Szabadidő magazin - Újévköszöntő Koncert
Szabadidő magazin

Újévköszöntő Koncert

2017. január 5. 10:34 |

EastWing Group

2017. január 5. (csütörtök), 19:00, Benczúr Ház

 

Közreműködők:

Kéri Gábor- gitár

Frankie Látó- hegedű

Megyaszay István- basszusgitár

Mogyoró Kornél-  ütőhangszerek

Kozma Orsi és Balogh Guszti - ének

 

Újévi koncerttel köszönti a 2017-es esztendőt az EastWing Group, január 5-én, a Benczúr Házban. Látó Frankie csapata izgalmas hegedűjátékával egyszerre világzenei, jazz, és népzenei meglepetés is, egyfajta sosem látott, sosem hallott crossover.

A zenekar a sikeres Betyárvilág, és Napsugár című lemezei után, 2016 decemberében, amolyan karácsonyi ajándékként egy összefoglaló anyaggal jelentkezett. Az Autumn Live nevű album pedig nem is teljesen újdonság, sokkal inkább egyfajta ismeretlen ismerős, a csapat 2015-ös, és 2016-os nyári koncertfelvételeit foglalva össze.

A zenekar újévköszöntő koncertjén erről a korongról hallhatunk alkotásokat, ezúttal még az igazán autentikus live felvételeknél is sokkal élőbben, népdalfeldolgozásokkal, modern afro- és dubstep ritmusokkal, és jazzes improvizációval, valamint hegedűszólókkal színesítve, január 5-én, a Benczúr Házban.

 

További információ:

www.facebook.com/Eastwing-Group-516954441654339/?fref=ts

 

 



 

 

Fotósarok