Szabadidő magazin - Haydn A teremtés
Szabadidő magazin

Haydn A teremtés

2015. december 30. 20:18 |

Fischer Ádám vezényli 2016 első koncertjeit a MŰPÁ-ban.

Az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar gyerekeknek és felnőtteknek szóló koncertjeivel, Haydn A teremtés című oratóriumával indítja az új évet a Müpa január 1-jén. Délután 16 órától a mű legemlékezetesebb részletei csendülnek fel a Müpa 10–14 éveseknek szóló matinékoncertjeinek „újévi kiadásában” – a haydni nyelvet anyanyelvi szinten értő Fischer Ádám magyarázatával és vezényletével.

 

Évek óta hagyomány, hogy a Müpa Haydn-oratóriummal nyitja az új esztendőt. 2016-ban ismét az első újévi hangverseny karmestere, a Haydn-muzsika elkötelezett előadója, Fischer Ádám lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumára – ráadásul két alkalommal is. A Kossuth-díjas dirigenst mindkét koncerten annak a zenekarnak az élén láthatjuk, amelyet 1987-ben ő alapított, majd vezetett több mind húsz esztendőn át, és ezzel az együttessel vette lemezre a bécsi szerző valamennyi szimfóniáját. A stafétabotot 2015 őszén adta át a nagyszerű csellistának, Nicolas Altstaedtnek, míg a társulat alapítója tiszteletbeli karmesterként dolgozik tovább az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral.

 

Az oratórium főszerepét az esti koncerten a Bécsi Állami Operaház kilencvenkét főt számláló kórusa játssza, amely Herbert von Karajantól Franz Welser-Möstig számtalan meghatározó karmesterrel dolgozott együtt fennállása során. A szopránszólót éneklő Celeng Mária 2013 elején debütált a Magyar Állami Operaházban, fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon és a milánói Scalában is, a cardiffi Singer of the World világversenyen pedig az öt legjobb között végzett. A Berlinben és Budapesten is aktív Szigetvári Dávid 2012-ben első helyezett volt a rangos lipcsei Bach-verseny ének kategóriájában, Florian Boesch pedig az egyik legfoglalkoztatottabb oratóriuménekes, akit Nikolaus Harnoncourt és René Jacobs gyakran hív meg produkcióiba.

 

A teremtés minden korosztálynak szól, így délután 16 órától matinékoncerten is felcsendülnek az esti hangversenyen elhangzó mű leglátványosabb részletei – a haydni nyelvet anyanyelvi szinten ismerő Fischer Ádám értő magyarázatával és vezényletével, és annak az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarnak a közreműködésével, akik meghódították a nagyvilág megannyi klasszikus zenei rendezvénysorozatát a BBC londoni Proms-koncertjeitől a New York-i Mostly Mozart fesztiválig.

 

Facebook: https://www.facebook.com/events/1522319268090888/

 

2016. január 1., 16:00–17:00

Újévi matinékoncert – Haydn: A teremtés

Oratórium-keresztmetszet

https://www.mupa.hu/program/haydn-a-teremtes-ujevi-matinekoncert-2016-01-01_16-00-bbnh

 

2016. január 1., 19:00

Újévi hangverseny – Haydn: A teremtés

https://www.mupa.hu/program/haydn-a-teremtes-2016-01-01_19-00-bbnh


Müpa

 

A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly‑, kortárs, könnyű-, világzenének és jazznek, operának, újcirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt.

 

A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy a fenti műfajok széles és igen változatos közönsége számára magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson. Az intézmény alapvető feladata - a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával - az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése.

 

A Müpa a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.

További információ:

Müpa kommunikáció, sajto@mupa.hu

Fotósarok