Szabadidő magazin - A barátság világnapja
Szabadidő magazin

A barátság világnapja

2016. július 29. 19:29 |

Genetikailag hasonlítunk a barátainkhoz

Július 30-án ünnepeljük minden évben a nemzetközi barátság napját. Ebből az alkalomból a Nescafé összegyűjtött néhány igencsak meglepő tényt. Életünk meghosszabbítója, mégis csak kevés kísér el egy életen át .

1.      

 

1. Életünk során közel 400 barátságot kötünk, azonban csak minden 12. lesz tartós.

2.       Az empátia, a beleérző képesség alapvető emberi tulajdonságok, a barátok esetében azonban ennél is többről van szó. A Virginiai Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy hogyan reagál a tesztalanyok agya arra, amikor kisebb elektromos sokkal fenyegették őket, és hogyan akkor, amikor közeli barátjuk volt kitéve ugyanennek a veszélynek. A vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a reakciók lényegében azonosak voltak.

3.       A Flinders Egyetem öregedéskutató központjának 10 éven át zajló felmérése megállapította, hogy a széles baráti kör még a közeli családtagoknál is hatékonyabban képes meghosszabbítani életünket. Azok a 70 éven felüliek, akiket sok barát vesz körül, 22 százalékkal hosszabb életre számíthatnak, mint azok, akik befelé fordulva élnek.

4.       Robin Dunbar brit antropológus a szerelem hatását vizsgálta a barátságokra és egyértelmű következtetésre jutott. Ha szerelem érkezik az életünkbe, két emberrel (baráttal vagy rokonnal) lazul vagy megszűnik a kapcsolatunk. Ennek egyszerű oka van. Azt az időt, amelyet a kapcsolatunkra fordítunk, általában a barátainktól vonjuk el. Ugyanakkor – mutat rá egy kutatás – Ha a párunk a legjobb barátunk is egyben, nagyon valószínű, hogy életre szóló lesz a kapcsolatunk, és 70 százalékkal kisebb eséllyel fog válással végződni a házasságunk.

5.       Ha tisztában vagyunk vele, hogy mi az, ami irritálja a barátunkat, a kapcsolatunk vele stabilabb és kiegyensúlyozottabb lehet. A kutatók szerint a legalább annyira fontos tudni, hogy mi lesz a barátunk reakciója egy adott szituációra, mint ismerni az ízlését ahhoz, hogy a barátságunk igazán jól működjön. A jó barátságban a felek megmutathatják a kicsit őrült, bolondos oldalukat is. Ha van társunk, akivel együtt lehettek „furák”, jóval könnyebben birkózunk meg a stresszes helyzetekkel és a szorongásainkkal.

6.       A Nescafé magyarországi kutatása szerint barátainkkal leginkább valamilyen digitális eszközön keresztül kommunikálunk. 100-ból 40 ember Facebook Messengerén érdeklődik barátai hogyléte felől, 19 százalék e-mailen, 15 százalék telefonon, 8 százalék Viberen, 2 százalék WhatsAppon tartja a kapcsolatot. A rendszeres személyes kapcsolattartás mindössze a barátok 5 százalékra jellemző.

7.       A barátság a legelső dolgok között van, amiket megtanulunk az életben. Egy 2014-es kutatás szerint a kilenc hónapos kisbabáknak már fogalmaik vannak arról, hogy mi az a barátság, és mi kell ahhoz, hogy két ember megkedvelje egymást. Úgy tűnik, hogy egészen korán kialakulnak bennünk bizonyos társadalmi elvárások a kapcsolatokat illetően. Amanda Woodward, a Chicagói Egyetem pszichológia professzora szerint egy kilenc hónapos baba felismeri, hogy a barátok közös érdeklődési területekkel rendelkeznek, és két idegen első találkozásának szemlélésekor következtetni tud, hogy azok ketten barátok lesznek-e.

8.       Az a barátság, amelyik megéri a 7 évet, nagy valószínűséggel már a felek élete végéig ki fog tartani. Egy átlagembernek egyébként 3-5 legjobb barátja van, és általában legalább egy embert utál az ismerősi körében.

9.       Hétévente körülbelül a fele lecserélődik a baráti körünknek, és teljesen új emberek lépnek a helyükbe. Az emberek 85 százaléka már egyáltalán nem áll közel ahhoz az emberhez, akit élete során valamikor a legjobb barátjának tekintett.

10.   A gyerekkori barátságok okkal érnek véget — Bár úgy tűnhet, hogy az óvodában vagy általános iskolában kötött barátságaink életre szólnak, valójában kicsi a valószínűsége, hogy tartósak maradnak, sőt, legtöbbje már a gimnázium kezdetének idejére megfakul. Ennek oka a személyiségben rejlő különbségek kibontakozása, amely a korai serdülőkor szakaszára tehető.

11.   Több barátunk van most, mint valaha — Az Oxfordi Egyetemen 1993-ban végzett kutatás során Robin Dunbar antropológus megállapította, hogy egy embernek egyszerre öt olyan ember van az életében, akikhez a bajban fordulhat-, ők a legközelibb barátok. Egy ember maximum 150 baráti kapcsolatot tud fenntartani. A Facebook és az egyéb közösségi hálózatok elterjedése óta azonban elképzelhető, hogy ez a szám valamennyivel megnövekedett a kiterjedtebb memóriakapacitásunknak köszönhetően. Ugyanakkor ez nem volt hatással az igazán jó barátaink számára, akikhez a bajban is fordulhatunk,— bár több kapcsolatot ápolunk, mint valaha, még mindig igaz a kevesebb több szabálya.

12.   Genetikailag hasonlítunk a barátainkhoz. A génállományunk körülbelül 1 százalékban megegyezik azokkal az emberekkel, akiket a barátainknak választunk-, derült ki egy nemrég megjelent tanulmányból. A hasonlóság mértéje körülbelül annyi, mint a negyedfokú unokatestvéreknél.

 

 

 

Fotósarok