Szabadidő magazin - Sárkányhajó Európa-bajnokság
Szabadidő magazin

Sárkányhajó Európa-bajnokság

2016. július 30. 20:45 |

8 arany, 9 ezüst, 11 bronz

 

Huszonnyolc érmet szereztek a magyar sárkányhajósok Rómában. Az olasz fővárosban megrendezett 12. EDBF Sárkányhajó Európa-bajnokságon a Magyar Sárkányhajó Szövetség közel 200 versenyzője vett részt.

Ez volt a hazai szövetség történetének legsikeresebb nemzetközi szereplése. A magyar küldöttség a nemzetek közötti pontversenyben a 3. helyen végzett.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, a magyar csapat vezetője, aki egyben az Európai Sárkányhajó Szövetség első alelnöke, büszkén nyilatkozta, hogy a magyarok az Eb-n összesen 8 arany, 9 ezüst és 11 bronzérmet szereztek.

„Ez történelmi jelentőségű eredmény, hiszen az érmek minden korosztályban eredményes versenyzést tükröznek, és az ifjúsági és premier osztály a legfényesebb érmekből sokat gyűjtött be, ami a jövő szempontjából nagyon fontos. Nem szabad elfelejteni, hogy 2018-ban a szövetség rendezi meg a sportág legnagyobb versenyét a 11. IDBF Klub Legénység Világbajnokságot, ekkor a világ sárkányhajósai ismét Magyarországra fognak látogatni. Jó alap lehet a mostani szereplés a jövő építéséhez, hiszen a vb-n a klubok majd a legjobb teljesítményt szeretnék hozni minden korosztályban. Úgy tűnik, hogy jó úton járunk, dolgozni fogunk tovább a sikerért, és a sportágunk további népszerűsítéséért” – mondta Járosi Péter.

 



 

Fotósarok