

A színházban nincs egyéni siker. Egy-egy produkció megszületése számtalan ember munkáját dicséri. Hajlamosak vagyunk azonban elfeledkezni azokról, akik a színfalak mögött segítik az előadások létrejöttét. A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjat azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a kulisszák mögötti színházi háttér- és kiszolgáló szakmákra, valamint erkölcsi és anyagi elismerést nyújtson az azokat kiemelkedően magas szinten művelő szakembereknek. A díj a csapatmunka szimbólumaként egy aranygolyót tartalmazó csapágyat formáz.

Ebben az esztendőben a szakmai zsűri hat háttérdolgozónak ítélte oda az elismerést, akik nemcsak szakmailag, hanem színházszeretetükben, munkájuk iránti alázatukban is példamutató képviselői hivatásuknak.

A 2017. év Magyar Teátrum díjasai: Ács Ibolya fodrásztárvezető (Csokonai Nemzeti Színház), Memlaur Imre fővilágosító-világítástervező (Csiky Gergely Színház) , Szabó Julianna férfiszabótár-vezető (Pesti Magyar Színház), Sebeők Réka gazdasági vezető (Turay Ida Színház), Mészáros Tibor műhelyházvezetője ( a Hevesi Sándor Színház).A Határontúli Különdíjat Toásó István, a Tomcsa Sándor Színház világosítója kapta.

A Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál Életműdíjat, Perlaki Róbert, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikus-díszlettervezője vehette át. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás, bekerüljön a színházak világába

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is közösen léptek színpadra a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei, valamint a Jókai Színház társulatának tagjai. A látványos, zenés, táncos show-műsorban részletek csendültek fel a színházak és a Fővárosi Nagycirkusz sikerprodukcióiból, és ezúttal sem maradhatott el a történelmi divatbemutató.

 

 

Elegáns kecsességgel és erőteljes szenvedéllyel képviselte a cirkuszművészetet Rieberger-Kiss Borbála és Rieberger Norbert házaspár, akik a The Body Symphony artistaduóként ismertek. Lélegzetelállító produkciójukkal bebizonyították, hogy a színház és a cirkuszművészet nem két, egymástól teljesen különálló zsáner, hanem úgy fonódnak egybe, akár két légtornász keze.

 

Produkcióikban ötvözik a tánc szenvedélyét, az akrobatika erejét és a légtorna kecsességét. Mind a cirkuszművészetben, mind a színházban, csak akkor tudják a legtöbbet produkálni, ha kiváló háttérszakmák segítik őket ebben.

 


 

Fotósarok