Szabadidő magazin - MAGYAR FILMHÉT
Szabadidő magazin

MAGYAR FILMHÉT

2016. január 7. 16:15 |

Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg

A 86 éves korában elhunyt Oscar-, BAFTA- és Emmy-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos előtt tiszteleg majd a 2. Magyar Filmhét. A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia által 2016. március 1. és 6. között szervezendő filmes eseményen a 2015-ben bemutatott hazai filmes alkotások mellett a közönség válogatást láthat majd a neves operatőr munkáiból, fényképeiből, illetve az őt bemutató dokumentumfilmekből.

Zsigmond Vilmos 1930-ban született Szegeden. 1955-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát. Az 1957-ben az Egyesült Államokba kivándorolt magyar operatőr filmes karrierjének indulása egybefonódik az Új Hollywood-nak nevezett filmtörténeti periódussal. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Robert Altman, John Boorman, Michael Cimino, Steven Spielberg, akinek a Harmadik típusú találkozások című filmjének fényképezéséért 1978-ban Oscar-díjat kapott. 1980-ban A szarvasvadászért neki ítélték a legjobb operatőrnek járó BAFTA-díjat, 1993-ban pedig a Magyar Televizióval co-produkcióban készült Sztálinért elnyerte az Emmy-díjat. A ’80-as és ’90-es években olyan rendezők fényképeztették vele filmjeiket, mint Brian de Palma, Woody Allen, Richard Donner vagy George Miller.

„Zsigmond Vilmos az egyik legnagyobb jelentőségű magyar filmes alkotó, aki élete végéig szívén viselte a hazai filmgyártás ügyét, és a fiatal magyar operatőrök képzéséből is kivette a részét, ezért a Magyar Filmakadémia kötelességének érzi, hogy a 2. Magyar Filmhéten emléket állítson neki.” – nyilatkozta Novák Emil elnök. 

A Magyar Filmhét célja, hogy a nagyközönség és a filmszakma képviselői megismerhessék a 2015-ben bemutatott nagyjátékfilmeket TV - játékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket és animációkat. A Magyar Filmhéten vetítésre szánt filmalkotásokat a filmelőállítók vagy a filmalkotók 2016. január 18-ig regisztrálhatják és nevezhetik www.magyarfilmakademia.hu/filmhet2016 címen. A hivatalos versenylistát 2016. február 1-én hirdetik ki. A díjakat az akadémia tagjai ítélik oda titkos szavazással bármely, 2015-ben bemutatott filmes alkotásnak. A március 6-i díjátadón derül majd ki, hogy a nagyjátékfilmek közül a Liza, a rókatündér, a Dumapárbaj, az Argo 2, a Tititá, a Swing, a Saul fia, a Mancs, a Délibáb, a Parkoló, a Víkend, a Hajnali Láz, a Veszettek, az Anyám és más futóbolondok a családból, Az éjszakám a nappalod és a Szerdai gyerek kap-e díjat. A Filmalap 14, 2015-ben bemutatott nagyjátékfilm, ugyanennyi kisjáték- és kísérleti film, 8 tévéfilm, 60 dokumentumfilm, 36 ismeretterjesztő film és 39 animáció gyártásához adott hozzájárulást, míg az NMHH Médiatanácsa 16, 2015-ben bemutatott animáció, 30 ismeretterjesztő film, 41 dokumentumfilm, 8 kisjáték-és kísérleti film, 12 dokumentumfilm és 7 tévéfilm gyártását támogatta.

 

Fotósarok