Szabadidő magazin - Botanikai séta
Szabadidő magazin

Botanikai séta

2016. április 12. 20:41 |

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában

 Április 17-én, vasárnap, 14 órától 15.30-ig ismét botanikai sétán vehetnek részt az érdeklődők a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély parkjában, amelynek felújítása Hajdu Nagy Gergely és Fatsar Kristóf irányításával, a KEFAG Zrt. közreműködésével valósult meg. A séta tervezői az MTA Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai: Kósa Géza vezető, Fráter Erzsébet biológus, Thalmeiner Tünde okl. kertészmérnök, Lunk Gergely kertészmérnökök, valamint Lehoczky Anita botanikus kerti titkár.

A séta során, amely időjárástól függetlenül megrendezésre kerül, a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület; a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növényeket; a 100-170 éves meglévő őshonos és egzóta faállományt, a csónakázó tavat és a gloriette épületét. A helyreállítást állandó kiállítás is bemutatja, amely Ombódi Ildikó kerttörténész rendezésében a korábbi „mosóház” épületében, a park bejárata mellett nyílt. A botanikai sétát Imre Gábor agrármérnök vezeti.

További időpontok: május 15.; június 19 (a hónap folyamán a 12. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok keretében is indulnak séták); július 17.; augusztus 21.; szeptember 18.; október 16.; november 20.; december 18.

Regisztráció ajánlott, mivel a résztvevők száma korlátozott. A botanikai séta összeköthető kastélylátogatással vagy éttermi fogyasztással.

További tájékoztatás: Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26 és 06 21 311 04 22; e-mail: info@karolyikastely.hu

Fotósarok