Szabadidő magazin - Budapest 100
Szabadidő magazin

Budapest 100

2016. január 4. 20:46 |

A Kortárs Építészeti Központ témája a Nagykőrút


 

 

A Kortárs Építészeti Központ - KÉK szervezésében hatodik alkalommal rendezzük meg a Budapest100-at (2016. április 16–17.). 
A víziónk a régi, témánk a Nagykörút, és ehhez várjuk a lelkes segíteni vágyókat.
Amint azt az elmúlt években már tapasztalhattátok, a Budapest100 rendhagyó, az egész várost megmozgató esemény, amely hagyományteremtő szándékkal indult, mára pedig egy civil ünneppé vált.

2016 áprilisában a nyitott hétvége témája és helyszíne a 120 éves Nagykörút lesz. Fontos újítás, hogy az épületek életkortól függetlenül csatlakozhatnak, illetve a szakmai programok is hangsúlyosabbá válnak. Több feladatkörre keresünk olyan önkénteseket, akikre számítunk az alakuló találkozóktól egészen a rendezvény megvalósításáig.

 Téged keresünk, ha:

  • szeretnéd a Budapest100-zal együtt ünnepelni a 120 éves Nagykörutat, 
  • részt vennél egy egészt várost megmozgató program szervezésében
  • szereted Budapestet és jobban megismernéd a Nagykörút rejtett szépségeit
  • szeretnél egy vidám csapat tagja lenni

Amiben számítunk rád: kutatás, cikkírás, lakókkal való kapcsolattartás, programszervezés a csatlakozó épületekben, szakmai programszervezés,

Mit nyújt a Budapest100 cserébe?  

kiváló kapcsolatépítési lehetőség, publikációs és megjelenési lehetőség, egy vidám csapat tagja lehetsz, jó ügyet szolgálhatsz, igazolható önkéntesség és szakmai gyakorlati lehetőség

Ha a fentiekkel felkeltettük az érdeklődésed és szeretnéd munkáddal a Budapest100 szervezését segíteni, jelentkezz az itt található kérdőív kitöltésével.

A kérdőív célja, hogy minél jobban megismerjünk téged és segíthessünk testhezálló feladatot találni a Budapest100 projektben.


Jelentkezési határidő: 2016. január 14.

Ne feledd, jelentkezésedet csak a kitöltött kérdőív alapján tudjuk elfogadni!

Reméljük, hogy 2016-ban már a csapatunkban üdvözölhetünk, de addig is keresd a Budapest100 honlapját, és facebook oldalát,
ha pedig kérdésed van írj a
budapest100@kek.org.hu email címre.

------------------------------------------------------------------------------------------------

2016-ban is lesz Budapest100!__Adjuk össze kampány



A KÉK 2016 áprilisában hatodik alkalommal rendezi meg a Budapest100 programot,
témája és helyszíne ezúttal a 120 éves pesti Nagykörút lesz
2016. április 16-17-én, így a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak. A Budapest100 ezért nemcsak a helyben lakókat, a civileket és az önkénteseket, hanem a szakmát – építészeket, tájépítészeket, urbanistákat, az örökségvédelem híveit – is szeretné megnyerni a közreműködésre.

Az évi húszezres látogatottságot is meghaladó hagyományteremtő civil kezdeményezés a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető városlakók összefogásával szerveződő program. Az eseményhez csatlakozó közel félszáz ingyenesen látogatható lakóházban és intézményben az ott élők és dolgozók kiállításokkal, kulturális eseményekkel, koncertekkel és háztörténeti sétákkal várják az érdeklődőket.
A program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a körülöttünk lévő épületekre, emberi és építészeti értékekre valamint, hogy hatást gyakoroljon a városvezetésre és döntéshozókra a régi épületek védelme érdekében.
De közösségépítő szerepe is kiemelkedő, hiszen különböző társadalmi hátterű és generációkon átívelő közösségeket és embereket hoz közelebb egymáshoz.

Ismerjük meg együtt a város ezen markáns szegletét és gondolkodjunk közösen a Nagykörút jövőjéről!
A fesztivál által nyújtott élmény megteremtéséhez és hagyományunk folytatásához elengedhetetlen a segítségetek,
ezért elindítottunk egy
közösségi finanszírozási kampányt, amelyen keresztül bárki segítheti a rendezvény megvalósítását.
Az új arculathoz hozzátartozik ez is: olyan lesz a Budapest100, amilyenné együtt tesszük.  

Kérünk, hogy t
ámogass minket abban, hogy 2016-ban is létrejöhessen ez a sokak által szeretett városi ünnep!
A támogatói oldal elérhető ide kattintva: Adjukossze.hu

Budapest100 web; 
Budapest100 Facebook
budapest100@kek.org.hu

Fotósarok