Szabadidő magazin - Cirkuszi szomszédolás
Szabadidő magazin

Cirkuszi szomszédolás

2017. január 19. 17:51 |

A világhírű Rippel fivérek újra meghódítják Budapestet

 

 

A Fővárosi Nagycirkusz következő, Cirkuszi szomszédolás című műsorában a szomszédos és a visegrádi országok artistái lépnek majd porondra. Magyarország képviseletében – a kétszeres Állami Díjjal kitüntetett, immár kilencszeres világrekorder – Rippel Ferenc és Rippel Viktor egy vadonatúj erőemelő számmal fogja elkápráztatni a közönséget.

 

A Rippel fivérek az elmúlt 27 évben meghódítottak minden lehetséges csúcsot, amit az artistaművészet számukra kínált. Bemutatóikkal a világ összes nagy metropoliszát bejárva eddig több mint tízezer sikeres előadást tudhatnak maguk mögött. Produkcióik egyediségét a profi artistákon és a tánckaron túl a látványelemek, kézi szerek, technikai eszközök, és egyedi tervezésű jelmezek adják. Legújabb világszámuk elsőként a Fővárosi Nagycirkuszban lesz látható, ahol a napokban meg is kezdték a próbafolyamatokat.

 

Az új attrakció egyik különlegessége, hogy a Rippel Brothers Akadémia 4 tanítványa is megmutatkozik benne. „Amikor létrehoztuk a saját képzési rendszerünket, akkor az volt a szándékunk, hogy ha majd lesz annyi tanítványunk, és már lesznek olyan ügyesek, akkor bemutathassunk velük együtt egy szuper produkciót. Elértünk egy életcélt, hiszen ez az idő elérkezett.” – árulta el Rippel Ferenc. A 7 méteres magasságban bemutatott előadás zenéje egy összefüggő, 4 tételből álló szimfónia, melyet a testvérek jó barátja, Kasza Tibor írt.

A műsorszám újszerű stílusa, a jelmez és a zene együttesen az Assassin’s Creed nevű videojáték miliőjét idézi.

A Cirkuszi szomszédolás című műsor első részében a visegrádi, második részében a szomszédos országok és hazánk kultúrájába és cirkuszművészetébe nyerhetnek bepillantást a nézők. „Nagyon szuper érzés, hogy mi képviselhetjük Magyarországot, mi vagyunk, akik a magyar zászlót a magukénak tudhatjuk. Megtiszteltetés és nagyon nagy izgalom, hogy itthon is láthat minket a közönség.” – nyilatkozta Rippel Ferenc.

÷÷÷

A Cirkuszi szomszédolás című műsor 2017. január 28. és március 19. között lesz megtekinthető.

Bővebb információért keresse fel a Fővárosi Nagycirkusz honlapját (www.fnc.hu

 

Fotósarok