Szabadidő magazin - Nemzetközi Nőnap
Szabadidő magazin

Nemzetközi Nőnap

2017. március 7. 20:01 |

A nemzetközi nőnap alkalmából kilenc uniós biztos közös nyilatkozatban emlékeztet arra, hogy az EU ma éppúgy kiáll az Európában és a világ bármely pontján élő nők és lányok mellett, mint megalapításakor, és hogy a nemek közötti egyenlőség az Európai Unió alapvető értéke. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az EU továbbra is fáradhatatlanul munkálkodik a nők jogainak védelmén, és azon, hogy megfelelő eszközökkel rendelkezzenek a megkülönböztetés és a nemi erőszak elleni küzdelemben.

 

A Bizottság emellett közzétette közzé a nemek közötti egyenlőségről szóló éves jelentését. A dokumentum áttekinti az eddigi eredményeket, és rávilágít a fennmaradó kihívásokra. A nemzetközi nőnap alkalmából Európa-szerte több rendezvényt is szerveznek a Bizottság közreműködésével.

Hatvan évvel ezelőtt a Római Szerződés kimondta, hogy a nemek közötti egyenlőség az Európai Unió alapvető értéke. Akkoriban egyedülálló volt a világon, ahogyan Európa elkötelezte magát az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve mellett. Vezető szerepét az EU azóta is őrzi, és minden téren érzékelhető haladást könyvelhet el. Fáradhatatlanul munkálkodunk a nők jogainak védelmén, és azon, hogy megfelelő eszközökkel rendelkezzenek a megkülönböztetés és a nemi erőszak elleni küzdelemben.

2017-ben minden korábbinál több nő dolgozik, szerez diplomát, vesz részt aktívan a politikában vagy tölt be csúcsvezetői szerepet európai vállalatoknál. A Bizottság dolgozóinak 55%-a nő. Mégis sokaknak jelent nőként – különösen egyedülálló anyaként – súlyos gondot a gazdasági függetlenség megteremtése az Európai Unióban.

Az Európai Unió női foglalkoztatási rátája 2016-ban érte el csúcsát 65,5%-kal, ám még így is jóval elmarad a férfiak 77%-os legjobb foglalkoztatottságától.

Európán kívül és Európán belül egyaránt sok még a tennivaló. A konfliktusok, az önkéntes és a kényszerű migráció, valamint a szegénység és az éghajlatváltozás kapcsán gyakran a legkiszolgáltatottabbak között vannak a nők. A jelenlegi migráció során ráadásul exponenciálisan nő az emberkereskedelem EU-ba érkező női áldozatainak száma. Sokszor nyilvánul meg a nők elleni intolerancia és a nőgyűlölet a közéletben és az internet névtelenségét gyáva módon kihasználók részéről. Erősödnek a nők jogait érő támadások. Túl sok európai véli még mindig úgy, hogy a nemi érintkezés a másik fél beleegyezése nélkül is elfogadható. A nők a megkülönböztetés és az erőszak elsődleges céltáblái, különösen a világ különböző pontjain dúló konfliktusokban.

Mégis gyakran a nők az elsők, akik megoldásokat keresnek, akik igyekeznek rugalmasan reagálni a kihívásokra és akik jövőképpel rendelkeznek az országukat illetően.

Fotósarok