Újra színen a Trónörökösök

A következő koncert is élményt igér.

                                  .

 A Tudományos Akadémia Dísztermében folytatódott a Trónörökösök a színen elnevezésű hangversenysorozat. A legutóbbi gordonka (Várdai István), zongora (Fülei Balázs) hangverseny után ezúttal Baráti Kristóf (hegedű) és Farkas Gábor (zongora) szonátaestje került sorra. A két fiatal művész hangversenyére most is, mint mindig zsúfolásig telt a terem, pedig a művészek nem a könnyebb utat választották. Előadónak és közönségnek egyaránt nagy utat kellet bejárnia az este folyamán, ugyanis a műsor egyáltalán nem a szokványos szonátaest sémáit követte. Aki végighallgatta az 5 számból álló programot, figyelemmel kísérhette egy zenei forma, a szonáta fejlődését, alakulását, változását a 19. század első harmadától a huszadik század első harmadáig tartó száz év alatt.

   A nyitó szám egy nagyon különös mű volt, egy olyan zenemű, amelynek három szerzője van. Nevezetesen Schumann-Brahms-és a kevésbé ismert Dietrich szerzőtrió úgynevezett FAE szonátája. Ezt az 1853-ban írt alkotást a három szerző, barátjuk Joachim József hegedűművész részére írta, mégpedig úgy, hogy beleszőtték Joachim jelmondatát: Frei, aber einsam, vagyis Szabadon, de egyedül. A Fülei Balázs zongoraművész által írt hangverseny ismertetőben mi megtalálhatjuk az egyes tételek szerzőit. Vagyis 1.Dietrich, 2.Schumann, 3.Brahms, 4.Schumann. (Ezt kellet kitalálnia Joachimnak, amikor eljátszották neki a művet)

   Ezután az előbbinél jóval ismertebb és néhány évtizeddel korábbi mű következett: Schubert 1827-ben (Beethoven halálának évében) írt C-dúr fantáziája. A nagyszabású, nagyon sok érzelmet, hangulatot felvonultató mű előadása alatt úgyszólván megállt a levegő. A köhögők elfelejtettek köhögni, a zacskó és műsorfüzet ropogtatók elfelejtettek zörögni. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a teremben.

   A szünet után átléptünk a 20. századba. Először Dohnányi Ernő cisz-moll szonátáját játszották el, amelyben már szinte fel sem ismerhetők a hagyományos szonáta stílusjegyei, viszont a két művész számára nagyszerű, bravúros játéklehetőséget nyújtott.

   A koncert végére maradt két Bartók mű, az 1. és 2. rapszódia hegedűre és zongorára 1928-ból. A két művet Bartók később, 1929-ben zenekarra is meghangszerelte. A második rapszódia zenekari változatának bemutatóját Budapesten, az előző szám szerzője, Dohnányi Ernő vezényelte.  Ez a két mű a tiszta forrásból merített parasztdallamok átültetése hangversenydobogóra. Ebben a két számban Farkas Gábor és Baráti Kristóf felülmúlta önmagát.  Szinte felrobbant a hangversenyterem, dübörgött, sistergett a zongora, szilajon énekelt, táncolt a hegedű. E két mű előadása tette fel az estére a koronát. Nem csoda, hogy a végén a közönség vastapssal köszönte meg a két művész produkcióját.

   Megint egy este, amelynek emlékét sokáig őrizzük, megint két művész, aki egymásra talált a közös muzsikálásban. Megint nagy élménnyel gazdagodtak mindazok, akik befértek a terembe és végighallgathatták a koncertet, és megint két szál fehér virág Bíró Csillától a művészeknek.

   Mi pedig készülünk, és izgatottan várjuk a következő koncertet április 26-án, amelyben Baráti Kristóf, Várdai István (aki néhány nappal ezelőtt nagy sikerrel lépett fel New Yorkban a Carnegie Hall-ban) és Fülei Balázs mellett pódiumra fog lépni Berkes Kálmán klarinétművész is.