Szabadidő magazin - Nagy büdös semmibe
Szabadidő magazin

Nagy büdös semmibe

2017. március 19. 17:51 |

HK Produkció és a Táp Színház koprodukció Örkény egypercese nyomán

 

 

 

Az utóbbi években komoly áttörés történt a mozgókép-művészetben, az áttörést egy eddig is meglévő műfaj megújulása, a sorozatok hozták. A Breaking Bad, a House of Cards, vagy az Aranyélet újfajta történetmesélést, színészi játékot és dramaturgiai viszonyrendszert hoztak.

Az önállóan is értelmezhető részek és a részek közötti viszonyrendszer leginkább a XX. század eleji nagyregények gazdagságát idézik. E narratíva által a nézők az egyszeri epizódok által egy folytatásos történet részeseivé válhatnak, illetve eldönthetik, hogy a többi részt is meg kívánják-e tekinteni, követve a történet szereplőit.

A TÁP Színház és a HK Produkció koprodukciójában születő előadássorozat ezt dramaturgiai formát használja. Az akciónak eddig két munkafázis előadása valósult meg a Dohány utcában bezáratott Hátsó Kapuban.

 

Előadássorozatunk különlegessége, hogy az utcán játszódik, az előadás díszletét és közegét az utcai forgalom teremti meg, a nézők pedig a belső térben felépített nézőtérről  figyelik az előadás eseményeit.

A részek önállóan is értelmezhetőek, de szereplőik, valamint a történet szövete és utalásrendszere egymásra épülnek, illetve egymásból következnek.

Az egész évadnak és az egyes részeknek is van egy kiindulási és egy végpontja, előadássá az előre megírt jelenetek, illetve  az improvizáció során kialakult helyzetek fűzik össze őket. A történet itt és most játszódik, rólunk szól. Az előadást az Alkotók írják és játsszák. Az egyes részek a filmforgatásokban megszokott gyártási technikával, különböző,pop-up, helyszineken jönnek létre.

 

Az előadássorozat művészeti munkáját Vajdai Vilmos irányítja.

Az írói munkát Laboda Kornél vezeti.

A technikai rész felelőse: Bredán Máté. Design Szabados Luca.

Produkciókciós vezetők: Imely Zoltán és Szalai Szabó István

Írók: Laboda Kornél, Vajdai Vilmos, Fekete Ádám, Szabó Zsófia Znajka, Peer Krisztián és a Társulat

Játszák: Hajmási Péter, Váradi Gábor, Kaszányi Roland, Szalay Rebeka, Keményffy Tamás, Baricz Xénia, Laboda Kornél, Hajmási Dávid, Pálos Péter, Lazók Mátyás, Szabó Zsófia Znajka, Takácsy Réka, Márton András, Anger Zsolt, Gerencsér Gerda, Karácsony Anna, Faragó Zsuzsa, Gubucz Viktória, Törley Katalin, Nádudvari Nóra, Juhász Hajnalka, Háda Fruzsina, Csányi Dávid, Hegedűs Barbara, Göndör László vagy mások.

 In memoriam Halász Péter

Fotósarok