A dunai hajózás fejlesztése

Megállapodás a Duna Bizottság és az Európai Bizottság között
Az Európai Bizottság Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatósága és a Duna Bizottság igazgatási megállapodást írtak alá Budapesten.
Az aláírási ünnepséget Rade Drobac, a Szerb Köztársaság magyarországi nagykövete, a Duna Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Alexander F. Stemmer, a Duna Bizottság helyettes főigazgatója előadásában tekintette át a Duna Bizottság történeti hátterét, működését és tevékenységeit.
Az Európai Bizottságot João Aguiar Machado, a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság főigazgatója képviselte, aki hangsúlyozta, hogy a „megállapodás aláírása új és fontos lépés a Mobilitáspolitikai és Közlekedési Főigazgatóság és a Duna Bizottság közötti szorosabb együttműködés felé. Az együttműködés előnyös lesz a belvízi hajózási ágazat számára, melynek koherens és hatékony irányítási keretre van szüksége egyrészt a benne rejlő lehetőségek maradéktalan kiaknázása, másrészt a Duna hajózhatóságának javítása érdekében”.
Az igazgatási megállapodás révén létrejött új együttműködési keret a következő fő területeken mozdítja elő az együttműködést:
- a Duna rehabilitációját és a víziút fejlesztését célzó főterv megvalósítása;
- a belvízi hajózás területére vonatkozó műszaki szabványok kidolgozása, különös tekintettel az infrastruktúra karbantartására;
- a hajózhatóság felmérése;
- a Duna-medence piacainak megfigyelése