19.századi művészet
A reformok korától a századfordulóig
A 19. század a nemzeti művészet megszületésének, az alapvető művészeti intézmények – múzeum, akadémia, kiállítások, művészeti díjak, műkritika, szaksajtó – kialakulásának a nagy korszaka. Nem véletlen, hogy e korszak művészete sokkal jobban ismert a hazai köztudatban, mint bármely más időszaké. Ferenczy István, Szinyei Merse Pál, Izsó Miklós, Barabás Miklós és mások a magyar nemzeti művészet szinte ikonszerűen ismertté vált alakjai, az olyan alkotások, mint a Pásztorlányka, a Majális, a Búsuló juhász, vagy a Vásárra induló román család pedig a közös magyar képi emlékezet kitörölhetetlen és mindenki által ismert példái.
Ennek is köszönhető, hogy a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag kiemelt helyet foglal el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. A harminc év után újrarendezett állandó 19. századi kiállítás november 9-től látható. A közel 150 festményt, 40 szobrot, 40 érmet és 33 iparművészeti tárgyat felvonultató új tárlaton új szempontok szerint, új válogatásban találkozunk a jól ismert remekművekkel, és mellettük, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.
A lassan megerősödő polgárság - amelynek tárgyi kultúráját biedermeier enteriőr is megidézi - a művészek számára is egyre stabilabb gyűjtői hátteret jelentett, a korszak két vezető művészegyénisége, Borsos József és Barabás Miklós pedig az olasz és bécsi hatásokat közvetítették Magyarországra. A reformkor kibontakozásával mind nagyobb igény mutatkozott a nemzeti művészetre, ekkor nyílt meg az első magyarországi festőakadémia a velencei származású Marastoni Jakab jóvoltából.
Fontos műfajnak számított az itáliai minták nyomán meghonosodott tájképfestészet, amelynek vezető alakja idősebb Markó Károly volt. Az újragondolt kiállítás egyik legizgalmasabb képe az ő fia, Markó Ferenc alkotása, a Visegrád című olajfestmény ugyanis csak idén került Magyarországra.
A tárlat egyik legfontosabb újdonsága azonban a Kultúra színterei címet viselő terem, amelyben kronologikus fal segít a látogatónak áttekinteni a 19. század művészeti irányzatait és intézményeit, idővonallal, festményekkel, szobrokkal és korabeli fotókkal.
A terem másik részét egy úgynevezett szalonfal foglalja el, felidézve a kor uralkodó kiállításrendezési stílusát: a 19. századi szalonokban a fő rendezési elv a minél jobb helykihasználás volt, a festményeket így mozaikszerűen rendezték egymás mellé, hogy lehetőleg az egész falfelületet bemutatandó képekkel boríthassák.
Külön egység vizsgálja a művész és műterme viszonyát, de bőséges anyag mutatja be a plein air festészet kibontakozását is, más munkák mellett Szinyei Merse Pál főműveivel, a Majálissal és a Lila ruhás nővel.
A Biblia és a görög-római mitológia mellett Shakespeare, Dante, Goethe, sőt egyre inkább a korabeli írók, költők művei is témát szolgáltattak a képzőművészetnek, a korszak portréművészetét pedig olyan mesterek alkotásai képviselik, mint Lotz Károly vagy Stróbl Alajos.
A tárlat felvillantja a születendő naturalizmus hazai vonatkozásait, egyelőre azonban ideiglenes elrendezésben, mert jelenleg több főmű kölcsönben szerepel. A záró egység a tematikában radikálisan újat hozó, a kétes egzisztenciák, a nyomor, a külvárosok és a szegényparasztság világát is megörökítő realizmus magyarországi képviselőit, mások mellett Thorma Jánost vagy a fiatalon elhunyt Tóth Lászlót mutatja be a Nemzeti Galériában.
Fotó: Csillag György
