Szabadidő magazin - Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség
Szabadidő magazin

Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség

2017. március 25. 21:06 |

Emlékülés az alapítás 110. évfordulójára

 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) március 25-én Emlékülés keretében ünnepelte alapításának 110. évfordulóját.

 

A Gödöllői Király Kastélyban méltó környezetben idézték fel a XX. század elejét, 1907. március 25-ét, amikor összeült a „Főiskolai Sport Szövetség” alakuló közgyűlése. A jogutód intézmények képviselői - Prof. Dr. Józsa János rektor (BME), Prof. Dr. Mezey Barna rektor (ELTE), Prof. Dr. Faragó Sándor rektor (SoE), Prof. Dr. Szabó Gábor rektor (SZTE), Dr. András István rektor (DUE), Dr. Soós Anna rektorhelyettes (Babes – Bolyai Tudományegyetem), Prof. Dr. Kékesi Tamás rektorhelyettes (ME), Prof. Dr. Jávor András általános rektorhelyettes (DE), a DEAC elnöke, Juhász Tibor dékánhelyettes (EKE), Dr. Gyömörei Tamás sportközpont vezető, egyetemi docens (SZE), Bretz Gyula MAFC elnök, Prof. Dr. Karácsony András BEAC elnök, Dr. Fábián Attila SMAFC elnök, aláírásukkal látták el a MEFS 110. évfordulója emlékére készített díszes alapító okirat másolatát, melyet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kézjegyével hitelesített, mint ahogy anno gróf Apponyi Albert tette azt 1908. június 14-én.

Az Emlékülésen köszöntőt mondott Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke és Dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára. Államtitkár asszony beszédében rávilágított arra, hogy  magyar történelem lapjain, annak sorai között pedig szinte ragyognak a világszinten ismert és elismert magyar sporttörténelem jeles pillanatai. A Sportszövetség 110 évvel ezelőtti célkitűzése, hogy „az ifjúság nagy egészét megnyerje a testi kultúra nagy eszméinek” örökérvényű gondolat, melyért mind a mai napig fáradhatatlanul küzdenek.

Államtitkár asszony köszöntője után először a Halassy Olivér Hallgatói Díjat adta át azoknak a hallgatóknak, akik a legtöbbet tették az egyetemi szabadidősport szervezéséért. A díjat kapták: Gyapjas Mátyás (ÓE) Mészáros Csongor (NKE), Rimay István (PPKE), Sajben Marcell (ELTE), Szabó-Thomka Hanna (ELTE), Tompos Balázs (BME), Vajnorák Martin (SZE), Varga Tamás (PTE).

A Gedényi Mihály Elnöki Elismerő Okleveleket olyan kollégák kapták, akik nem oktató-kutató munkakörben, azonban hosszú időn keresztül, precíz, kiváló munkával nyújtanak adminisztratív támogatást az egyetemi sport fejlődéséhez. A díj névadója az a Gedényi Mihály, aki a magyar egyetemi és főiskolai sport első reprezentánsa, egy igazi polihisztor és hazafi volt. Sok más mellett személyéhez kötődik, hogy hazánk megkapta az 1935-ös budapesti Egyetemi Világjátékok rendezésének jogát. A díjat Kovács György, a MEFS főtitkár-helyettese és Tóthné Kósa Erika (NKE) vehette át Dr. Szabó Tündétől.

A MEFS mint az utánpótlást, a fiatalok sportját képviselő szervezet mindenképpen fontosnak tartja a fiatal sportszakemberek elismerését is. A Németh Angéla Magyar Egyetemi sportért Érdemérmet a 35. életévüket még be nem töltött szakemberek vehették ma át, akik kiemelkedő szervező munkájukkal járultak hozzá az egyetemi sportélet fejlődéséhez. A díjat kapták: Árendás Tamás (ELTE), Hellner Szelina (BME), Juhász Imre Márton (SZIE), Kovácsik Rita a magyar cheerleading sportág megalapítója, a Magyar Cheer Szövetség alapítója és alelnöke.

Az egyetemi sport mindig is számos szövetségest tudhatott maga mellett, így azokat a szakembereket, támogatókat is, akik nélkül egy-egy hazai rendezésű európai-vagy világverseny nem valósulhatott volna meg. A MEFS Elek Ilona Emlékérem az egyetemi sport támogatásáért díjat kapták: Bőhm Balázs, aki 2006 és 2016 között a Magyar Rögbi Szövetség főtitkáraként hosszú éveken keresztül biztosította a hátteret a Rögbi MEFOB számára. 2015-ben nagy szerepe volt a gödöllői rendezésű 11. 7s Rögbi Európai Egyetemek Bajnokságának előkészületeiben. Dr. Deák Csaba a Miskolci Egyetem kancellárja, aki a 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság szervező bizottságának elnökeként személyesen vállalta fel a szervezés irányítását, minden eszközzel segítve az esemény sikerét. Koczka Tibor Szombathely megyei jogú város alpolgármestere, aki vezető szerepet vállal az Önkormányzat sportkoncepciójának megújításában, melyben a város és az egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ kapcsolata szoros és hangsúlyos szerepet kap. Koczka Tibor alpolgármester jelenleg is aktív sportoló, tájfutó, kerékpáros és futóversenyek gyakori és eredményes résztvevője. Dr. Mészáros János 7 danos Shitoryu Karatemester, a Magyar Karate Szakszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetsége elnöke az első magyarországi egyetemi karate Európa-bajnokság szervezőbizottságának társelnöke. Rakaczki Zoltán a 20. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság Szervező Bizottságának ügyvezetőjeként, egyúttal az operatív szervezést koordináló Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club (MEAFC) ügyvezető elnökeként vállalt aktív szerepet a nemzetközi sportesemény megrendezésében. Simita Zsolt birkózó kadet világbajnok, 2007 óta 12 világverseny szervezését felügyelte, így a 2014. évi 11. Birkózó Egyetemi Világbajnokságot is, mely Pécsett került megrendezésre. Téczely Tamás a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Testnevelés- és Mozgásközpontjának vezetőjeként a rendkívül sikeres 11. Birkózó Egyetemi Világbajnokság szervezőbizottságának elnöke volt.

A MEFS Hajós Alfréd Aranyplakettje az Egyetemi-Főiskolai Sportért díjat egy adott szakterületen éveken át kiemelkedő teljesítményt nyújtott sportvezetők kapták: Bodnár Péter a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének főtitkáraként, mindig is fontosnak tartotta a sportág hátországának megerősítését, szorgalmazta és támogatatta az egyetemi-főiskolai bajnokságok megerősítését, az Universiade válogatott újbóli életre hívását. Cser Borbála több alkalommal szervezett tájékozódási futásban MEFOB-ot. Minden évben, egyéniben és csapatban is részt vettek hallgatói ezeken a bajnokságokon, ahonnan érem nélkül ritkán tértek haza. Az évente megrendezett Agrár Sport Napokon több sportágban sikercsapatai voltak. Számos tömegsport rendezvény, sítáborok, egyetemi tömegsport bajnokságok főszervezője volt éveken át. Detre Zoltán alezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katonai Testnevelési és Sportközpontjának testnevelő tanára, központvezető-helyettese. Az egyetemi szabadidő- és versenysport szervezésében rendkívül aktív, a rendvédelmi és katonai versenyekre, evezős, ergométeres, sárkányhajó, kispályás futball és alpesi sí versenyekre készíti fel eredményesen és versenyezteti az NKE hallgatóit. Dr. Gálfi Péter tanszékvezető egyetemi tanár, a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club elnöke. Személyes példájával és tevékenységével is elkötelezetten támogatatta az egyetemi sportélet fejlesztét, népszerűsítését és a hallgatók egészséges életmódra nevelését. Dr. Kiss László jogászként és egykori atlétaként elkötelezett az egyetemi sport iránt. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott a MEFS megújulásáért, a komplex fejlesztési szemléletű működés megvalósulásáért, kiemelten foglalkozott az atlétika fejlesztéséért. Lenténé Puskás Andrea a Debreceni Egyetem Sportügyi rektori biztosaként dolgozott, részt vett a sportolói kettős életpályamodell megvalósítását segítő mentorprogram kidolgozásában, bevezetésében. Prof. dr. h.c. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora, minden idők legsikeresebb magyar kézilabdaedzője. A MEFS-el együttműködve kinevezése óta részt vesz az egyetemi sport megújításában, országos szinten és kiemelten a Testnevelési Egyetemen. Kezdeményezte továbbá a sportszakmában kiemelkedően eredményes, magas képzettségű edzők oktatói státuszának elismertetését és az Universiade válogatottak felállításának előkészítését. Dr. Németh András őrnagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett kiemelkedő egyetemi oktatói, kutatói és tudományos diákköri vezetői feladati mellett 2011-ben vette át a Honvéd Bolyai János SE megszűnés előtt álló Tiszti Vívó Szakosztályának vezetését, majd sikeresen vitte át a klubot az újonnan alakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesületébe, az NKE SE-be. Simon Gábor az ELTE SE alapítója, ügyvezető elnöke, a BEAC ügyvezető igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem futsal életének meghatározó szereplője, alapítója. A Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának kitalálója és főszervezője, az előző ciklusban a MEFS elnökségi tagja volt. Dr. Szabó Lajos 1990 óta tölti be a Magyar Sportmúzeum igazgatói tisztségét. Az egyetemi sporttal kapcsolatos munkássága is közismert, hiszen 2007-ben a MEFS 100. évfordulója alkalmából nagyszabású kiállítást szervezett, melynek angol nyelvű változata még ugyanebben az évben a bangkoki Universiadén is bemutatásra került. Kutatási területéhez tartozik a Magyarországon rendezett Egyetemi Világbajnokságok története, különösképp az 1965-ben a Népstadionban rendezett Universiade történetének alaposabb megismeréséhez járult hozzá munkásságával. Szalay Ferenc a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének elnökeként elkötelezett a felsőoktatás kosárlabdasportjának fejlesztésében. Ezért aktívan tesz a 2012 szeptembere óta folyamatosan, közel 30 férfi-női csapat részvételével zajló Nemzeti Kosárlabda Egyetemi Bajnokságért. Dr. Völgyesi Lajos a BME professzora, Örökös MAFC tag, az egyetemi oktatás és a vízi sportok kiemelkedő egyénisége. Népszerű és sikeres egyetemi oktatói tevékenysége összeforrt a sport szeretetével és népszerűsítésével, évtizedeken keresztül kiváló példát mutatott és mutat a kollégáinak és az egyetemi hallgatóknak arra, hogy a sikeres és eredményes egyetemi munka és tanulás elképzelhetetlen a sportos élet- és szemléletmód nélkül.

2016. Év Egyetemi Sportolója Díjakat az alábbi hallgatók kapták: Kapás Boglárka (ELTE) Riói Olimpián szerzett bronzérméért. Babicz Sára (SE), Mihalkó Nikoletta (KRE), Nemes Adrienn (SE) 25 m női pisztolylövők csapata 6. Sportlövő Egyetemi Világbajnokságon ezüstérmes helyezéséért. Karlóczai Julianna (TE), Miháczi Diána (BME), Mányoki Judit Eszter (TE) Varga Barbara Nikolett (PPKE) Kínában, Xiamen-ben rendezett B33 kosárlabda egyetemi világbajnokságon elért bronzérmükért kapták.

A MEFS Életműdíját három olyan szakember vehette ma át akik évtizedeken keresztül eredményesen élen jártak a hazai egyetemi sport szervezésében, mind intézményi, mind pedig a hazai és nemzetközi egyetemi sport berkein belül: Buttás Pál az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karának tanszékvezetője, kosárlabda szakedző, az 1980-as évektől kezdve a BEAC meghatározó sportvezetője, sportszakembere. Dr. Pásztoryné Kovács Julianna a Pécsi Tudományegyetem Temészettudományi Karának nyugalmazott testnevelő tanára. Elsődleges feladata a kézilabdázás és az atlétika szaktárgyak oktatása volt, amely később kibővült labdajátékok szaktárgyak ismereteinek átadásával, sportszakmai gyakorlat megszervezésével A Magyar Egyetemi - Főiskolai Bajnokságok országos döntőit kézilabda sportágban 1998 óta sikeresen szervezte. Prof. Dr. Takáts Péter a SMAFC 150 éves évfordulójának méltó megünneplésére megalakult a „SMAFC 2010 Jubileumi Bizottságának’ elnöke volt. Elnöksége alatt a SMAFC a kosárlabda szakosztályokon kívül további szakosztályokkal (karate, lovas, sakk, sí, tájfutó, aerobik, szektorlabda) büszkélkedett, melyek évről évre kitűnő eredményekkel, országos bajnoki címekkel, nemzetközi sikerekkel gazdagították a patinás klubot.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke adta át Földesiné Prof. Dr. Szabó Gyöngyi professor emerita részére a hazai és nemzetközi egyetemi sport fejlesztéséért és támogatásáért végzett öt évtizednyi munkásságának elismeréséért a MEFS Örökös Tag Aranyjelvény színarany kitűzőjét.

 

dr. Frenkl Sylvia a hagyományoknak megfelelően Prof. Dr. Kiss Ádám elnök úrral együtt adta át a MEFS legrangosabb elismerését, a Frenkl Róbert Magyar Egyetemi Sportért Díjat Prof. Dr. Pavlik Gábor professor emeritusnak a sok évtizedes egyetemi sportban végzett munkájának elismeréseképpen. Pavlik professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora életében mindvégig központi szerepet játszott a sport, ezen belül nagy hangsúllyal az egyetemi sport. Ifjú korában versenyszerűen úszott és vízilabdázott, de szakmai életútja is a sporthoz kötődik. 1973 óta dolgozik a Testnevelési Egyetemen, 2012-től professor emeritus, de ma is aktívan dolgozik. Évtizedek óta folyamatosan végzi a TFSE hallgatóinak orvosi ellátását, hosszú évekig a TFSE női és férfi kézilabda és kosárlabda csapatainak orvosa volt.

Az Emlékülés után a MEFS megtartotta idei Ünnepi Közgyűlését, melyen a delegáltak egyhangúan elfogadták a 2016. évi szakmai beszámolót és pénzügyi jelentést, valamint a 2017. évi költségvetést és szakmai programot.

 Az Emlékülés és Ünnepi Közgyűlés, ahogy az alapítók is tették anno, egy nagy „lakomával” egybekötött lovasbemutatóval zárult Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban, ahol a sport kiemelt szerepet játszik a vendéglátás során is.  

 

Fotósarok