Szabadidő magazin - Magyar Tudomámyos Akadémia
Szabadidő magazin

Magyar Tudomámyos Akadémia

2016. február 8. 20:54 |

Tovább nyitott a társadalom felé

Új célokat fogalmaztak meg a Magyar Tudományos Akadémia vezetői: átfogó kutatási programok indulnak az ország számára fontos témákban, és konkrét lépések történnek annak érdekében, hogy a magyar kutatókat felkészítsék a nemzetközi „üzemmódra”. Interjú Lovász Lászlóval az MTA megújult honlapján.

 

Új külsővel és egy elnöki interjúval várja a látogatókat a Magyar Tudományos Akadémia honlapja, az mta.hu. Lovász László, az MTA elnöke egyik legfontosabb eddigi eredményének tartja, hogy az Akadémia tovább nyitott a társadalom felé. A Magyar Tudomány Ünnepének sikeres rendezvénysorozata, a Fény Éve programjai vagy például az alternatív medicinával foglalkozó orvostudományi konferencia is mutatja, hogy a tudomány iránti érdeklődés megvan a társadalomban, és ezt az érdeklődést ki kell elégíteni, ki kell használni.

 

Az ország fontos kérdései

Lovász László elmondta: szeretné jelentősen bővíteni az Akadémia aktivitását az ország fontos kérdéseit, lehetőségeit vizsgáló nagy kutatási programok elindításában.

„Ilyen lenne például egy agrárkutatási program, amelyben részünkről a megújulás előtt álló martonvásári központunk venne részt, együttműködve a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal és agrárprofilú egyetemekkel. Egy másik ilyen nagy program indulhatna a víz és környezet témakörében, itt a feladatok felmérésére már tavaly nyáron létrehoztunk egy ad hoc bizottságot” – mondta Lovász László.

 

Felpörgés a nemzetközi üzemmódra

Az MTA vezetői kiemelt feladatunknak tekintik, hogy az Akadémia konkrét lépéseket tegyen a magyar kutatók sikeresebb szerepléséért a nemzetközi pályázatokon.

„A World Science Forum sikere vagy az Európai Kutatási Tanács pályázatain elért eredmények azt mutatják, hogy a magyar tudomány vezető szerepet játszik a régióban. De ezek a sikerek csak viszonylagosak, és a fejlettebb európai államokhoz mérve eléggé nagy az elmaradásunk. Jobban fel kell készíteni a kutatókat arra, hogy hogyan kell egy európai forrásra pályázni. A nemzetközi pályázatokon való eredményesebb szereplés előkészítése érdekében találkozókat, előadásokat, képzéseket is szervezünk. Ezt a fiatal egyetemi kutatók is igénybe vehetik, hiszen az Akadémiának kötelessége, hogy az egész magyar tudományos közösségre figyeljen – mondta az MTA elnöke.

 

Az eredeti Szózat

Lovász László elmondta: igen jelentős, 7,8 milliárdos beruházás lesz a martonvásári agrárcentrum, erről már kormányhatározat született. A centrummal és környezetével egy igen fontos erőforrás jön létre a magyar mezőgazdaság számára.

A nagyközönség számára különösen érdekes lehet, hogy az MTA szeretné új kiállításokon bemutatni a Székházban őrzött kincseket, kéziratokat – ilyen például Radnóti Miklós bori notesze, Vörösmarty Mihály Szózata és Kőrösi Csoma Sándor hagyatéka.

 

Pofonok jobbról és balról is

Lovász szerint az Akadémia képes a politikán felülemelkedve, az egyes tagok politikai nézetétől függetlenül működni, amivel fontos példát nyújthat az egész társadalomnak. „Pofont kapok jobbról és balról is, ami azt jelentheti, hogy tényleg igyekszem távol tartani magam minden politikai oldaltól” – mondta az elnök.

Lovász László elmondta: „A magánvélemény szent és szabad. Azzal sincs semmi baj, ha az Akadémia kutatócsoportjai, bizottságai felvetnek olyan témákat, megfogalmaznak olyan álláspontokat, amelyek vitát indíthatnak. Attól Akadémia az Akadémia, hogy önálló gondolatokkal rendelkező emberekből áll! Amíg a vélemények tudományos igényűek, tudományosan megalapozottak, addig nincs baj. Ha egy kérdésről tudományos vita folyik, akkor annak egy konferencián vagy tudományos folyóiratokban kell lezajlania, nem a napi sajtó hasábjain. Mindezeket azonban nem a teljes intézmény véleményeként kell tekinteni: az egy másik műfaj, és csak a Közgyűlés, illetve az Elnökség nyilváníthatja ki nagyon komoly procedúra, háttérvizsgálatok, egyeztetések alapján”.

Fotósarok