Szabadidő magazin - Élő költők társasága
Szabadidő magazin

Élő költők társasága

2016. december 13. 20:32 |

Kortárs költők az Örkény Színházban

 

Az Örkény Színház az Anyám tyúkja (2) -re készülve felkért 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset társulatunk tagjainak.

 

Hogy ki kinek, azt évadnyitó társulati ülésünkön sorsoltuk ki. Nem kötöttük meg, ki miről írjon, vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. Csak azt kértük, hogy a szöveg számoljon azzal, hogy ki mondja majd, és hogy még meg nem jelent szöveget kapjunk, mi legyünk az első közlők, továbbá hogy a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort.

 

A verseket videókon tesszük nyilvánossá, melyek naponta jelennek majd meg 2016. december 29. és 2017. január 22. (a magyar kultúra napja) között facebook-oldalunkon és a honlapunkon – illetve a hvg.hu is közzéteszi őket.

 

Reméljük, hogy az élő költők társaságának és az Örkény társulatának találkozásából emlékezetes versek és versmondások születnek.

 

 A Költő-színész párok:

 


Balla Zsófia - Bíró Kriszta

Csukás István - Máthé Zsolt

Erdős Virág - Dóra Béla

Arany János  - Znamenák István

(2017 – Arany János emlékév)

Závada Péter - Kerekes Viktória

Várady Szabolcs - Novkov Máté

Rakovszky Zsuzsa - Kerekes Éva

Podmaniczky Szilárd - Vajda Milán

Kürti László - Csuja Imre

Kiss Judit Ágnes - Jéger Zsombor

Ferencz Győző - Szandtner Anna

Kemény István - Nagy Zsolt

Báthori Csaba - Für Anikó

Kántor Péter - Zsigmond Emőke

Kukorelly Endre - Gálffi László

Zalán Tibor - Takács Nóra Diána

Varró Dániel - Epres Attila

Térey János - Tenki Réka

Nádasdy Ádám - Patkós Márton

Lator László - Kókai Tünde

Aczél Géza - Mácsai Pál

Lackfi János - Ficza István

Szabó T. Anna - Hámori Gabriella

Tóth Krisztina - Pogány Judit

Kovács András Ferenc - Polgár Csaba


 

 

 

Fotók: Back Máté, Bócsi Krisztián, Emmer László, Horváth Dávid, Keleti Éva, Kolozsi Bea, Nagy Charlie, Nagy Gergő, Peti Péter, Raffay Zsófia, Rév Marcell, Stekovics Gáspár, Szabó J. Judit, Valuska Gábor

 

Fotósarok