Szabadidő magazin - Bajai Bringa Fesztivál
Szabadidő magazin

Bajai Bringa Fesztivál

2015. augusztus 27. 19:52 |

Nincs olyan szeglete ma már az országnak, ahol ne lenne kerékpáros rendezvény, Baja ebben élen jár a Critical Mass (bringás városi felvonulások) szervezésével, de eddig nem adott otthont hosszútávú kerékpáros túra jellegű eseménynek. Adottságai pedig sikerre ítélik:

A Bajai Bringa Fesztivál rendezvényközpontja a város szívétől 1 perc sétára lévő Petőfi-sziget, ahová a helyiek sportolni, pihenni és csónakázni járnak. Az örökké napsütéses és mediterrán hangulatú Sugovica part mostanra egy felújított stranddal, kötélpályával, hangulatos kávézókkal és éttermekkel várja a vendégeket. A belváros egyedülálló kövezett főterével és sétálóutcájával remek kikapcsolódást kínál a túrára igyekvő vagy onnan visszatérő vendégek számára.

gemenc4

A három távon kiírt teljesítménytúrák, végig kiváló minőségű aszfaltozott úton vezetnek, a túra 95 százalékában az árvízvédelmi töltéseken, sík vidéken.

A hosszabb túra (Nagy Gemenc Kör, 88 km) a Duna parton mutatja meg Európa ma legnagyobb összefüggő ártéri erdejét a Gemenci Erdőt. Itt a Natura 2000-es védelmi besorolásnak köszönhetően a vadvilág még mindig úgy népesíti be a vidéket, mint ezelőtt 100 éve. Ennek a túrának az egyik legizgalmasabb pontja a dunai rév átkelés Dunafalváról Dunaszekcsőre, ahol a fölénk tornyosuló löszfalak kínálják az egyetlen kaptatót az út során.

sugo_part5

A rövidebb útvonal (Kis Gemenc Kör, 60 km) nagyrészt közös szakaszon megy a hosszabb túrával, ezt a távot azoknak ajánlják a szervezők, akik még csak szokják a hosszabb ideig tartó kerekezést.

A legrövidebb távon (22 km), főleg a családosoknak érdemes elindulni, mert a bringázás fél távjánál egy kellemes erdei vasutazás (a Gemenci Kisvasúttal) következik, ami garantáltan jó szórakozás a gyerekeknek. A vonat indulása előtt Pörbölyön a Gemenci Ökoparkban lehetőség van megismerkedni a Gemenc Zrt. erdészei segítségével a helyi élővilággal, a vasutazás végén pedig frissítőállomás várja a túrázókat.

A rendezvényközpontban a túrák ideje alatt sem áll meg az élet, akinek kedve támad kipróbálhatja magát a Goldsprint versenyben (2 egymás mellé - kerékpáros állványra - állított kerékpáron a gyorsabban sprintelő győz). A kicsiknek ügyességi pálya, a legkisebbeknek pedig (ovisoknak) egy rövid, 400 méteres verseny kínál sportolási és szórakozási lehetőséget.
A túráról visszaérkezve is érdemes maradni még a rendezvényközpontban, ugyanis az esemény zárásaként egy 200 ezer forint értékű kerékpárt sorsolnak ki.

További információ: http://bajaibringafesztival.hu

 

Fotósarok