Szabadidő magazin - Nyitott ház
Szabadidő magazin

Nyitott ház

2016. május 18. 17:48 |

Családi program a Pesti Vigadóban

 

A 2016. május 21-ei Nyitott ház már nem az első e névvel, hiszen a tulajdonos Magyar Művészeti Akadémia által az épület megnyitásának 150. évfordulója alkalmából szervezett „150 éves a Vigadó” programsorozat részeként, 2015. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján már megrendezésre került az első. Azon a napon óriási sikert elérve közel kétezren látogattak el a Pesti Vigadóba és vettek részt az ingyenes rendezvényeken. Az épületet működtető Pesti Vigadó Nonprofit Kft. a nagy sikerre való tekintettel a programok megismétlése mellett döntött, így 2016. május 21-én kerül sor a második Nyitott ház programra. E napon a Pesti Vigadó épülete, kiállításai és rendezvényei újra ingyenesen látogathatóak, előzetes regisztráció mellett.

 

A Nyitott ház program fontosságát az adja, hogy habár már két éve nyílt meg a Pesti Vigadó továbbra is folyamatos az érdeklődés mind a fővárosi, mind a fővárostól távolabb élő közönség részéről, A látogatói visszajelzések alapján eközben egyre nagyobb igény mutatkozik arra is, hogy a családok tagjai közösen, egy időben vegyenek részt művészeti, kulturális rendezvényeken. E két szempontból fontos, hogy a Pesti Vigadó egyszerre több kulturális rendezvénynek is otthonává tud válni: a Nyitott ház program  családi esemény.

Ezen a napon az épület és a benne látható aktuális kiállítások (Győrfi Lajos szobrászművész kiállítása, Somogyi József – 100,  Szunyoghy András kiállítása, A moldovai művészet: Kifejeződés a sokféleségben) ingyenes látogatása mellett további színes, előzetes regisztrációt igénylő programok várják az érdeklődőket. A délelőtt folyamán Kókay Krisztina textilművész, az MMA rendes tagja és a Nemzet Művésze díjas Kő Pál szobrászművész, az MMA rendes tagja vezetésével képzőművészeti foglalkozásokat tartunk. A Sinkovits Imre Kamaraszínpadon zajló mesefilm vetítéseknek Pom-Pom lesz a központi szereplője. A vetítések szünetében is Pom-Pom marad a főszereplő, hiszen a mesefiguráról legnagyobb ismerője, az idén 80 éves Csukás István író fog mesélni az érdeklődők számára. Délután Csernyus Lőrinc építész, az MMA levelező tagja interaktív előadása során bizonyítja be, hogy mindenki tud rajzolni, nem is nehéz, leginkább csak önbizalom kérdése, majd Pálházi Bence és bandája, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói tartanak táncházat népzenével. Este Kokas Katalin hegedűművész és a Nemzet Művésze díjas Vásáry Tamás zongoraművész lépnek a Pesti Vigadó színpadára, előbb hangszerbemutatóval, majd országos turnéjuk egyetlen fővárosi államosaként a Díszteremben adnak közös hangversenyt a Magyar Fejlesztési Bank támogatásával.

A fenti programokkal párhuzamosan folyamatosan indulnak szervezett csoportos idegenvezetések, amelyek során a látogatókat szakképzett, a Pesti Vigadó által elméleti és gyakorlati vizsgát tett idegenvezetők ismertetik meg az épület gazdag történelmi múltjával.

A további óriási érdeklődésre való tekintettel újabb 6 csoport indul, amelyeken való részvételre 2016. május 19-én (csütörtök) 10 órától lehet regisztrálni a www.vigado.hu honlapon keresztül.

A turisztika fejlesztések az idei évben kiemelt helyen szerepelnek a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. tervei között. Cél, hogy ne csak a csoportosan érkező, hanem az egyéni érdeklődők számára is sikerüljön biztosítani a mind teljesebb körű szolgáltatásokat. Ennek részeként 2016. május 21-én megnyílik a VI. emeleti Panorámateraszon a kávézó, amelyről egyedi kilátás nyílik a Budai Várra és a Citadellára. Szintén ezen a napon indul a csak a házban elérhető belső hálózat, amelynek köszönhetően a jövőben azon érdeklődők is megismerhetik a ház történetét, akik nem kívánnak részt venni csoportos idegenvezetéseken. Ehhez nincs másra szükség, mint hogy a vendégek saját okostelefonjukon keresztül csatlakozzanak a Vigadó free wifijéhez és az épületben elhelyezett QR-kódokat beolvasva ismerkedhetnek meg a termek történelmével vagy adott esetben az egyes kiállításokhoz kapcsolódó speciális, bővebb információkkal.

A Pesti Vigadó a Nyitott ház rendezvényt programsorozatként kezeli, a tavalyi és az idei visszajelzések alapján igyekszik a jövőben is biztosítani e lehetőséget. A fentiek alapján Nyitott ház hétvégére kerül sor 2016. szeptember 17-én és 18-án, amelynek programjai a 135. éve született Bartók Bélához kapcsolódnak majd.

A Pesti Vigadó ezen programhétvégével kíván csatlakozni a Bartók Béla Emlékév rendezvényeihez.

 

Fotó:Csillag György

Fotósarok