Szabadidő magazin - COOP 20
Szabadidő magazin

COOP 20

2015. november 18. 20:08 |

Az összefogás sikere

Huszadik születésnapját ünnepelte a COOP Üzletlánc, amely több mint száz éves szövetkezeti múlt után 1995-ben alakult gazdasági társasággá. Ebből az alkalomból rendezett ünnepségen az akkori alapítók az összefogás erejét hangsúlyozták, mondván: a húsz évvel ezelőtti döntés helyességét mára az élet igazolta.

A COOP Üzletlánc megalakulásának 20 évfordulóján elmondhatjuk: a mai ünnep az összefogás sikerének az ünnepe – jelentette ki a jubileumot ünneplő, a Müpában megrendezett eseményen Csepeli Lajos.

A CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke ünnepi beszédében hozzátette: a két évtizeddel ezelőtt meghozott döntést viták és egy rögös út követte, de mára az élet igazolta az akkori lépés helyességét. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a COOP mára több mint 3 ezer üzletet működtet több mint 32 ezer dolgozó áldozatos munkájának segítségével, ezzel az üzletlánc az ország 1700 településén van jelen. A kereskedelem világa megkapó világ, amely kiváló teljesítményekre ösztönöz, ám ugyanakkor kemény kihívások elé is állítja a szereplőket. A COOP ugyanakkor állja a versenyt a tőkeerős, multinacionális versenytársakkal szemben is. Ez csak az összefogás révén lehetséges.

„Húsz évvel ezelőtt a COOP vállalta, hogy megtartja boltjait és dolgozóit, és mindkét ígéretét teljesítette. Bátran kijelenthetjük, hogy ma a COOP nélkül nincs magyar kereskedelem” – fogalmazott Csepeli Lajos. Az igazgatóság elnöke röviden szólt a COOP társadalmi felelősségvállalásáról is, a magyar termékeket középpontba állító Coop Rally-ról, valamint a rászorulókat támogató Coop Segély Alapítvány munkájáról.

Az eseményen részt vett a nemzetgazdasági miniszter is Varga Mihály ünnepi beszédében kiemelte: egy olyan hazai üzletlánc húszéves évfordulóját ünnepeljük, amely a magyar gazdaság meghatározó szereplőjévé vált. Varga Mihály szerint figyelemreméltó, hogy a COOP a magyar termékek szerepét hangsúlyozza, és mintegy 80 százalékban hazai feldolgozású termékeket árusít. „Minden itt elköltött forint a magyar munkahelyeket, a magyar gazdaságot támogatja” – fogalmazott a miniszter.

Az elmúlt húsz év kihívásairól, és az arra adott válaszokról beszélt felszólalásában Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója. Mint elmondta: az olyan tényezők, mint a szövetkezet hatékony koordinációjának megteremtése, a kíméletlen versenykörnyezet, vagy a vásárlói elvárások változása mind feladatok elé állították az üzletláncot. Ezeknek a kihívásoknak csak folyamatos fejlődéssel, kemény munkával lehet megfelelni. A módosult női szerepek miatt a hölgyeket nagy számban foglalkoztató COOP családbarát munkahely igyekszik lenni, a klímaváltozás hatásaira pedig környezettudatos fejlesztésekkel válaszol a cég.

A szövetkezeti rendszert és ennek legfontosabb magyarországi szereplőjét, a COOP üzletláncot méltatta beszédében Dr. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke. Kijelentette: ma a világon mintegy egymilliárd ember dolgozik szövetkezeti rendszerben, „ennyien pedig nem tévedhetnek”.

A COOP egyik legrégebbi beszállítójaként szólalt fel az eseményen Bodrogai Ferenc, a Forest Papír Kft. ügyvezetője. Beszédében kifejtette: a hazai kereskedelmi szereplők közül a COOP a legemberibb vállalat, amely stabil kapcsolatot jelent.

Köszönetet mondott a COOP támogatásáért az eseményen Szabó Bence is. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára emlékeztetett: az üzletlánc 1996 óta támogatója az olimpiai gondolatnak, és a legnehezebb időszakokban is a MOB mellett állt. Az összefogás erőt ad, ezt mi sem illusztrálja jobban, mint a COOP és a Magyar Olimpiai Bizottság közös munkája.

 

Fotósarok