Szabadidő magazin - Virtuózok
Szabadidő magazin

Virtuózok

2016. február 24. 20:56 |

Hegedűvirtuózok viadala

február 27. (szombat), 18.30, Várkert Bazár

/előtte 15 órakor nyilvános főpróba/

Fellépők:

Sándor Zoltán, Kiss Zoltán, Várady Gyula, Lakatos Vivien

 

Sztárvendég: Alexander Rybak

 

Közreműködik: a Hegyvidéki Solti György Zenekar

Vezényel: Bolyky Zoltán

 

A Virtuózok, a világ első klasszikus zenei tehetségkutató műsora, mely minden várakozást felülmúló sikerrel futott a közszolgálati televízió képernyőjén. A kiemelkedő tehetségű hangszeres fiatalok a verseny óta eltelt időben számos koncertet adtak hazánkban, a határon túli területeken, de Európa és a tengerentúl neves hangverseny termeiben is.

A Várkert Bazárban, 2015 őszén indított sorozattal egy egyedülálló, eddig sehol nem látott koncepció szerint indult hangversenysorozat. Az esteken a zenészek minden alkalommal egy hangszert állítanak a középpontba, melyen az ifjú tehetségek összemérik virtuozitásukat egy meglepetés vendéggel. A koncert nyitószámaként, a Virtuózok egyik versenyzője és a meglepetés vendég egy-egy rövid darabot mutat be, mely alatt a közönség nem látja a zenészeket. A két versenyzőre a nézők a szünetben szavazhatnak, majd a koncert végén a szervezők a színpadon adják át a nyertes művésznek a díjat, mely egy szakmai program a hangszer egyik neves képviselőjével.

Az eddig lezajlott koncerteken sorra kerültek a zongoristák és a csellisták. Február 27-én különösen nagyszabású estre készülnek, a hegedűvirtuózok a főszereplésével. Ezen a viadalon Sándor Zoltán és Alexander Rybak mérik össze tudásukat, melyet egy gála koncert követ a többi Virtuózzal kiegészülve.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a koncert főpróbáját is nyilvánossá tették a szervezők, így a mai naptól, a 15 órakor kezdődő előadásra is válthatók jegyek a jegy.hu oldalon, az esti koncerthez képest 20%-al alacsonyabb áron.

A 18.30-kor kezdődő hangversenyre a belépők már csak korlátozott számban vásárolhatók.

 

Alexander Rybak

Alexander Rybak 1986-ban született, fehérorosz származású norvég hegedűművész, énekes és zeneszerző. Négyéves korában szüleivel Norvégiába költözött. Szülei Natalia Valentinovna Rybak zongoraművész és Igor Alexandrovich Rybak hegedűművész, mindketten ismert előadóművészek Norvégiában. Alexander ötéves korában kezdett el hegedülni, mellette zongorázni is tanult. Jelenleg Oslo belvárosában él.

Rybak megnyerte a norvég nemzeti döntőt a Melodi Grand Prix-t, így ő képviselte Norvégiát a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon, melyet Moszkvában meg is nyert! A dalt saját maga írta.

 

A sorozat következő koncertjei:

2016. április 24. - Hárfa virtuózok viadala

2016. május 21. - Harmonika virtuózok viadala

2016. június 11. - Párbajhősök viadala

 

Fotósarok