Szabadidő magazin - London International Youth Science Forum
Szabadidő magazin

London International Youth Science Forum

2015. augusztus 17. 19:49 |

Magyar résztvevő a diákkonferencián


2015. július 22. és augusztus 5 között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 57. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról Bálint Karola, aki a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 3. helyezést ért el „ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin” című pályamunkájával. Karola a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban érettségizett.


A fiatalok sok biológia témájú előadást hallhattak, de emellett többet megtudhattak a Rosetta űrszondáról, a kíváncsiság hatalmáról, vagy éppen arról, hogyan lehet felhasználni a szappanbuborékokat a matematikában. A diákok betekintést nyerhettek a londoni egyetemi rendszer működésébe és a kutatói munka által kínált lehetőségekbe is. Az Oxford-i és Cambridge-i egyetemek meglátogatása is újabb perspektívákat nyitott meg a diákok számára.

 

A résztvevők bemutathatták kutatásaikat, eredményeiket egy poszter segítségével. Egy 10 tagú, neves tudósokból, szakértőkből álló zsűri nézte meg és értékelte a munkákat. A legjobb tíz projekt-készítő lehetőséget kapott, hogy másnap bemutathassa munkáját mindenki előtt, tíz perces prezentációban.


A diákkonferencián az ifjú kutatók a múzeumi látogatásokon (Science Museum, National History Museum, stb.) keresztül, szakértők segítségével közvetlenül megismerkedhettek azokkal a témákkal, eszközökkel, amelyek eddigi tanulmányaik során csak „száraz” tankönyvi adatok voltak és csak képeken keresztül láttak

Fotósarok