Szabadidő magazin - James Blunt
Szabadidő magazin

James Blunt

2017. november 30. 20:03 |

The Afterlove

James Blunt 4 évvel ezelőtti, óriási sikerű koncertje után visszatér Budapestre

új, The Afterlove elnevezésű turnéjával

2018. május 8-án a Budapest Arénában lép színpadra

 

Kevés előadó van, aki ennyire gyorsan lett világsztár és maradt mégis szerény, póz nélküli embernek, mint James Blunt.

 

A felső-középosztálybeli családból származó énekes - eredeti nevén James Hillier Blount  - 1974-ben született az angliai Tidworth-ben. Édesanyja háromévesen furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni tanítatta. Mivel édesapja a Brit Légierőnél szolgált és a család kétévente költözködött, így James 7 évesen már bentlakásos iskolában tanult, és szüleit gyakorlatilag csak a szünidőkben látta. 14 évesen vásárolta első gitárját, amin dalokat kezdett írni.

Tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. 1997-től már tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban, majd Londonban.

 

2002-ben szerelt le a hadseregtől és rögtön az EMI Publishing-hez szerződött, mint énekes-dalszerző. Debütáló albuma 2004 októberében jelent meg és nagyrészt általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik kislemez, a You’re Beautiful.

 

Ez a nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon a karrierje: további négy album és négy  listavezető sláger, öt Grammy jelölés (valamint BRIT-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), közel 20 millió eladott lemez, 40 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 6 millió like a Facebookon, és egy elképesztő, 412 milliós nézettség a Youtube-on.

Legújabb albuma The Afterlove címmel tavasszal jelent meg, az elmúlt hónapokban pedig Robin Schultz szerzeményével, az OK című dallal hallható folyamatosan a rádiókban.

Emellett hírnevével nemes ügyeket szolgál: jótékonysági szervezeteket támogat, valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol.

Az egyik legvisszafogottabb és legkedvesebb sztár, James Blunt újra Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget ismét magával ragadja egyedülálló zenei világába.

Jegyek december 1-én 9 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül.

 

További információ:

www.livenation.hu

www.jamesblunt.com

www.ticketpro.hu

Fotósarok