„Szülőfalum Pest”
Szerzői est Molnár Ferenc újságcikkeiből
Nagyon sokan ismerik hazánkban, de a nagyvilágban is Molnár Ferenc írói munkásságát, hiszen szerte a világban rendszeresen játsszák színműveit, és ki ne olvasta volna a Pál utcai fiúk c. regényét (amely jelenleg zenés színpadra alkalmazva éppen látható is abban a színházban, melynek Molnár úgymond háziszerzője volt)? Esetleg ismerhető még a rövidke írásait tartalmazó, Toll címen 1987-ben megjelent könyvecskéje. De vajon ki ismeri manapság hírlapírói munkásságát? Ki olvassa manapság a hírlapi cikkeit? Bizton állítható, hogy nagyon kevesek.
Nos, most ezekből ismerhetünk meg néhányat, ugyanis a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója ezúttal nem egy klasszikus értelemben vett színdarab, hanem tulajdonképpen egy szerzői est Molnár Ferenc újságcikkeiből: „Szülőfalum Pest” címmel. A neves és népszerű színész-rendező Fesztbaum Béla állította össze, rendezte és a kísérőzenét is ő szerezte hozzá, melyet Termes Rita zongorán, Farkas Izsák hegedűn, Simkó-Várnagy Mihály csellón ad elő.
A színpad több kisebb pódiumrészből tevődik össze, rajta kávéházi sarok, a másik oldalon, állványon frakk, a háttérben pedig egy kis szétnyitott színházi függöny mögött a Vígszínház nézőterének álomszerűen elmosódott képe látható. Ezek az előadás helyszínei. Bejön Fesztbaum Béla, elgondolkozik és elmondja némi kis aktualitással is fűszerezve a Játék a kastélyban c. Molnár darab híres első mondatait arról, hogy milyen nehéz egy darabot elkezdeni. Ezen kuncog a közönség, aztán jönnek sorra az író különféle fajsúlyú cikkei, mindegyik a pódium más-más helyén előadva, néha ruhát váltva: hol szmokingban, hol frakkban, hol kopottas szvetterben, sőt néha piros tollboában, vagy bábszínházi paraván mögött. Minden írás egy-egy kis emberi történet, emberi sors. Operaparódiaként, megismerhetjük a sznob nagypolgári, dzsentroid házaspárt, akik disznótort rendeznek nagyúri barátaiknak a Lipótváros egyik lakásában mahagóni disznóóllal, böllér helyett sebésszel és freskóval díszített sertéssel. Ezen még jókat lehet mulatni, miközben valószínűleg puszta véletlenségből valahonnan nagyon is ismerős ez a fajta kivagyiság, urizálás. Aztán megismerjük többek között Lencsés Ferit a kis újságos-fiút, aki 12 évesen napi 13 órát dolgozik, és hat órát utazik a munkahelye és az otthona között, így a keresetét villamosra költi, végül semmi nem marad, amit hazaadhatna. Az Afrikából idekerült szegény, beteg négert, aki a vurstliban lép fel haláláig, és akinek legfőbb vágya volt, hogy bekerüljön az Állatkertbe és ott mutogassák az állatok között. A kispolgárt, akinek adószedők veszik nyilvántartásba szegényes holmiját az elmaradt 150 korona adója fejében, miközben mások a közpénzből milliókat lopnak büntetlenül… De tanmesét is hallunk a színházi és politikai pletyka és rágalmazás módszertanáról. Végül már egyre kevesebbszer van kedvünk nevetni, inkább csak a fejek bólogatnak a ráismerés döbbenetétől.
Minden figura megszemélyesítve jelenik meg, mindegyik más-más jellem. Fesztbaum Béla ki-be bújik egyik ember, egyik karakter bőréből a másikba. Néhány szemvillanással, gesztussal vagy csönddel embert ábrázol és jellemez. Néha vitriolos szatíra, néha nagyon tömör emberi dráma, vagy megható filozofikus tanmese, mint a záró történet a szürke kabátról, életről-halálról, míg végül az egész egy nagyívű monodrámává sűrűsödik össze.
Mi pedig csak kapkodjuk a fejünket és hazafelé menet szüntelenül azt kérdezgetjük magunktól, hogy a közel száz év alatt ugyan változott-e valami? Jobb lett-e a világ? Nem ugyanezek a figurák népesítik-e be mai világunkat, politikai életünket? Nem ugyanezekkel a kisebb, de inkább nagyobb aljasságokkal találkozunk-e naponta?
Ráébredünk arra is, hogy Molnár nem csak remek és virtuóz drámaíró, hanem nagyszerű, időnként, bizonyos szövegeivel szinte költői magasságokba emelkedő hírlapíró is volt. Vajon vannak-e ma olyan újságírók, akik hasonló remek stílusban tudnak fogalmazni, mint abban a korban tette ez esetben Molnár Ferenc (vagy éppen Mikszáth Kálmán, Ady Endre)? És vajon vannak-e ma olyan sajtóorgánumok, amelyek leközölnék, leközölhetnék-e ezeket az írásokat? Napjaink sajtótörténeti eseményeinek ismeretében úgy gondolom a válasz egyértelmű……
Fotó:Csillag György
