Szabadidő magazin - TAFISA Világkongresszus
Szabadidő magazin

TAFISA Világkongresszus

2015. október 6. 18:43 |

Budapesten mutatkozik be a rendszer, amely megreformálhatja a szabadidősportot

 

Október 14. és 18. között Budapesten rendezik meg a szabadidősport legjelentősebb nemzetközi szervezetének (TAFISA) a világkongresszusát. A Vigadóban lebonyolítandó eseményen több száz nemzetközi szakember vesz majd részt. A kongresszus egyik magyar előadója Patonai Ágnes lesz, aki egy hazai kezdeményezésű rendszert mutat be, ez nem más, mint szabadidősport-rendezvényekre vonatkozó minőségbiztosítás.

„Október 15-én délután két órakor kezdődik az előadásom, amely a ’Léc fölött’ címet kapta” – mondja Patonai Ágnes, minőségbiztosítási szakértő.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mivel az amatőrök között is egyre többen sportolnak, a szabadidősport-rendezvényeknek is legyen hivatalos fokmérője. A szabadidősporton sokat lendíthet egy ilyen minőségbiztosítási rendszer, amely teljesen magyar találmány” – tette hozzá a Patonai Ágnes.

Rajta kívül Czene Attila és dr. Baráth Etele tart előadást magyar részről a kongresszuson, melynek megnyitóján Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa is ott lesz.

Fotósarok