Szabadidő magazin - Fesztiválakadémia
Szabadidő magazin

Fesztiválakadémia

2016. július 17. 20:21 |

A kamarazene ünnepe Budapesten

 

  2016. július 21-24.

Reggeltől éjszakáig koncertek, nyilvános mesterkurzusok és előadások, világhírű művészek hangversenyei várják a zeneszerető közönséget a nyáron is hűs Zeneakadémián.

A Liszt Ferenc Zeneakadémia falai között felnőtt és később mesterré lett legendás kamaramuzsikusok örökségét kívánja ápolni Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek új nyári rendezvénye, a Fesztiválakadémia Budapest. Az első évben négynaposra szervezett hiánypótló kamarazenei fesztivál külföldi és hazai kiválóságok sokaságát, a műfaj igazi csillagait hozza el a budapesti közönség számára. A fesztiválnak a Zeneakadémia ad otthont, amely most először nyitja ki nyáron kapuit egy rendezvénysorozat előtt. Reggeltől éjszakáig koncertek, nyilvános mesterkurzusok és előadások, világhírű művészek hangversenyei várják a zeneszerető közönséget.

A Fesztiválakadémia Budapest egyik különlegessége, hogy a mesterkurzusokba a közönség is betekinthet előzetes regisztráció alapján. A fesztiválon fellépő világhírű művészek pedig – egyedülálló módon – a növendékekkel együtt próbálnak és lépnek fel egy-egy tétel erejéig a Solti teremben.

Az idei vendégek között sok az ismerős név: Vilde Frang, James Boyd, Nicolas Altstaedt, Fenyő László, José Gallardo, Kocsis Zoltán, Jonathan Cohen, Anna Reinhold, Thomas Dunford, Alina Ibragimova, Homoki Gábor, Rohmann Ditta, Fejérvári Zsolt, Lendvay József, Maxim Rysanov, Kokas Dóra, Klenyán Csaba, Balog József, Ittzés Gergely, Káip Róbert, Pavlovits Dávid és Szalai András. Kelemen Barnabás, Boris Andrianov.

A Fesztiválakadémia négynapos programja a 21-ei mesterkurzusokkal veszi kezdetét, a koncertprogram pedig 22-én indul. Az esti nagytermi hangversenyek mellett a Solti-teremben minden délben meglepetés-koncertekre, délután pedig interaktív zenei témájú előadásokra kerül sor, ahol a közönség kérdezhet a művészektől, közelebb kerülhet előadókhoz, művekhez és szerzőkhöz egyaránt. Ezek az előadások az esti koncertekhez váltott kiegészítő jeggyel látogathatóak. A hangversenyek előtt Fazekas Gergely zenetörténész segítségével ismerhetjük meg az elhangzó művek hátterét, érdekességeit.

Program:

2016. július 22., péntek

12.00-13.00 : In memoriam Fenyves Loránd   [matiné]

16.00 : Britten : Lachrymae variációk (km. Balog József) - Maxim Rysanov  [előadás]

17:15 : Bartók vonósnégyesei (km. Kelemen Quartet) - Kocsis Zoltán [előadás]

18.45 : Hangolódás az esti koncertre Fazekas Gergely zenetörténésszel   [hangoló]

 

19.45  Nyitókoncert :

In memoriam Szigeti József

Veress Sándor: Trio per archi (1954)

Vilde Frang - hegedű, James Boyd - brácsa, Nicolas Altstaedt - cselló

 

Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44

Kelemen Quartet, José Gallardo – zongora

 

Kreisler: Cigány Capriccio , Liebesleid, Chinois Tambourin

Kelemen Barnabás – hegedű, Kocsis Zoltán - zongora

 

 - szünet -

 

Purcell és Shakespeare

Jonathan Cohen – csembaló, Anna Reinhold – ének, Thomas Dunford – lant, Alina Ibragimova – hegedű, Homoki Gábor – hegedű, James Boyd – brácsa, Rohmann Ditta – cselló, Fejérvári Zsolt - bőgő

 

Sosztakovics: Prelűd és scherzo vonósoktettre, op. 11

Lendvay József, Vilde Frang, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin - hegedű, Maxim Rysanov –brácsa, Fenyő László, Kokas Dóra - cselló

 

2016. július 23., szombat

12.00-13.00 : In Memoriam Kovács Dénes  [matiné]

15.00 : A Paganini-capricciók - Lendvay József [előadás]

16.15 : Szalai András: Kurtág és a cimbalom [előadás]

17.15 : Kodály Szólószonátája - Fenyő László [előadás]

18.45 : Hangolódás az esti koncertre Fazekas Gergely zenetörténésszel  [hangoló]

 

19.45  In memoriam Székely Zoltán [koncert]

Debussy: Első rapszódia

Klenyán Csaba – klarinét, José Gallardo – zongora

 

Ravel: Histoires naturelles

Anna Reinhold - ének, José Gallardo - zongora

 

Bartók: I. vonósnégyes

Kelemen Quartet

 

- szünet -

 

Mozart: G-dúr szonáta, K. 301

Alina Ibragimova – hegedű, José Gallardo – zongora

 

Mendelssohn: Esz-dúr oktett, op. 20

Vilde Frang, Homoki Gábor, Kokas Katalin, Alina Ibragimova – hegedű, James Boyd, Maxim Rysanov – brácsa, Nicolas Altsaedt, Boris Andrianov - cselló

 

2016. július 24., vasárnap

12.00-13.00 : In memoriam Hubay Jenő  [matiné]

15.00 : Bartók szólószonátája - Kelemen Barnabás [előadás]

16.15 : Sosztakovics Csellóversenye - Boris Andrianov  [előadás]

18.45 : Hangolódás az esti koncertre Fazekas Gergely zenetörténésszel  [hangoló]

 

19.45  "Shakespeare 400 – Kurtág 90" [koncert]

Bach: A fúga művészete - részlet

Kurtág György: Jelenetek egy regényből, op. 19

Anna Reinhold – ének, Kelemen Barnabás – hegedű, Szalai András - cimbalom, Fejérvári Zsolt – bőgő

 

 Kurtág György: A Kis Csáva, op. 15b

Ittzés Gergely – piccolo, Káip Róbert – harsona, Pavlovits Dávid – gitár

 

Kurtág György: Hommage à Robert Schumann

Klenyán Csaba – klarinét, Balog József – zongora, James Boyd – brácsa

 

Brahms: G-dúr vonóskvintett, op. 111

Lendvay József, Kokas Katalin - hegedű, Maxim Rysanov - brácsa, Fenyő László - cselló

 

- szünet -

 

Kurtág György: 6 Moments musicaux, op. 44

Kelemen Quartet

 

Shakespeare-Prokofjev: Rómeó és Júlia szvit

Zenekari átirat a Fesztiválakadémia művészeinek előadásában

 

Fotó:Csibi Szilvia

Fotósarok