Miért lettem antipatikus?

A kötetről:

Molnár Lajos 2006. június 9-étől 2007. április 6-áig volt egészségügyi miniszter. Nevéhez több radikális reformintézkedés bevezetése és öt reformtörvény elfogadtatása fűződik. Tárcavezetőként elfogadtatta a szabadabb gyógyszerárusítást és patikaalapítást is lehetővé tevő gyógyszer-gazdaságossági törvényt, valamint nevéhez köthető az Egészségügyi Felügyelet megalapítása, a kötelező orvosi kamarai tagság megszüntetése és a később megszüntetett vizitdíj bevezetése is. Elindította a kórházak átalakításának programját. A több-biztosítós modell tervezete nem csupán az egészségügyben közvetlenül érdekelt felek között, hanem az egész társadalomban hatalmas indulatokat korbácsolt fel - nemcsak az ellenzék és a sajtó, hanem koalíciós partnerei, sőt olykor párttársai is támadták.

2007. április 6-án, nem egész 10 hónap után mondott le miniszteri posztjáról. E politikai memoár ennek a 10 hónapnak a hiteles és szókimondó története, amelyben a szerző őszintén ír egészségügyről, politikáról és arról, milyen - kívülről nem látható - érdekek mozgatták a változások ellenzőit és a politikai ellenlábasokat.

Terjedelem: 304 oldal
Méret: 150×230 mm
Kötés: kartonált füles
Ár: 2990 Ft
ISBN: 978 963 2930 47 3

A szerzőről:

Molnár Lajos 1946-ban született, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Hosszú évekig dolgozott Salgótarjánban, illetve Algériában és Bécsben. 1989-ben lett osztályvezető főorvos, 1992 és 2006 között számos fővárosi kórházban töltött be főigazgatói posztot. A rendszerváltás óta aktívan foglalkozik az egészségpolitika kérdéseivel. 2006-ban szabad demokraták országos listájáról került a törvényhozásba, június 9-étől nevezték ki a szocialista-szabad demokrata kormány egészségügyi miniszterévé, ezt a tisztséget lemondásáig, 2007. április 6-áig töltötte be. 2007 októberétől az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagja.

Részlet a kötetből:

"Február közepén az MSZP pártelnökké választotta Gyurcsányt. Azonnal megkerestem a biztosítói törvény ügyében. Találkozónkon megdöbbentett. Közölte, hogy március 15. előtt semmiképpen nem szeretne ezzel foglalkozni, mivel tartanak az október 23-i utcai zavargások megismétlődésétől, és nem szeretne ehhez okot szolgáltatni. "Ha balhé lesz, nem ezért lesz" - válaszoltam. Azonnal koalíciós egyeztetést kértem. A két párt vezetői előtt végső kínomban azt mondtam, hogy a biztosító ügye már kabarévá vált. Szállóigévé vált Kazal László, a hetvenes évekig igen népszerű kabarészínész egy jelenetének a visszatérő poénja, amit elmondtam: "A szocializmus jó dolog, de sűrű ködben, késő este a körúton a fröccsre szomjazónak nem jó." A biztosítási reform jó dolog, de karácsony, pártértekezlet, nemzeti ünnep előtt nem jó. Március idusán persze zavargások voltak. A Kossuth téri állami ünnepség csak vezetői parádé volt, ellenben a békés, egybiztosítós tüntetők több-biztosítós törvény nélkül is szétverték a belvárost.

Március 15-én egy önfejű "protokollkalandom" majdnem balul sült el. 2007 Batthyány Lajos-emlékév volt, az első független, később kivégzett magyar miniszterelnök születésének 200. évfordulója. Úgy gondolom, hogy minden magyar miniszterelnöke ma is, és minden miniszter jelképes főnöke. A kormányalakítás körül beszéltem is pár emberrel, hogy szép hagyományt teremtene, ha az eskütétel napján a kormány megkoszorúzná Batthyány Lajos szobrát. Szóltam a gépkocsim vezetőjének, hogy a Kossuth térről a Nemzeti Múzeum irányába hajtó konvojból hajtson ki, és tegyen kitérőt az örökmécses felé, hogy kis "magáncsokrot" helyezzek el. A hátsó ülésen olvasva értünk az örökmécses mellé. Félig sem szálltam ki, már tömeg vett körül. Hozzám ugrott és visszalökött a kocsiba egy gyászruhás nagyothalló, ahogy a mindig sötét öltönyben, fülhallgatóval járó biztonsági embereket nevezem.

"Húzzon el innen miniszter úr, mert tíz másodperc múlva felkoncolják velünk együtt" - mondta. Akkor vettem észre, hogy a tömeg nagy része bakancsot viselő zászlósúr a negyvenes éveket idéző lobogókkal. Ha Stumpf látta másnap a sajtóban a képeket kommentárokkal, biztosan erősítve érezte a véleményét. Az eset utáni napon Gyurcsány megszólt: "Ne veresd meg magad!" Azt akkor már éreztem, hogy sem hőst, sem mártírt nem szeretne belőlem csinálni."