Szabadidő magazin - Vállalkozók Napja
Szabadidő magazin

Vállalkozók Napja

2016. december 3. 20:08 |

Ahhoz, hogy Magyarország megmaradjon, két dolog kell: erős gazdaság és az országban élők hazaszeretete – hangsúlyozta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a 18. alkalommal megrendezett Vállalkozók Napján, a Müpában. Az elnök szerint van ok az ünneplésre, mivel nagyszerű éven van túl a magyar gazdaság, köszönhetően elsősorban annak, hogy a nemzetközi hitelminősítők újra befektetésre ajánlott kategóriába emelték az országot.

Kritikaként említette ugyanakkor, hogy nemhogy teljesült volna a közszféra leépítésével kapcsolatos kormányzati ígéret, de még nőtt is létszám – emelte ki Demján. Mint fogalmazott: „ez ólommellény, amelyet minden vállalkozó és minden magyar állampolgár cipel.” Hozzátette: tisztában van azzal, hogy 2017-ben a következő évi választásokra készülve nem tesz ilyen drasztikus lépést a kormány. De azt várják, tegyen ígéretet arra, hogy a választások után a kormány végrehajtja ezt a programot.

Demján a vállalkozók feladatairól is beszélt felszólalásában. Hangsúlyozta: a béremelések sem érnek semmit, ha nincs bővített újratermelés. Ennek megvannak a feltételei, például olcsó hitelek vagy uniós támogatások formájában, a vállalkozóknak azonban tudomásul kell venniük: struktúraváltásra van szükség. Fel kell mérniük az igényeket, és esetenként erős profilváltást kell végrehajtaniuk vagy társulniuk kell – emelte ki.

„Közös munkánk eredménye az, hogy elmondhatjuk: nem csak félsikereket értünk el a gazdaság fejlesztésében” – szólt a vállalkozókhoz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A jövő csak akkor lehet sikeres, ha a kormányzati célok találkoznak a vállalkozásokéval. A kormány ennek érdekében kész arra, hogy segítse a fejlődést, a termelékenység javulását, a képzett munkaerő növekedését és a kkv-k erősítését. Utóbbiakat az uniós források segíthetik, amelyeket reményeik szerint a jövő év közepére elérhetővé tesznek. A nagyvállalatokat pedig hazai forrásokból segíti a kormányzat. A jövőben a kulcskérdés az lesz, hogy a magyar kkv-k képesek lesznek-e a szemléletváltásra, képesek lesznek-e kilépni a nemzetközi piacokra. A magyar gazdaság akkor lesz sikeres, ha nem csak azt mondhatjuk, hogy „Made in Hungary”, hanem azt is, hogy „Invented in Hungary”.

A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen kitüntetések átadására is sor került, így az arra érdemesek Magyar Gazdaságért Díjat, Miniszteri Elismerő Oklevelet és Év Vállalkozója Díjat vehettek át Varga Mihálytól és Demján Sándortól. Magyar Gazdaságért Díj elismerésben kilencen részesültek, Miniszteri Elismerő Oklevelet egy fő vállalkozó érdemelt ki.

A VOSZ megyei tagszervezetei, illetve további érdekvédelmi szervezetek előterjesztése alapján 64-en részesültek az Év Vállalkozója Díj kitüntetésben.

 

 

Fotósarok