Szabadidő magazin - Gondoljuk újra
Szabadidő magazin

Gondoljuk újra

2017. január 30. 20:16 |

Európa kulturális fővárosa, Aarhus. Fenntarthatóság, sokszínűség, demokrácia

 

2017-ben a ciprusi Páfosz mellett a dániai Aarhus lett Európa kulturális fővárosa. A dán város hivatalosan január 21-én este, egy megaesemény keretében indította el programsorozatát. Aarhus mottója a „Let’s rethink”, vagyis „Gondoljuk újra”. Ennek szellemében az egész közép-dániai régiót egyfajta kulturális laboratóriumnak tekintik az év során, ahol a művészeten és a kultúrán keresztül alternatív ötletek és gondolatok születhetnek korunk kihívásaira válaszul.

A kulturális programsorozattal Aarhus bizonyítja, hogy Dániában nem csak Koppenhága lehet vonzó és modern hely, hanem a második legnépesebb város is – sőt, akár frissebb és menőbb is lehet a fővárosnál. Az évad során progresszív művészeti események és vonzó helyszínek csalogatják a látogatókat, hogy fedezzék fel a kulturális fővárost és környezetét. Aarhus a Jylland-félszigeten fekszik, és romantikus csatornáival, szép és rendezett utcáival és kikötőivel, egymástól séta- és biciklitávolságra eső látnivalóival elsőre talán álmos kisvárosnak tűnhet. Ugyanakkor már az évad egyik jelképeként ismert Aros múzeum is azt sugallja, hogy itt sokkal többről van szó, mint skandináv nyugalomról: a város fölött „lebegő”, szivárványszínű üvegkörfolyosóról egy modern város panorámája tárul elénk.

aarhus2.jpgAarhus három – klasszikusan dán – fő téma köré építi idei programját: ezek a fenntarthatóság, a sokszínűség és a demokrácia.  Fenntarthatóság alatt a dánok az egymással szoros kölcsönhatásban álló környezeti és a társadalmi szempontokat is értik. A sokszínűség alatt a sokféle kultúrára, és ezek – dán társadalmon belüli – együttélésére fókuszálnak, amelyet toleráns gondolkodásmóddal és innovatív ötletekkel biztosítanak. A demokráciát pedig a hagyományos dán értékeket megalapozó, minden közösség és együttműködés alapját jelentő elvként definiálják.


A programhelyszínek közül érdemes kiemelni a korábbi ipari kikötő egyik új épületét, a Dokk1 nevű modern kulturális központot, amellyel a korábbi ipari területet bevonták a város körforgásába.



Az EU egyik kulturális fővárosaként Aarhus természetesen számtalan érdekes és értékes, szórakoztató és elgondolkoztató programot kínál, ahol minden érdeklődő talál magának vonzó eseményt.  A honlapon többféle bontásban válogathatunk a közel 350 program közül, időpont, helyszín, művészeti ág, belépődíj, vagy ajánlott korosztály alapján. Sokat segít a látogatóknak az eligazodásban az aarhusi programsorozat programfüzete és hivatalos mobilalkalmazása, amelyek praktikus információkat tartalmaznak az eseményekkel kapcsolatban.



A hatalmas programkínálatból pár különösen érdekesnek mutatkozó programra hívjuk fel a figyelmeteket. A Jorn Múzeumban két kiemelkedő, az ember és a modern társadalom viszonyát vizsgáló skandináv művész, Asger Jorn és Edvard Munch közös kiállítását látogathatjuk meg.



Az Oscar-díjas Susanne Bier filmrendező filmtrilógiáját (Testvéred feleségét – Brothers; Hogy szeretsz? – Open Hearts; Esküvő után – After the wedding) először viszik színpadra Aarhusban, ráadásul három különböző műfajban: operaként, táncelőadásként és musicalként.



Dán és nemzetközi kortárs művészek átértelmezték és a mai társadalomra vonatkoztatva korszerűsítették a korai keresztény időszakból származó hét főbűnt, és bűnönként elosztva, hét különböző múzeumban szerveznek kiállítást és programokat a témában.



A kortárs norvég művész, Marit Benthe Norheim női alakokra formált „élethajói” az évad során Jylland partjainál közlekedve várják a látogatókat. A három mitikus vízi szobor elektromos motorral hajtva halad a part mentén és a vágy, élet és emlékek által meghatározott tematika mentén különböző élményekben részesíti az érdeklődőket.



Vízizene címmel Randers régi kikötőjéből varázsolnak hipermodern teret 3D világítással, hangjátékkal, légi akrobatákkal és a vízen táncoló hajókkal. A hatást fokozza, hogy a hajók használaton kívüli öreg daruk és silók díszletei között siklanak.



Aki Aarhus történelmére kíváncsi, az Aarhus Story elnevezésű interaktív program keretén belül ismerheti meg a város életének változásait a vikingek korától kezdve a középkoron és az iparosodáson keresztül egészen az elmúlt hatvan év eseményeiig, a mai Aarhus kialakulásáig.

Fotósarok