Szabadidő magazin - A regisztrációs jegy kérdőjelei
Szabadidő magazin

A regisztrációs jegy kérdőjelei

2010. március 1. 18:21 |

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége várja az utasok jelzéseit.

A díjmentes utazásra jogosultak (a 6 év alattiak és 65 év felettiek, menekültek, hadigondozási igazolvánnyal rendelkezők) 2010. március 01-től kizárólag térítésmentes jeggyel (ún. regisztrációs jeggyel) utazhatnak a helyközi vonatokon és buszjáratokon.

 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége nem osztja a kormányzat véleményét a regisztrációs jegy gyakorlati hasznával, hiszen a bevezetés, illetve a fenntartás költségén kívül, az utasoknak okozott kényelmetlenség, sorban állás, a várható késések is mind a regisztrációs jegy ellen szólnak.

 

A regisztrációs jegyet a jegypénztárakban vagy a járműveken lehet megvásárolni, de továbbra sem lehet minden vasútállomáson vásárolni, így sok helyen az utasoknak a kalauztól kell majd kérni a jegyet, a buszokhoz hasonlóan, ahol a jegyet a vezetőktől kérhetik az utasok. Így elkerülhetetlen lesz a buszokon a sorban állás felszálláskor, ennek kiküszöbölésére a közösségi közlekedési szolgáltatók szerint sincsenek meg a feltételek. Ráadásul a regisztrációs jegy nélkül utazóknak 2010. június 01. után 500 forint pótdíjat kell fizetniük. „Regisztrációs bérlet”-et nem lehet váltani, ahogy retúrjegyet sem, tehát a regisztrációs jegyet minden utazáshoz meg kell váltani, a menettérti utazásnál külön az odaútra és külön a visszaútra. Mindenképpen megoldást kell találni arra a problémára, hogy ne csak egyesével, minden egyes utazáshoz külön-külön lehessen megvenni ezt a jegyet.    

 

A regisztrációs jegy bevezetésének kormányzat által megjelölt célja, hogy általa egyértelműen nyomon követhetők legyenek a közösségi közlekedéshez kapcsolódó utazások. Ily módon adatokkal szolgál majd a jellemző utazási távolságokról, a csúcsidőszakokról, így bevezetése segíthet a menetrendek előkészítésében is. 

 

Ehhez képest információink szerint a jegypénztárakban nem kerül rögzítésre, hogy az utasok mikor, hova utaznak, hiszen hiába tartalmazza a vonatjegyek többsége az útvonalat, a pénztárgépek többsége csak az eladott jegyek darabszámáról vezet statisztikát. A vonaton, illetve a buszon vásárolt jegyek esetében pedig ez a fajta rögzítés fel sem merülhet. Tehát továbbra sem lehet majd tudni, hogy melyik vonalon, mely időszakban, milyen távolságon, milyen szolgáltatást igénybe véve, hányan utaznak. A statisztikákból legfeljebb annyi látszik majd, hogy hány regisztrációs jegyet adtak el, amire pedig felesleges elkölteni éves szinten hozzávetőleg másfél-kétmilliárd forintot becsült üzemeltetési költségként.

 

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége várja az utasok tapasztalatait, hogy minél hamarabb továbbítani tudja azokat, mind a közösségi közlekedési szolgáltatók, mind a minisztérium felé.

 

Fotósarok