Szabadidő magazin - A komédiás
Szabadidő magazin

A komédiás

2016. december 15. 21:32 |

A Kenneth Branagh Színtársulat mozipremierje

 

A Dühöngő ifjúság című művével világhírnevet szerzett 20. századi brit drámaíró, John Osborne modern klasszikusa, A komédiás zárja december 20-án a Kenneth Branagh Színtársulat moziközvetítéseinek 2016-os évadját az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Idén először a hazai filmszínházakban és vetítőtermekben is bemutatták a kitűnő Shakespeare-interpretációi kapcsán (is) világszerte elismert Kenneth Branagh színész-rendező önálló társulatának előadásait, amelyeket a patinás londoni Garrick Színházban rögzítettek. A Pannonia Entertainment forgalmazásában műsorra került, műfordítás alapján készült felirattal látható Shakespeare-darabokat – a Téli rege év eleji és a Rómeó és Júlia őszi bemutatóját – egy olyan évadzáró előadás követi, amely eddig még sosem került színpadra Magyarországon: John Osborne A komédiás (The Entertainer) című műve. A Kenneth Branagh Színtársulat produkciójának mozipremierje december 20-án kedden 19:00 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a magyar felirat Gellért Marcell műfordító és irodalomtörténész, az ELTE BTK Anglisztika Tanszék docensének munkája.

A háború utáni Angliában játszódó, puskaporos hangulatú történetben a lecsúszott komikus, Archie Rice életén keresztül feltárul a régi mulatók megkopott csillogása, górcső alá véve a társadalmi szerepeket és az egyén megróbáltatásait. Archie apja, Billie Rice egykoron tehetséges komédiás volt, a műfaj igazi mestere, fia, Archie azonban csak árnyéka apjának. Különböző showműsorokat talál ki, hogy megnyerje magának az ambiciózus, és nem mellékesen igen gazdag Tinát, és ezért a hódításért Archie még saját családját is képes feláldozni.

A komédiás címszerepében a társulat vezetőjét, Kenneth Brannagh-t láthatják a nézők. A darabot a Tony-, Olivier- és Emmy-díjas rendező, koreográfus, Rob Ashford rendezte, aki nem először dolgozik a társulattal: az évad egy másik kiemelkedő produkcióját, a Judi Dench főszereplésével a magyar mozikban is bemutatott Téli regét szintén ő állította színpadra.

A darab írója, John Osborne újságíróként kezdte pályáját, majd a színészet és az írás felé fordult, amellyel akkor sem hagyott fel, amikor már főszerepeket kapott. Negyedik, és egyben azonnali világhírt szerzett színművét, a Dühöngő ifjúságot 1956-ban mutatta be a Royal Court Színház, népszerűségét főként annak köszönhette, hogy hűen ábrázolta azokat az elfojtott indulatokat, amely a 60-as évek lázadó fiataljait jellemezte. A darabból 1958-ban film is készült, csak úgy, mint két évvel később, 1960-ban A komédiásból is, Tony Richardson rendezésében Sir Laurence Olivier alakította Archie szerepét.

A Pannonia Entertainment színházi közvetítés-sorozata A komédiás bemutatója után december 27-én Shakespeare Tévedések vígjátéka című művével folytatódik az Urániában, amelyet a londoni Shakespeare's Globe Színház előadásában, eredeti reneszánsz kösztümökkel és díszletekkel láthat a közönség. Ezt 2017. január 10-én a szintén londoni Almeida Színház III. Richárd produkciója követ, amelyben címszereplőt alakító, hollywoody filmsikerekből is ismert Ralph Fiennes olyan partnerekkel játszik együtt, mint az Oscar-díjas Vanessa Redgrave,  Margit  királynő szerepében.

*          *          *

További kiemelt decemberi bemutatók

 

- december 21. (Uránia, premier előtti vetítés) David Bowie arcai - A londoni Victoria and Albert Museum életmű-kiállításáról szóló dokumentumfilm
- december 25-26. (Puskin Mozi) Csajkovszkij: A diótörő - A Royal Opera House balett előadása

- december 27. (Puskin Mozi) A Három Tenor karácsonyi koncertje (Bécs, 1999)

- december 27. (Uránia) Shakespeare: Tévedések vígjátéka - A londoni Globe Színház előadása

- december 28-január 1. Évzáró válogatás filmklasszikusokból (Uránia)
December  28. – Casablanca (1942)
December 30. – A Jó, a Rossz és a Csúf (1966)
December 31. – Egy nehéz nap éjszakája (1964)
Január 1. – 2001: Űrodüsszeia (1968)

Fotósarok