Szabadidő magazin - Szerelem
Szabadidő magazin

Szerelem

2016. április 9. 17:58 | Gold György

A Rózsavölgyi Szalon repertoárjának egyik legszebb előadása

 

 

 

A magyar film történetében van néhány olyan darab, amely kultikussá vált az idők folyamán, ezeket a filmeket jól ismerjük, egyes mondataikat kívülről tudjuk, a szereplőkkel együtt mondjuk. Van néhány olyan színészi alakítás a magyar film történetében melyek kitörölhetetlenül bevésődtek a nézők emlékezetébe.  Ilyen a Déry Tibor novellái alapján, Makk Károly által 1971-ben rendezett Szerelem c. film és benne a két főszereplőnő Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítása. Azért tűnt életveszélyes vállalkozásnak a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatója, a Szerelem c. darab, melyet a Déry novellák felhasználásával Makk Károly írt, mert a színpadra állítónak és a főszereplőknek is meg kellett küzdeniük a film emlékével. Nagy örömmel mondhatjuk el, hogy ez tökéletesen sikerült mindannyiuknak.

A történet nem változik a filmhez képest, maradnak a jól ismert mondatok is. (így pl. a „mizerábilis paradicsomszósz”)  Némi kis háttérvetítés idézi meg a kort és 1956-ot. A politikai okok miatt bebörtönzött János felesége, a tanárnő Luca sokáig nem tud férje hollétéről, sőt azt se tudhatja, hogy egyáltalán életben van-e még? Akihez segítségért fordul, eleinte még megpróbál tájékozódni a férfi sorsáról, de később ez az információforrás is elapad. Lucát kiteszik állásából, kénytelen újságkihordást vállalni, lakásába társbérlőket költöztetnek, neki csak a cselédszoba marad.  Közben pedig, a házvezetőnő, Irén segítségével ápolja anyósát, aki elől eltitkolják a valóságot és egy álomvilágot építenek az ágyban fekvő öregasszony köré, miszerint a fia Amerikában filmet forgat.

A kis pódiumon a mama szobáját látjuk, hatalmas ággyal, empire karosszékkel, nagy falitükörrel, alatta fésülködőasztallal. Oldalt egy kis konyhaasztal és két hokedli a konyhai jelenetek helyszíne. Enyvvári Péter a díszlettervező gondosan ügyelt a berendezési tárgyak korhűségére, még a régi bordó színű papír százforintos is előkerül. (Csak egyszer bicsaklik meg a korhűség, amikor az orvos a táskájából két mai, gyári csomagolású egyszer használatos tűt vesz elő.) Kovács Yvette Alida, a jelmeztervező szintén ügyelt a korhűségre. A mama csipkés hálóinge, párnái, régimódi fekete főkötője tökéletesen bemutatja az öregasszonyt és vele együtt eltűnő világát, akárcsak a férfiak jellegzetes ballonkabátjai az ötvenes éveket. Luca, a feleség visszafogottan elegáns ruhája, kardingája, a hozzá illő cipővel és táskával, Irén, a házvezetőnő fekete öltözetei egyaránt jellemzik a kort és viselőiket.

Az előadást Léner András rendezte, Makk Károly konzultánsi közreműködésével. Sikerült a film képi világát ügyesen a kis pódiumrendszerre alkalmazni.  A rendező nagyon gondosan építette fel a szereplők viszonyrendszerét, jellemrajzukat, és különösen a három főszereplőnő tökéletes összjátékát. Akár ketten, akár mindhárman egyszerre a színpadon vannak, mindig nagyszerűen működik az egymás iránti figyelem, az egymás játékára való reagálás, mint amikor egy kamara trió játszik és a hangszerek hol együtt szólnak, hol kiemelkedik egyik hangszer, de a másik kettő mindig ott van mellette és reagál az éppen hangsúlyos zenei mondanivalóra. Talán egyetlen momentum van az előadásban, amiről nem tudni, hogy mi oka van, mégpedig az, hogy szünetet tartanak közben. Igazán ezt a szünetet semmi nem indokolja, nincs rá szükség, a János szabadulásával kezdődő második rész aránytalanul rövidebb az elsőnél és ez alatt a szünet alatt elvész a drámai hangulat, amit aztán újra fel kell fűteni a második részben.

Erdélyi Tímea meggyőzően alakítja Erzsit, aki saját emberileg érthető félelme és férje egzisztenciájának féltése miatt megtagadja a segítséget Lucától. Sütő András több kisebb szerepben segíti az előadást és a főszereplők játékát. Őze Áron a legutóbbi bemutatóban főszerepet játszott, most elvállalta János néhány mondatos szerepét, de ebben a pár mondatos szerepben is megrendítő alakítást nyújt. Spolarics Andrea örök sötét ruhájában mutatja meg a házvezetőnőt, aki hűségesen, szeretettel kiszolgálja és ápolja a mamát, tűri szeszélyeit, miközben nagyon is tisztában van János valódi sorsával és Luca nehéz helyzetével. Támogatja az asszonyt és vele cinkosságban segíti a kegyes hazugságokból épülő világ felépítést.  Luca szerepét Pető Kata játssza, remekül. Egyik oldalról keményen tűri az élet megpróbáltatásait, az állásából való eltávolítást, a fokozatosan eladogatott értékeket, a végrehajtót, a kemény fizikai munkát, a megaláztatást, miközben egyfolytában retteg és aggódik férje életéért. Másik énjével pedig ebből semmit nem mutat(hat) meg a mamának. Rendületlenül hozza a kisebb-nagyobb, de számára anyagilag megterhelő ajándékait, írja a fantasztikus történeteket, mint János amerikai leveleit és fenntartja az öregasszony előtt egy polgári jólétben élő feleség látszatát. Csak a mama halála után, férje szabadulásakor és hazatérésekor omlik össze, engedi el magát és kisírja magából összes fájdalmát. A mamát, az öregasszonyt Molnár Piroska játssza, mondhatni felejthetetlenül. Ágyban fekve nagyasszonyként dirigálja Irént és Lucát. Nem sokat tud és ért a szobáján kívüli világból és világról. Az emlékei között él, várja az orvosprofesszort, de egy pillanatban kiderül: tudja, hogy már régen halott. Egy nagy kitörésben szinte követeli fia hazatérését, Luca nehezen, csellel, lélektani eszközöket bevetve tudja csak lenyugtatni. Aztán egyre fogynak az emlékek is, egyre kevesebb szál köti az élethez. Végül a mama már nem tud várni, menni kell és megy...

A gondos rendezés, a közreműködő színészek, a három főszereplőnő játéka és összjátéka, az élő színház varázsa olyan torokszorítóan fájdalmas, megrendítően szép, katartikus előadást hozott létre, amely méltó párja a hajdani nagysikerű filmnek és a Rózsavölgyi Szalon repertoárjának egyik legszebb előadása lett.

 

 

Fotósarok