Szabadidő magazin - Szabadok vagyunk
Szabadidő magazin

Szabadok vagyunk

2016. szeptember 20. 19:32 |

Az Óbudai Danubia Zenekar évada

 

Az Óbudai Danubia Zenekar 2016/17 évadának őszi hangversenyei

Az Óbudai Danubia Zenekar ebben a szezonban is az új közönségrétegek bevonásának céljával hirdette meg koncertsorozatait. Ennek érdekében, a zenekar folytatja rendhagyó kalandozásait a társművészetek és műfajok világában.

Az eredményekkel gazdag nyarat lezárva az együttes újult erővel és új tematikával vág neki a 2016/17-es szezonnak.

2016-os őszi évad

Szabadok vagyunk - bérletsorozat a Zeneakadémián

Az előző évadokhoz hasonlóan idén is tematikus koncertsorozatokkal jelentkeznek.

A Zeneakadémián folytatódik a négy alkalomból álló bérletük, melynek az őszi évadban a Szabadok vagyunk szlogent választották. Hámori Máté, a műsorok megszerkesztője, kigondolója ismét újdonságot csempészett az együttes koncertsorozatába. A Szabadok vagyunk sorozatban elhangzó műveket ugyanis magyar költők ismert versei köré fűzte fel.

A koncertek középponti témájává ezzel egy társművészet vált: az irodalom, azon belül is a költészet. Egy olyan művészeti ágról van szó, amire sokat hivatkozunk, és amely fontos identitásképző eleme a magyar kultúrának, de mégis: kevés verset olvasunk.

A XX. század 20-as, 30-as éveiben a Zeneakadémia nagyterme nem csupán zenei helyszínként funbkcionált. Sokáig olyan közösségi helyszín is volt, amely nyitva állt a legkülönbözőbb műfajok, irányzatok, tendenciák, törekvések számára. A nyugatosok számtalan gyűlést, felolvasó estet tartottak itt, amelynek során nagyon sok irodalmi nagyságot látott a Zeneakadémia színpada Karinthytól Babitsig, Füst Milántól Illyés Gyuláig.

Az Óbudai Danubia Zenekar szeretne ehhez a hagyományhoz visszanyúlni néhány kiváló szinművész segítségével, akik a koncertek elején elmondják azt a verset, ami köré az adott este zenei programja felépült. Olyan koncertműsorokról van szó, amelyek valamiképpen tartalmilag, hangulatilag kapcsolódnak az elhangzó ikonikus magyar költeményhez. A két műfaj pedig jól kiegészíti egymást. Ahol a kifejezést cserbenhagyják a szavak, éppen ott kezdődik a zene birodalma.

Hámori Máté, Marcello Rota és Pál Tamás vezénylik Mozart, Brahms, Csajkovszkij, Nino Rota műveit. Bálint András, Bíró Krisztina, Takács Kati és Mácsai Pál mondják el Kosztolényi, Weöres, Márai és Babits verseit.

A koncerteket minden esetben Beavató előadás előzi meg.

A zenekar másfél éve minden zeneakadémiai koncert előtt 17.45 órától a koncerthez kapcsolódó beavató előadást szervez, mely ingyenesen látogatható. A beavató előadásokat Eckhardt Gábor zongoraművész, zenepedagógus tartja zenebejátszásokkal, képvetítéssel és számos zenei csemegével fűszerezve. Vendégei általában a koncertet vezénylő karmesterek, vagy szólisták, akik sokszor személyes élményeiket, a művekhez fűződő viszonyukat is feltárják a hallgatóság előtt.

Koncerek a Zeneakadémián

 Szeptemberi áhitat

Szabadok vagyunk sorozat 1. koncert

2016. szeptember 29. csütörtök, 19.30 Zeneakadémia

Mozart: C-dúr zongoraverseny

Brahms: D-dúr szerenád

Közreműködik:

Érdi Tamás - zongora

Kosztolányi Dezső versét elmondja: Bálint András.

Vezényel: Hámori Máté

 

Téma és variációk

Szabadok vagyunk sorozat 2. koncert

2016. október 21. péntek, 19.30 - Zeneakadémia

Webern: Variációk zenekarra

Rota: Országúton - szvit

Elgar: Enigma variációk

Weöres Sándor versét elmondja: Bíró Krisztina

Vezényel: Marcello Rota

Mennyből az angyal

Szabadok vagyunk sorozat 3. koncert

2016. november 23. szerda, 19.30 - Zeneakadémia

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja

Beethoven: Egmont - nyitány

Kodály: Psalmus Hungaricus

Sosztakovics: XI. szimfónia

Közreműködik:

Fekete Attila - ének

Nemzeti Énekkar

Márai Sándor versét elmondja: Takács Kati

Vezényel: Hámor Máté

Karácsonyi ének

Szabadok vagyunk sorozat 4. koncert

2016. december 21. szerda, 19.30 - Zeneakadémia

Mozart: Varázsfuvola - nyitány

Mozart: Bella mia fiamma

Mozart: Titus kegyelme - nyitány

Mozart: Ch’io mi scordi di te?

Csajkovszkij - Duke Ellington: Diótörő szvit

Közreműködik:

Sáfár Orsolya - ének

Budapest Jazz Orchestra

Babits Mihály versét elmondja Mácsai Páll

vezényel: Pál Tamás

Bach portrésorozat a BMC-ben

Az Óbudai Danubia Zenekar folytatja népszerű, három részből álló zeneszerző portrésorozatát a BMC-ben. 2016. novemberétől Johann Sebastian Bach és családjának zenei arcképét igyekszik felvázolni az együttes. A sorozat állandó házigazdája Eckhardt Gábor. Az ő színes, vetítéssel és anekdotákkal átszőtt vezetésével kerülnek új megvilágításba Bach ismert, vagy éppen árnyékban maradt remekművei, így a három hangverseny végére nézőik átfogó, élményszerű képet alakíthatnak ki a zeneszerzőről és elhangzó műveiről.

Atya-fiú(k)-szentlélek

2016. november 12. szombat 19.00 - Atya

Bach - Webern: Fúga “Ricercata”

J.S. Bach: 2. Brandenburgi verseny

J.S. Bacj: Zenekari szvit

Közreműködik: Horváth Vilmos, Belej Márton, Mező Péter, Spáth Viktor

Vezényel: Rácz Márton

2016. december 10. szombat, 19.00 - Fiú(k)

Johann Christoph Bach: Lieber Herr Gott

J.S. Bach: O Jesu Christ, mein’s Lebens Licht

Johann Christian Bach: Esz-dúr Sinfonia concertante

Philipp E. Bach: D-dúr szimfónia

J.S. Bach - Kurtág Gy.: Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit

J.S. Bach-Oláh Kálmán: Sketches from Bach Cello Suits - kamarazenekari változat

Közreműködik: Oláh Kálmán, Barcza-Horváth Józszef, Vass Lajos Kamarakórus

Vezényel: Németh Pál

2017. február 4. szombat, 19.00 - Szentlélek

Sofia Gubaidulina: Meditáció egy Bach korál felett

J.S. Bach: Vor deinen Thron

J.S. Bach: Ich habe genug

Közreműködik: Hegyi Barnabás

Vezényel: Hámori Máté

ÓDZ Párizsban

A korábbi évek németországi turnéi után, idén az Óbudai Danubia Zenekar Párizsban vendégszerepel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójánbak emlékévében október-november folyamán ünnepi hangversenysorozatra kerül sor 25 európai városban, az 56-os Emlékbizottság támogatásával. 2016. november 15-én Párizsban, a Maison de la Radio France Studio 104-es termében lép fel az Óbudai Danubia Zenekar, Hámori Máté vezényletével, Balázs János zongorista közreműködésével. A koncerten Bartók III. zongoraversenyét, Beethoven Egmont nyitányát és Lajtha VII. szimfóniáját hallhatja a párizsi közönség.

További koncertjeik

Szeptember 18-án 15.00 és 19.30-kor Nyitány c. koncerten, népszerű nyitányok és áriák hallgathatók meg a Zeneakadémia Nagytermében. Közreműködik Fekete Attila és Kálnay Zsófia.

A december 17-i Klasszikus Karácsony koncerten a Klasszik Rádió repertoárjának ünnepi dallamai csendülnek fel.

Magyarország legrangosabb kortárs művészeti fesztiválja, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, ifjúsági koncert létrehozásával bízta meg a zenekart. Az előadás október 16-án 11.00 és 15.00 órakor láthatják a Vigadó nagytermében.

Bartók Bélát még ma is előszeretettel sorolják a nehezen befogadható, modern zeneszerzők közé. Akik a legjobban cáfrolhatják ezt a tévhitet, azok éppen a gyerekek. Ezért is nekik szól az ÓDZ legújabb előadása, a Bélamese.

A történet egy képzelt, poszt-apokaliptikus világban játszódik, akol az emberi civilizáció immár totális győzelmet aratott az élővilág felett, elpusztítva mindent, maga alá gyűrve az egész természetet. Ebben a sivár világban tilos különbözni, szembeszegülni a világ Urának, a gonosz Öreg Apónak az akaratával. A mese főhőse itt a Legkisebb Fiú, aki bártjaitól különbözik: képes ugyanis álmában újrateremteni a természeti világot, fákat, erdőt, és az erdőben magát a csodaszarvast is. Számos szuperhős száll be a küzdelembe mindkét oldalon, ám végül nem lehet kétséges a Legkisebb Fiú győzelme, aki zenéjével legyőzi az egyformaság fény és zaj-világát. Kacagás és szépség egyaránt megjelenik az előadásban, és Bartók zenéje ezúttal, mint tökéletes mese-muzsika, új arcát mutatja nemcsak a gyerekek, de felnőtt kísérőik számára is.

(Ajánlott életkor: 6-99 éves korig)

Szövegét írta és rendezte: Hámori Máté

díszlet és jelmez: Pálfi Balázs

közreműködnek a MOHA táncművészei

vezényel: Hámori Máté

Október 30-án a Művészetek Palotájában Szimfonikus felfedezések címmel Bánkövi Gyula, Bartók, és Borogyin műveiből játszik a zenekar a Nagy-britanniai származású, 18 éves Julian Trevelyan közreműködésével

Ifjúsági hangversenyeik

 

Legfőbb céunknak a legfiatalabban megszólítását tartjuk, ennek szellemében gyarapítottuk ifjúsági sorozataink számát, és 2016-ban szeretnénk még több Budapesti iskoláshoz eljuttatni a legkiválóbb zenét - a legmagasabb színvonalon.

A program összeállításánál vezérelvünk a változatosság és a zenei igényesség. A 45 perces programot legtöbbször egy-egy iskola tornatermében adjuk elő (Hámori Máté)..

Idén a Csipkejózsika című előadást viszik el a gyerekeknek.


 

 

Fotósarok