Szabadidő magazin - ARTKAZAL
Szabadidő magazin

ARTKAZAL

2017. november 2. 16:36 |

Magyar épület a világ élvonalában

Egyszerre hagyományőrző és kortárs a környezettudatosan megépített, mórahalmi ARTKAZAL

Tóth Zoltán és Nagy Csilla (Artgroup Építész Stúdió) épületét, a mórahalmi Artkazalt beválogatta a zsűri a World Architecture Festival (WAF) a világ legjobb épületei közé. Az azonos kategóriában induló (Hotel and Leisure – kategória), összesen 10 legjobb alkotás között olyan világhírű épületek szerepelnek, mint az angliai British Airways i360 és az Ausztrál Jackalope. A rangos mezőny végső győztesét november 15-17 között hirdetik ki, a Berlinben megrendezésre kerülő döntőt követően, ahol minden versenyző bemutathatja épületét.

 

„Tervező elmék játékossága, építészek kísérletező kedve egy szögletes szalmabála analógiájára alkotta meg Mórahalom mellett a náddal borított apartmanházat, ezt a gondolkodásra késztető csendes különcöt.” (Magyar Építőművészet)

 

„A mórahalmi ház természetes anyagokból létrehozott szerkezetével és a hagyományos nádfedést kortárs módon újraértelmező szigetelésével emelkedik ki a mezőnyből.” (Oktogon)

 

„Az épület ötvözi a múlt és a jövő építészetét, szem előtt tartva a kor kihívásait és a környezettudatos építészet szabályait. Az épület természetes anyag épületszerkezetekből áll. Kettős nádszövet réteg biztosítja az épület szigetelését, valamint a szerkezetek lélegzését. A 25 cm vastag átszellőztetett nád réteg klímahomlokzatként működve védi az épületet a nyári melegtől.” (építeszforum.hu)

 

„Kivételesen szép, egyszerre hagyományőrző és egyszerre kortárs épületet láthatunk, anyagok és formák tökéletes összhangjában” (design.hu)

  ARTKAZAL –NÁD PANZIÓ

A szerb – magyar határ melletti kisvárosban található,  ARTKAZAL névre keresztelt design NÁD KOCKA. A város szélén, a szántóföldek szomszédságában, a NÁD bálák inspirálta épület a pihenés és a szórakozás befogadására született. Az épület ötvözi a múlt és a jövő építészetét, szemelőt tartva a kor kihívásait és a környezettudatos építészet szabályait.

Az épületszerkezet természetes anyagú kerámia téglákból áll. Kettős nádszövet réteg biztosítja az épült szigetelését, valamint a szerkezetek lélegzését. A 25 cm vastag átszellőztetett NÁD réteg, klímahomlokzatként működve, védi az épületet a nyári melegtől.

A NÁD KOCKA nyílásait COR_TEN lemezek keretezik. A rozsdás felület képez kapcsolatot a hagyományos nád külső és a modern belső terek között. Az épületet GEO tarifás elektromos készülékek tartják fenn, amelyek működését napelem rendszer segíti. Az optimális tájolás biztosítja a napenergia maximális felhasználását. A közösségi tér átszellőztetése a frisslevegő áramlását segíti elő.  A hármas tagolás eredményeként létrejövő védett belső udvar zavartalan nyári élmény nyújt a pihenésre vágyóknak. A közeli Wellness fürdőtől függetlenül is működő panzió elegendő szórakozást biztosít nyugodt családoknak és bulizós fiataloknak egyaránt. Kerti jakuzzi és szauna, fedett pingpongasztal és a kert végében található strandröplabda pálya is biztosítja a maximális szórakozást.

Fotósarok