Szabadidő magazin - Balance
Szabadidő magazin

Balance

2015. szeptember 26. 17:33 |

Kosárlabda show a Fővárosi Nagycirkusz új műsorában

 

 

 

                                        A Fővárosi Nagycirkusz Balance című műsorának egyik látványos formációja, a Flying Ball is bemutatta tudását a zsúfolásig megtelt Syma Csarnokban.

A Flying Ball a Kosárlabdázás napján egy kis ízelítőt adott a produkciójából, a teljes kosárlabda show-t október 3-tól láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkusz Balance című műsorában. Az ukrán csapat számában a sport cirkuszművészeti elemekkel keveredik, a műfajok közti játéknak az eredménye pedig egészen bámulatos és egyedi. Azok számára lehet igazán élvezetes ez a produkció, akiket nem oltottak be humor ellen, ugyanis a csapat rendkívül szellemesen – s olykor némi öniróniával is – fogja meg a sport frázisait, miközben a közönség valóban úgy érezheti, hogy egy óriási tétmeccsen szurkol a kedvencének. A lendületes, nagy energiákat megmozgató társulat mindemellett különböző térformációk segítségével mutat rá arra, mennyire fontos a csapatmunka, hiszen a köztük lévő végtelen összhang teszi igazán nagyszerűvé és szerethetővé az akrobatikus elemekkel fűszerezett produkciót.

Tudta ön,

·        hogy a Flying Ball három hónapig vendégeskedik a magyar fővárosban,

·        hogy a Fővárosi Nagycirkusz tervei szerint, közelebb kívánja hozni a művészeket a közönséghez,

·        hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba?

 Tudjon meg többet a csapatról, nézze meg a videót: https://vimeo.com/121374184

 

Balance - Premier: 2015. október 3. 19:00

Helyszín: Fővárosi Nagycirkusz

 

 

 

Fotó:Urbán

Fotósarok