Szabadidő magazin - Nagy Ugrás
Szabadidő magazin

Nagy Ugrás

2017. július 6. 21:52 |

PET Kupa és közös csobbanás Tiszalökön

Elkezdődött a PET Kupa, útra kelt a WWF Vízipanda és legénysége! A szeles időre való tekintettel a tervezettnél egy nappal később szálltak vízre a PET hajók, melyek egészen Tiszalökig csorognak le a folyón, ahova szombaton futnak be, vasárnap pedig a WWF Magyarország szervezésében egy közös csobbanással ünneplik édesvizeinket.

 

A WWF Magyarország csapata már nagyon várta, hogy a két napos hajóépítés után kipróbálhassa a Vízipandát, amely készen áll a több napos tiszai kalandra! A hajó körülbelül 380 PET palackból készült el a hétvége során, a csapatok pedig a rajtra való várakozás közben sem tétlenkedtek: többen kenukban evezve gyűjtötték a hulladékot a vízből.

 

 

A PET Kupa célja a Tisza vizének és árterének megtisztítása, valamint a környezettudatos szemléletmód terjesztése. A PET hajók versenyét idén már ötödik alkalommal tartják meg. A hajóknak jó néhány követelménynek meg kell felelniük, hajtásuk például csak megújuló energiával történhet, vagyis evezővel, lapáttal vagy akár vitorlával. A verseny útvonala Dombrádtól Tiszalökig húzódik, érintve Ibrányt, Balsát, Tokajt, valamint Tiszaladányt.

A PET Kupa végállomásán, Tiszalökön pedig a WWF Magyarország július 9-én, délután 3 órakor megrendezi a Nagy Ugrást, melyet már délelőtt 11 órától számos izgalmas program előz meg: az érdeklődőket többek között strandfociversennyel és interaktív, vizeinkkel kapcsolatos óriás társasjátékkal, homokfoci versennyel, mazsorettbemutatóval, az ugrás előtt pedig vízipisztolyos „bemelegítéssel” várjuk.

A Nagy Ugrás az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének európai kezdeményezése: Európa szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyók, tavak vizébe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Hazánkban is többezren ugranak évek óta, tavaly 16 helyszínen csobbantunk.

A WWF Magyarország idén is versenyt indított. „Bízunk benne, hogy idén is számos településen ünneplik majd édesvizeinket egy nagy közös csobbanással. Az esemény után pedig a résztvevőknek két napja van arra, hogy a dokumentációt leadják, ami alapján azután kihirdetjük, hol vetette a legnagyobb hullámot a Nagy Ugrás” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

 

 

Bővebben a Nagy Ugrás kiírásról: http://wwf.hu/big-jump

 

Fotósarok