Szabadidő magazin - Vörös
Szabadidő magazin

Vörös

2016. március 14. 12:34 |

Múzeum+ rendezvény a Magyar Nemzeti Galériában


2016. MÁRCIUS 17. CSÜTÖRTÖK, 18.00-22.00

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt a tavasz és felpezsdül az élet. És ezt a pezsgést, az élet új lüktetését semmi nem fejezi ki jobban, mint a vörös szín, az élet színe.

Itt a tavasz és a Magyar Nemzeti Galéria is új kiállításokkal és új programokkal várja látogatóit. A márciusi Múzeum+ rendezvény is a tavasz lendületéhez és a tavasz színeihez kapcsolódik.

Vörös. Vörös, mint Malevics négyzete az orosz avantgárd művészetét bemutató kiállításon.

Vörös, mint a forradalom a művészetben.

Vörös, mint a tavaszi rét virágai, vörös, mint a dráma színe, és vörös, ami magához vonzza a tekintetet.

Az este programjai is mind erről szólnak: a drámai színhatásokról, a művészet forradalmáról, és a színek kifejező erejéről. A múzeum+ esten A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910–1920-as években című időszaki kiállítás is megtekinthető.

 

ELŐADÓK:

 19.30 TÖRÖK FERENC rendező tárlatvezetése a kortárs gyűjteményben.

 20.30 PETRÁNYI ZSOLT művészettörténész, a Lépésváltás – 20. századi művészet 1945 után című állandó kiállítás kurátorának tárlatvezetése.

 TÁRLATVEZETÉSEK:

18.00, 20.15: A megújulás előtt: friss szemmel az újrarendezésre kerülő 19. századi gyűjteményben – Krasznai Réka tárlatvezetése a 19. századi gyűjteményben.

Találkozási pont: C épület, I. emelet

19.30, 20.45 Vörös és fekete – avagy a drámai színhatások a festészetben  – Lovass Dóra tárlatvezetése a Remekművek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből c. kiállításban.

Találkozási pont: C épület, II. emelet

 

20.00–21.00 ÉLŐ MÚZEUMCAFÉ BESZÉLGETÉS: A művészet forradalma és/vagy a forradalom művészete

A Magyar Nemzeti Galéria A művészet forradalma – Orosz avantgárd az 1910–1920-as években – A Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeum avantgárd gyűjteménye című kiállításhoz kapcsolódó beszélgetésben a 20. század elejei formabontó orosz művészet kialakulásának és a történelem akkori eseményeinek az összefüggéseire keresünk választ meghívott vendégeinkkel.

A beszélgetés résztvevői: Gergely Mariann művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főosztályvezető főmuzeológusa, a kiállítás kurátora; Geréb Anna filmtörténész, az ELTE Média szak és a Színház és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, a kiállítás filmanyagának összeállítója és Gyimesi Zsuzsanna irodalomtörténész, az ELTE Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Könyvtár ügyvivő szakértője.

A beszélgetést Martos Gábor, az Élő MúzeumCafé beszélgetéssorozat szerkesztője vezeti.

Helyszín: D épület, I. emelet, Barokk-terem

18.30–19.30 KONCERT: Wattican Punk Ballet

Pszichedelikus, elektronikus punk-rock koncert Gaya és Karen Arutyunyannal a Deti Picasso zenekarból, egy gyerekkórussal kiegészülve.

Helyszín: C épület, I. emelet, Kupolacsarnok

18.00-21.30 WORKSHOP: Szögletes szuprematizmus, játék a térrel

Színes csendélet, papírkollázs készítése különböző papírokból.

Helyszín: C épület, III. emelet

ZENE : Mr. Kozlov és DJ Cseburaska 

Az este zenei felhozataláért a Vosztock rádióműsor alapítói felelnek majd DJ setjükkel.

TEAHÁZ Big Ben

Helyszín: C épület, Csontváry-pihenő

VIRTUÁLIS TÉRINSTALLÁCIÓ Vörös a térben

Helyszín: C épület, I. emelet, Kupolacsarnok

 

PEZSGŐKÓSTOLÓ

Helyszín: C épület, I. emelet, Kupolacsarnok

Fotósarok