Szabadidő magazin - A jó címlap aranyat ér?
Szabadidő magazin

A jó címlap aranyat ér?

2010. március 2. 21:00 | Nagy Bandó András

Bandó egész télen fával és napilapokkal tüzelt.

Pár hete volt a Segíts okosan! kampány sajtótájékoztatója. (Erről érdemes tudni, hogy az Unilever szervezi, ahogy tavaly is, és a lényege, hogy bizonyos termékeik árából pénzt adnak a mentőknek, hogy defibrillátort vásároljanak belőle. Tavaly 53 millióból vehettek tucatnyi defibrillátort, nagy szükség van rájuk!) A kampány nagyköveteként voltam jelen a sajtótájékoztatón, ahol egy kósza infót „mondtam” arról, hogy idén tavasszal, nyolc év múltán elemet cserélnek a pacemakerembe. Pár napja hívott a Blikk újságírónője, aki helyett végül kolleganője küldte el a kérdéseit, benne az elemcsere is, könyveim is, unokám is, persze, színes cikk lesz, érthető. Válaszaimat megírtam, tőlem telhető precizitással, és elküldtem. Plusz 100 karakter eltéréssel, ami általában nem okoz fejfájást egy fotóval is operáló lapnál, picivel kisebb lesz a fotó, és belefér az anyag.

Mivel már telefonban elmondtam, hogy mégsem lett, nem lesz most, tavasszal elemcsere, mert még mindig 6-8 hónapra elegendő energia van a pacemakeremben, ezt legföljebb mellesleg említsük meg, ami nem hír, abból ne is legyen hír. Valóban ez a történet lényege: ősszel lesz elemcsere. Természetesen nem úgy, ahogy a Blikk „szakértője” megírta: nem lesz altatás, csak helyi érzéstelenítés, és természetesen ez nem egy nagy műtét, tiszta rutin, naponta csinálnak hasonlókat, én egy leszek a többi elemcserés között.

Jött a válasz: a szerkesztő kéri, hogy meghúzhassa, mert ez nem fér be. Összevonna pár válaszomat, megoldják. Én meg írtam: ne oldják meg, kértem, hogy csak így jöhet le. De akkor mit csináljanak? Mondom, hagyják ki. Köszönöm, ne hozzák le. Hív a szerkesztő, segítsek már rajta, úgy szeretné megoldani, hogy kivenné a kérdéseket, és az általam „mondottakat” hozná le, így férnénk csak bele a lapba. Úgy, ahogy leírtam? Úgy. Oké, nem kekeckedek, de úgy legyen. (Mellesleg azon túl, hogy egy általam most nem mondott szöveget úgy tettek a cikk elejére, mintha épp most meséltem volna el, alapjában valóban közölték az általam elküldött szöveget.) A baj nem is evvel volt.

Én azt javasoltam címnek, hogy „A nagyik helyett mesélek”. Gondoltam, mégis csak az új köteteim jelenthetik az igazi hírt, benne is maradt a cikkben, még hálásnak is kell lennem, mert a címoldalra került rettenet talán több embert vonzott el a rólam szóló cikkhez, melyben valóban, még én is megszólalhattam.

Nos, aki látta a március elsejei Blikket, olvashatta a 3 centis betűkkel virító szalagcímet: Szívműtét vár rá. (A szívműtét manapság nem elemcsere!) Fölötte fekete alapon, egyharmada akkora betűkkel a drámai hír: Nagy Bandó András kés alá fekszik. (Tiszta disznóvágás.) És hogy az igazság is megjelenjen, még apróbb betűvel ennyi: A humorista szívritmus-szabályozójában elemet kell cserélniük az orvosoknak. (Naná, majd a nővéreknek, vagy a beteghordóknak!)

Egymást érték a telefonok, nem győztem köszönni az aggódást, nyugtatni a barátaimat, és mást se tettem, mint bosszankodtam a Blikk miatt.

Ezután jogos a kérdés: mit kell, mit lehet ilyenkor tenni?

Ügyvédem azt javasolta, kérjek helyreigazítást. Aha… És azt hol hoznák le? Bent, egy eldugott sarokban? Nem, mondja ő, ugyanott, ahol az eredeti, valótlanságot tartalmazó cím megjelent. Na az érdekes lesz, gondoltam, mert 3 centis betűkkel ott fog virítani a Blikk címlapján: Nem vár szívműtét rá! (Mellette a fotóm, a lehető legelőnytelenebb, mért ne) Fölötte, 1 centis betűkkel, fekete alapon: Nagy Bandó András nem fekszik kés alá! Gyanítható, tucat olvasók tucatjai fogják hívni a Blikket: mért nem fekszik kés alá a Bandó? Még egy szövegnek ott kell majd lennie, jelesül ennek: A humorista szívritmus-szabályozójában nem kell elemet cserélni az orvosoknak.

Mire megyek én ezzel? Kiszámolható. Hetekig rajtam és a Blikken fognak röhögni azok, akik még ennyi baromság után sem vesztették el a humorérzéküket. Kell ez nekem? Tulajdonképpen kell, kellene, mert azt mondják a fölösleges sikert hajhászók, hogy mindegy mit írnak rólad, csak ott légy a lapok címoldalán. A jó címlap aranyat ér. Na nem neked, a lapnak, ez esetben a Blikknek, mert akik szeretnek, azért veszik meg a lapot, hogy megtudják, mi történt velem, akik meg utálnak azért, hogy na, hátha ebbe beledöglök a késelésbe.

Van még valami: amennyiben a Blikk nem hajlandó lehozni a helyreigazítást, marad a per. De mit kezdek én egy perrel? Legyen a per tárgya, hogy valótlanságot közölt a lap? Mert hogy nem lesz szívműtétem, az biztos. (Már ami a lényeget illeti, mert most, azaz őszre elemcserét tervezünk, ez lesz, szívműtétet nem, de hozhatja úgy a sors, hogy mégis át kell esnem egy szívműtéten, ha pedig így lesz, abban is a Blikk a ludas, mert „megjósolták”.)

Maradjunk a lényegnél: etika. Az örök hiánycikk.

Mert mindenáron el akarják adni (a lehető legtöbb példányban) a lapot. Ahhoz, hogy ez március elsején összejöjjön, én voltam a csali. Engem tettek ki prédának. Az én arcom, és a rólam szóló valótlan (ál?) „hír” húzta oda a Blikkhez a vásárlókat. Mire voltam hát jó? Arra, hogy gazdagabbá tegyem a Blikket, jelesül a lapot megjelentető céget.

Mit tehetünk hát? Zárkózzunk el a lapoktól? Elvileg nem tenne jót, hiszen szükségünk van egymásra. Ők segíthetnek abban, hogy hírt adjanak rólunk, a sikereinkről, a velünk történtekről, esetemben például arról, hogy néhány könyvem most látott napvilágot. Nekem is jó, ha ezekről olvashat az újságolvasó. De nem akármilyen áron. Nem lenne szabad, nevezzük nevén: etikátlan hülyét csinálni abból a népszerű emberből, aki a lap számára is fontos, mert az olvasóik egyik kedvencének számít.

Ez a március elseje csupa kesergéssel telt. Pedig lehetett volna egy szép napom, elvégre itt a tavasz. Ez már igen, ez szalagcím, 3 centis betűkkel: Nagy Bandó szerint itt a tavasz! Fölötte kisebb betűkkel: A humorista már nem bosszankodik a gáz ára miatt. És alul még valami: Bandó egész télen fával és napilapokkal tüzelt.

Fotósarok