Szabadidő magazin - Budapesti Tavaszi Fesztivál
Szabadidő magazin

Budapesti Tavaszi Fesztivál

2010. február 25. 20:43 | Soltász Katalin

38 helyszín, 14 vidéki városban. A Fesztivál vendége idén Dánia.

Idén harmincadik születésnapját ünnepli a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Zimányi Zsófia fesztiváligazgató mindenkor fontosnak tartotta, hogy a klasszikus értékek magas színvonalú közvetítése mellett új impulzusoknak is teret biztosítsanak.

A Budapesti Fesztivál Zenekara, mely a kezdetek óta részese az események, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, mely a zárókoncerten a világhírű orosz zonoraművésszel Gyenisz Majujevvel és Boldoczki Gábor trombitaművésszel lép fel, a klasszikus értékek képviselői.

2010-ben ünnepeljük Erkel születésének 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból hat operáját tűzték műsorra. A Hunyadi László Győrben, a Bánk bán Debrecenben kerül színre, de a kevésbé ismert Sarolta, Dózsa György, Báthory Mária, Brankovics György operákat is láthatja a közönség.Az előadások elött "beavató beszélgetésekre" kerül sor, ismert média szereplők vezetésével.

A rangos, nemzetközi elismertségű fesztivál célja, hogy megismertesse a hazai közönséget a művészvilág kiválóságaival.

Az idei rendezvény vendége Dánia. Az ünnepélyes megnyitón a Ludwig Múzeumban dán művészek mutatkoznak be. A megnyitót megtiszteli Dánia nagykövete és a trónörökös pár.

A Dán Királyi Balett az ország táncművészetét reprezentálja, de jelen lesznek a zene- és képzőművészet képviselői is.

A tematikus blokk a társadalmi felelősségvállalást ösztönzi. A "Roma vagyok-magyar vagyok" rendezvényen  roma származású alkotók műveit mutatják be, a "Tollfosztás" a Thália Színház Arizóna Studiójában az elmult időszak drámáit eleveníti fel.

Sok érdeklődőt vonzanak a Nemzetközi Színházi Fesztivál programjai is.

Fotósarok